Richard Wagner volt az első zeneszerző, aki felismerte az önreklám fontosságát. Művei jóval nagyobb visszhangot keltettek azáltal, hogy előadásain maga is megjelent, vezényelte, esetleg személyesen tanította be őket. Így jutott el Pestre 1863-ban illetve 1875-ben. Példáját később több jeles és neves komponista követte, Eugen d’Albert, Léo Delibes, Clemens von Frankenstein, Engelbert Humperdinck, Paul Juon, Wilhelm Kienzl, Pietro Mascagni, Jules Massenet, Oscar Nebdal és Paul Vidal is vezényelte saját szerzeményeit az Operaházban, Puccini pedig szinte visszajáró vendégnek számított, a Nyugat lányát személyesen állította színpadra. Az olasz maestro mellett századelő leghíresebb komponistája vitathatatlanul a ma 150 éve született Richard Strauss volt. Ő maga – majdnem egészen hosszú élete végéig – a zeneszerzés mellett karmesterként is tevékenykedett, sőt, a bécsi Hofopert is vezette pár évig.
Strauss művei Pesten megelőzték magát a szerzőt, nem kis botrányokat kavarva. A komponista személyesen először a Budapesti Filharmóniai Társaság meghívására érkezett Budapestre, 1895-ben. Zeneszerzőként ezekben az években kezdte el megmutatni oroszlánkörmeit. A vigadóbeli, december 4-i koncertjén saját művei közül a Halál és megdicsőülést vezényelte. A műsorban ezen kívül Beethoven: VI. szimfóniája, Max von Schillings: Ingwelde című operájából a II. felvonás előjátéka és Liszt: Ünnepi hangok szimfonikus költeménye szerepelt. Strauss műve ekkor még nem talál értő fülekre: „…a közönségnek lelkes tapsokban megnyilvánult elismerése is inkább a kitűnő karmesternek, mint a zeneszerzőnek szólt…” Következőleg a márciusban frissen bemutatott Elektra előadásokat vezényelte 1910. november 3-án és 5-én. Ez volt az első operája, melyet bemutathattak az Operaházban, s a siker már a Kerner István által vezényelt premieren se maradt el. A szenzációra éhes újságok már Strauss megérkezésétől kezdve hírt adtak Pesten töltött napjairól. Megtudhatjuk, hogy az esti berlini vonattal érkezett november 1-én (a kupléban készülő művének, a Rózsalovagnak III. felvonását javítgatta), s alig pakolt le az Angol királynő szállóban, egyből az Operaházba sietett, ahol zongorás próbát tartott a szólistákkal. „A nagy német komponista körülbelül negyvenöt éves, igen magas, karcsú, elegáns termetű ember. Kissé nervózus, bágyadt, de végtelenül rokonszenves arczát világos, őszbevegyült, rövid haj veszi körül. Mozdulatai energikusak, lelkesek, kissé szakgatottak és érdekes lesz őt a karnagyi emelvényen, saját műveit vezényelve, láthatni. Hangja szépen és mélyen csengő és közben erősen belenéz az ember arczába.” – jellemezte a komponistát Az Újság riportere. A másnap délelőtti főpróbáról ezt írták a Pesti Hírlapban: „Amint kezébe vett a karnagyi pálcát, egyszerre viaszk, gyúlékony anyag lett kezében a zenekar, az énekesszemélyzet, a színpadi apparátus: s ő valamennyin fejedelmi szuverenitással uralkodott. Valósággal átgyúrta az egész előadást, s főleg a tempókon változtatott: a gyors tempókat sokkal gyorsabban vette, a lassukat sokkal lassabban – mint nálunk eddig szokásban volt. A befejezés pedig igazán megrendítően nagyszerű, félelmetesen monumentális volt az ő dirigálásában.” Az előadásoknak hatalmas sikerük volt, köztük november 4-én a Vigadóban az Arden Enoch című mára elfeledett melodrámáját adta elő Georg Reimers bécsi színész közreműködésével, majd Lula Gmeinert kísérte, aki Strauss dalokat énekelt.
