Nyilvánvalóan könnyebb lenne a „másik” Sába királynőjéről értekezni, ha az „egyik” még élne a köztudatban. De Goldmark világhíressé vált operája a II. világháború után már nem tért vissza a színházakba. Az Operaház játékrendjéről is több mint 40 éve eltűnt, egy 1971-es debreceni felújítás (Kővári Anikóval a címszerepben), egy Hungaroton lemezfelvétel és egy Dohány utcai koncertszerű előadás pedig aligha lehet elegendő arra, hogy bárkinek is eleven emléke lehessen nagyszüleink egyik kedvenc zenedrámájáról.
Különösen hangzik, de a 19. század elején az európai művészetekbe áradó friss keleti levegőt Napóleon egyiptomi hadjáratának köszönhetjük. Az ő hódítása indította el azt a hullámot, mely orientalizmus néven vált ismertté, elsősorban Franciaországban. Korábban már a rokokó idején, az XVIII. század közepén is rajongtak az európaiak a keleti dolgokért, először a kínai tárgyak keltettek csodálatot. Ez volt a chinoiserie. Építészetben (Drezda, Sans-Sousi) és az iparművészetben is igen jelentősé vált, sőt még Eszterházán is megjelent. A képzőművészettől a lakberendezésig minden művészeti ág merített a mesés kelet varázsából. Természetesen az opera is. A zenei világ egyik központja az 1850-es években Párizs volt, ahol sorra készültek Meyerbeer és társai nagyoperái. Ezeket a hatalmas apparátust mozgató, sok-felvonásos zeneműveket szívesen ágyazták keleti környezetbe. A hagyomány Franciaországban sokáig megmaradt. Elképesztően nagy szériát ért meg Félicien David Lalla-Roukh című műve, Delibes Lakméja pedig olykor ma is látható, ha sikerül egy színháznak megfelelő címszereplőt találni.
Charles Gounod-t is megérintette az orientalizmus. A mestert Pesten csak a Faust valamint a Rómeó és Júlia komponistájaként ismerjük, noha tizenöt operát komponált. Ezek némelyike napjainkra hozzáférhető cd-n, a Mireille pedig olykor színpadra is kerül. Gounod a Faust világhíres komponistájaként zenésítette meg a Sába királynője történetét. Az ősbemutatót 1982-ben tartották Párizsban, majd néhány hónappal később Brüsszel számára négy felvonásra szűkítette a komponista az eredeti öt felvonást. A mű nem aratott különösebb sikert. Valószínűtlen, hogy Goldmark és szövegírója Hermann Salomon Mosenthal – akinek operája 1875-ben Bécsből indult világhódító útjára – ismerte volna a darabot. Gounod számára a történetet a kor legkiválóbb librettistái Jules Barbier és Michel Carré szállították.
Jelenet az 1862-es ősbemutatóból
Goldmark operájának középpontjában Asszád, Salamon király hadvezére áll, akit menyasszonyától, Szulamittól csábít el a szépséges királynő, hogy aztán nyilvánosan megtagadja a férfit. Asszád végül számkivetettként a sivatagban hal meg. Gounod főhősét Anodiramnak hívják – és operaszereplőtől szokatlan szakmát űz – főállású építész. Másodállásban viszont mágikus hatalommal bír. S mindennek tetejébe őszinte, szókimondó férfi. Amikor három munkás azzal zaklatja, hogy nevezze őket ki építészé, Anodiram elutasítja őket, mire azok bosszút esküsznek és hosszú felvonásokon keresztül megkeserítik szegény tenorista életét. Anodiram ugyanis egy csodálatos templom építésén ügyködik. Az építkezést felkeresi Salamon király és szerelme, Balkis királynő. Az asszonyt a király helyett Anodiram hozza tűzbe. A vonzalom kölcsönös, Salamon a sokadik felvonásban félreáll, de az építésznek távoznia kell Jeruzsálemből. Anodiram a városon kívül várja a királynőt, de előbb a három munkás érkezik, s megölik a férfit.
A történet nem több egy klasszikus, szépen kidolgozott operai szerelmi háromszögnél. De a librettisták fantáziáját beindított a kelet varázsa, a nagyopera kelléktára és a párizsi Nagyopera színpadának lehetőségei. Hatalmas építkezést álmodtak darabjukban, egy hatalmas szobor, A tenger bronzból való kiöntését, melyhez az építész (aki ezek szerint szobrász is…) egy pogány tűzisten, Tubal-Kain segítségét kéri. Az öntés nem sikerül, a II. felvonás fináléja egy robbanással tűzdelt látványosságba torkollik. Ezt csak az V. felvonás végén sikerül felülmúlni az alkotóknak, amikor is a halott építész testét Tubal-Kain küldöttei lángnyelvektől övezve a mennybe emelik. Szép látvány lehetett, ahogy a nagybajuszú, enyhén kopaszodó Louis Guéymard-t némi görögtűz kíséretében felhúzták a zsinórpadlásra…
Gounod muzsikája, ha nem is különösebben ihletett, végig rendkívül kellemes. A darab nem fullad unalomba, de Anodiram szépséges áriáján kívül nem sok részlet marad meg a hallgatóban. Szerencsére a Sába királynője több cd felvételen is beszerezhető. Egy 1970-es élő előadást toulouse-i zenekara élén a francia operák elkötelezett híve, a fiatal Michel Plasson vezényel. A szólisták – Gilbert Py, Suzanne Sarroca és Gérard Serkoyan – megbízhatóan, anyanyelvi biztonsággal tolmácsolják a darabot. Nem valószínű, hogy Gounod operája a közeljövőben színpadra kerül, így élőben valószínűleg egyhamar nem lesz módunk összehasonlítani a két Sába királynőjét. Goldmark művét ugyanis 2015-ben, a szerző halálának centenáriumán április 18-tól Freiburgban, a nyáron pedig a Margitszigeten láthatják az érdeklődők.
