Budapest operalátogatói hetven éve vannak megfosztva a választás lehetőségétől. Úgy tűnik, ez az idő bőven elég arra, hogy igény szinten se bukkanjon fel bennük egy másik játszóhely kérdése. Az Erkel Színház 1950 óta az Operaház második játszóhelye, nem rendelkezik saját társulattal, mint egykor. Valaha Pest inkább volt német, mint magyar város, az első kőszínháza is a német társulatok számra épült. A Pesti Városi Német Színház 1812-es megnyitása huszonöt évvel előzte meg az Astoriánál álló első Nemzeti Színházunkét. Operát 1837 után mindkét házban játszottak. A Vörösmarty téren álló hatalmas első Német Színház 1847-ben porig égett, de 1853 és 1870, és végül 1869 és 1889 között a Gyapjú (ma Báthory) utcában még volt hajléka az idegen nyelvű szín- és operajátszásnak Pesten. Némi szünet után a Népopera – Városi Színház – Magyar Művelődés Háza nyújtott zenés színházi élményt 1911 és 1944 között azoknak, akik a Magyar Királyi Operaház előadásai helyett más művészekre vagy művekre voltak kíváncsiak. A II. világháború után csak a rövid és máig feldolgozatlan életű Vígopera, a tájolásra szakosodott vitatható színvonalú Népszínház, illetve a kevés előadást tartó Budapesti kamaraopera nyújthatott alternatívát.
Létezik azonban egy olyan színházi vállalkozás, amiről gyakran feledkezik meg a színháztörténet, és ez a Népszínház – Vígopera elnevezésű kezdeményezés. Mint ismeretes, a Blaha Lujza téren felrobbantott Nemzeti Színház nem Nemzeti Színháznak épült. Az 1975-ben átadott épület a népszínműnek és az operettnek kívánt hajlékot nyújtani. A századfordulóra az első műfajtól elfordult a közönség, a másodikat a Király Színházat üzemeltető Beöthy László oly tökéllyel üzemeltette, hogy a Népszínház kongott az ürességtől. Utolsó bérlője, Vidor Pál 1906 őszén érezvén, hogy nem mentheti meg a társulatát a csődtől, főbe lőtte megát. Az esetért hűtlen primadonnáját, Fedák Sárit okolta. Fedák ekkor lett először kegyvesztett a pesti közönség szemében. Másodszorra Tanácsköztársaság alatt játszott szerepéért, végül 1945, amikor háborús szerepléseiért ki is telepítették az idős beteg színésznőt.
Máder Rezső – a rossz nyelvek szerint egy Habsburg főherceg balkézről való csemetéje – 1895-ben került az Operaházhoz korrepetitorként. Fokozatosan emelkedett a ranglétrán, mígnem 1901-ben igazgatóvá nevezték ki. Szerencsés hat év következett az Operaház életében, ekkora esnek például a magyarországi Puccini bemutatók. Máder közben zeneszerzőként is sikereket arat, A piros cipő című balettjét több mint százszor játsszák Pesten és a Hofoperben is bemutatják. 1907-ben a Belügyminisztérium helyett a Vallás és Közoktatási Minisztériumhoz került az állami színházak felügyelete. Miután Máder nem akart a Salome bemutatóját megtorpedózó Apponyi Alberttel együtt dolgozni, önként vált meg az intézmény vezetésétől. Miután tapasztalata és kapcsolatai is voltak, valószínűleg tőkéje is, kibérelte a Népszínház üresen álló épületét.
Az ember tragédiája Falanszter képe Hevesi Sándor rendezésében
1907. október 1-jén teljesen modernizálva, villanyvilágítással, forgószínpaddal felszerelve nyílt meg a színház Népszínház–Vígopera, a műsoron a Rákóczy induló után a kor legnépszerűbb írója, Herczeg Ferenc Avató játéka és Szemere György Bolond Istók című népszínműve szerepelt. Máder meglepően jó érzékkel válogatta meg munkatárait. A főrendező egy ifjú titán, Hevesi Sándor volt, a Nemzeti Színház és az Operaház legendás vezetője. A két rutinos karmester, Barna Izsó és a „másodállásban” sakkmester Bródy Miklós mellett olyan korrepetitorok működtek, mint Szirmai Albert, Weiner Leó és a mindössze 19 éves Reiner Frigyes, aki beugrással itt vezényelhetett életében először. A balettmesteri posztot Luigi Mazzantini töltötte be, aki annak idején Mahler hívására érkezett Pestre. A színháznak összesen ötvennégy szólistája volt: színészek, énekesek, magántáncosok, önálló ének-, balett és zenekara. Napjainkra jórészük neve feledésbe merült. Népszínház – Vígopera – nyilvánvalóan Hevesi Sándor kezdeményezésére és vezetésével – Színiiskolát is működtetett, olyan tanárokkal, mint Bródy Miklós, Luigi Mazzantini, Pethes Imre színész és Szirmai Albert. A színház társulatából napjainkban legtöbben Csortos Gyulára emlékezhetnek, aki ekkor kapta első fővárosi szerződését és Somlay Artúrra, aki A veszedelem című dráma szerzőjeként szerepelt a Népszínház színlapján.
A prózai előadások közül kiemelkedett a Bűn és bűnhűdés színpadi adaptációja, Raszkolnyikov címmel, valamit egy hatalmas vállalkozás: Hevesi első Ember tragédiája rendezése. Két operát is bemutatott a társulat: az elnyűhetetlen Carment, valamit Domenico Monleone Parasztbecsületét. A premier után így irt a Vasárnapi Újság: „Az új mű előnyei; némely részletének nagyobb igazsága,reális volta, így az előjáték nem szorítkozik, mint Mascagninál, a függöny mögött éneklő tenorista serenatá-jára, hanem a fátyolfüggöny mögött egész jelenetet látunk: Turiddu a holdas éjben dalol Lola ablaka alatt, a fiatal menyecske lejön hozzá és hízelegve beviszi házába ; ez szemléltető, jó expozíczió, látjuk a tragédia jól elkészített talaját.” Turiddut egy ígéretes tenorista, Környei Béla énekelte, aki a következő évadban már az Operaház sztárja, s nem sokkal később Bécset is meghódította. Másik jelentős énekes Révy Aurélia volt, akinek karrierje Londonban teljesedett ki. A számos gramofonlemezt hátrahagyó szoprán itthon a Vígoperán kívül máshol nem is lépett fel. Carment a spanyol származású, de Pestre többször visszaszerződő Della Donna Eugénia énekelte. A többi énekesről nem sokat tudunk.
Máder a bevételt leginkább az operettekből remélte. Sikerült megcsípnie két befutott szerző, Lehár Ferenc és Huszka Jenő egy-egy művét (Három feleség, Tündérszerelem) és elindítani egy harmadikat. Szirmai Albertet a Sárga dominóval. Ezek a premierek ideig-óráig segítettek a színház anyagi gondjain. A legnagyobb sikert mégis maga Máder aratta, Csiky Gergely Nagymamájának operett változatával, címszerepbe a korábbi sikerei helyszínére visszacsábított Blaha Lujzával. Azonban hiába ért el néhány hónap alatt 65 előadást a darab, a Népszínház – Vígopera évad végére csődbe ment. Az épületbe 1908 őszétől „ideiglenes jelleggel” a Nemzeti Színház társulata költözött. 1965-ben lebontották.
