Hazatérve a locsolásból, vagy a felcsúti stadion ünnepélyes megnyitásáról, érdemes elgondolkozni az alábbiakon. Manapság szeretünk minden fontos és kevésbé fontos évfordulóról megemlékezni. Valaki azonban lemaradt idén a listáról, pedig nem érdektelen életműről van szó. Ma van ugyanis 200 éve, hogy egy Galambos Benjámin nevű kisfiú először felsírt egy Sajókazinc nevű faluban. Ez a kölyök felcseperedve olyan dolgokat írt, mint az Erkel keze alá készült Hunyadi László és a Bánk bán librettója, a Klapka induló és a Szózat zenéje. Tehát műveit már az óvodásoknak is tanítják, élete pedig, ha csak érintőlegesen is, tananyag az énekórákon. A bicentenáriumot mégis teljes csend övezi. Pedig rövid, lángoló, szomorú romantikus életében sokat tett a magyar színjátszásért. Benjamin másodikként született a református lelkészi családban. Bátyja korán megszökött és Egressy Gábor néven a Nemzeti Színház első társulatának büszkesége lett. 1848. március 15-én ő szavalta a Nemzeti dalt, a Szabadságharcban játszott szerepéért távollétében halálra is ítélik. Öccse is elszökik a családtól, vándorszínésznek áll, majd énekelni tanul. Nem lesz belőle nagy művész. Kis szerepeket alakít, először vidéken, majd Pesten. Közben indulókat komponál, Petőfi verseket zenésít meg, népszínműveket ír és rengeteget fordít. Igazi színházi mindenes lesz. Nem nagy ember, csak nélkülözhetetlen. Mindössze 37 évet élt. Alakját a szörnyűséges és szeretni való 1952-es Erkel film őrzi, nevét viseli néhány iskola és köztér országszerte, s pár szobra is látható. Sőt arcképét Kazincbarcikán még egy panelházra is felfestették. Az internetet böngészve mégsem találni egyetlen valóban méltó Szózat, vagy Klapka induló felvételt. Pedig megérdemelné Egressy és az utókor.
Előző bejegyzésAz Opera előleget kér a közönségtől a Parsifal előadására
Következő bejegyzés A varázsfuvola az Operaházban I.