Tizenhat évvel később, 1926 januárjában látogatott ismét Pestre a hatvankét éves komponista. Először a Filharmóniai Társaság Zenekarával adott egy koncertet a Zeneakadémián Baré Emil (hegedű), és Paul Wittgenstein, Paul (zongora) közreműködésével. A műsoros Strauss művei közül a Hősi élet, a Parergon a Sinfonia domesticahoz és a Till Eulenspiegel vidám csínyjei hangzott el. Az Operaházban a Rózsalovag és a Salome előadásait vezényelte. A szerző ekkor nem menekül a sajtó elől, mint korábban tette, profi és semmitmondó nyilatkozatokat ad. A Rózsalovagban a szokásos operaházi szereposztás énekelt, a Saloméban a címszerepet Barbara Kemp, Max von Schillings zeneszerző felesége játszotta. (Kemp 1941-ban a berlini Staatsoper vendégjátékakor tér vissza hozzánk, mint az Elektra rendezője) „Richard a karmesteri székben úgy hatott ránk, mint az a halász, aki marokszámra hozza fel a gyöngyöt onnan is, ahonnan más üres hálóval bújik elő.” – írta a Népszava kritikusa az előadás után. 1930-ban mindössze egyetlen hangversenyt vezényelt a Vigadóban Strauss. A február 17-i szerzői esten az Imígyen szólott Zarathustra, a Burleszk zongorára és zenekarra és a Don Juan mellett Anday Piroska Marcelle Meyer zongorakíséretével Strauss-dalokat énekelt.
„Strauss Richárd Németországnak már több mint egy emberöltő óta legnagyobb élő zeneszerzője az egy hétig tartó budapesti Strauss-ünnepségekre megérkezett a magyar fővárosba. Garmischi vadászkastélyából jött át Bécsen keresztül az autóján, minden kíséret nélkül.” – adta hírül 1932 októberében a Magyar Hírlap. A tiszteletére rendezett héten ismét egy-egy Rózsalovag és Salome előadást vezényelt, valamint ő tanította be és dirigálta legújabb műve, az Egyiptomi Heléna magyarországi bemutatóját 1932. október 31-én. A két repertoár-előadásra Bécsből érkeztek neves vendégénekesek, a két magyar származású hölgy – Rosa Pauly (Salome) és Angerer Margit (Octavian) – mellett Josef von Manowarda (Ochs). Az Egyiptomi Helénát a kritika – éppúgy, mint a világon bárhol – a nagynevű komponistának kijáró tisztelettel fogadta. Öt előadást ért meg. Az előadások természetesen telt házat vonzottak, a siker hatalmas volt, az Egyiptomi Helénán egymás mellett ült József főherceg, Horthy Miklós kormányzó és Gömbös Gyula miniszterelnök. Október 29-én Strauss erejébe még az is belefért, hogy egy koncertet vezényeljen a Budapesti Hangversenyzenekar élén. Műsoron legnépszerűbb szimfonikus költeményei a Don Juan, a Halál és megdicsőülés és a Till Eulelnspiegel mellett korai énekkari műve, a Wanderers Sturmlied is elhangzott. Strauss utolsó pesti látogatásáról Tóth Aladár foglalja össze az életművel kapcsolatos gondolatait: „Eleinte nem igen akarták észrevenni, ahogyan ma sem veszi észre mindenki mondjuk Bartók művészetének – elemeiben sokkal zeneibb – harmóniáját. Ezért az az előkelő közönség, mely a nálunk vendégszereplő Strausst a Salome mai előadásán is fenntartások nélkül ünnepelte – legyen bíztatás minden úttörő tehetségnek: mire megöregszik, őt is így fogják előlelőségeink ünnepelni, talán akkor is, ha… magyarnak született.”
