Vannak időszakok, amikor a halál sűrűbben jár közöttünk, amikor a Nagy Kaszás valamiért harsány vagdalkozásba kezd. Mostanában ismét gyakrabban szállnak a lelkek az ég felé. Hiábavaló volna listát írni, gyászolják a filmesek Jancsó Miklós, a táncosok Nagy Ivánt, az irodalomkedvelők Gyartmathy Fannit, a komolyzene rajongói Claudio Abbadót, az operabarátok Nicolae Herleát. A múlt héten még valaki elment csendben, Alice Herz Sommer zongoraművész. Mondhatnánk, nem mindennapi életet élt, de a pusztító 20. században élete mindennapinak számított. A prágai kislány 1903-ban, jóval az I. világháború előtt született. Zongorista lett, s amikor a családjával Terezinbe deportálták, ez mentette meg az életét. A cseh gyűjtőtábor zenei életéről volt híres. Több száz muzsikus koncertezett rendszeresen. Ezek az előadások – miközben a náci propaganda sűrűn mutogatta a minta gettót – reményt önthettek az eltört szívekbe. A Herz-Sommer családból csak Alice és kisfia élte túl a háborút. Először Prágában próbálták meg felvenni életük megszakadt fonalát, majd Izraelbe költöztek, végül 1986-ban Londonban telepedtek le. Alicéből nem lett neves zongorista.
De Herz-Sommer asszony élete nem ezért érdekes. Hiszen száz meg száz hasonló sorsú túlélő maradt a haláltáborok felszámolása után. A csodálatos hölgyet a média, mint „a világ legidősebb holocaust túlélőjét” – fedezte fel néhány éve. Valószínűleg jogosan, Alice ugyanis novemberben ünnepelte a 110. születésnapját. Az elmúlt években több film készült a művésznővel, az egyik Oscar-díj jelölésig is eljutott. Ahogy az ember megnézi a filmeket, mindez nem sokat jelenthetett az idős asszonynak. Ő magával a létével volt mementó, élő tanúja egy olyan tragédiának, mely nem ismétlődhet meg. Nem átkozódott, nem kesergett, élte mindennapjait az emberi kor legvégső határán túl. És zongorázott. Naponta másfél órát. Az ujjai már nem is emberi ujjak voltak, csúnyák, göcsörtösek, mégis mindennap koptatták a billentyűket. Alice pedig mosolygott a világra koboldszerű arccal, tiszta szemekkel. Élete végéig a szépséget kereste és hirdette. A 110 éves bűntelen asszonynak a lényéből a megbocsátás áradt. Mi már nem tudjuk elképzelni jól fűtött otthonainkban a lágerek elembertelenítését, azt pedig még kevésbé, hogyan lehet kiszabadulva tiszta lappal újra kezdeni az életet. A kulcsszó a hit lehet, Istenben és a Zenében. Az Alice Herz-Sommert követő nemzedékeknek ez a képesség már nem adatott meg. Teremtője végül mégsem feledkezett meg róla és magához hívta. Most bizonyára odafönt zongorázik – és mosolyog.
