Egy Rigoletto előadáson történt, 1985 telén, hogy feltűnt egy pályakezdő szoprán Ceprano grófné nyúlfarknyi szerepében. A nézők a szünetben a szereposztásos táblához siettek, keresve, ki lehetett a színpadon az új, üde jelenség. Kertesi Ingridnek hívják – lehetett mindenfelé hallani az Erkel Színház hatalmas nézőterén. A nevet gyorsan megtanulta a közönség. Ingrid pedig hasonló tempóban vette birtokba a koloratúrszoprán főszerepeket. Meglepően keveset. Az Operaházban az elmúlt három évtized alatt nagyjából három tucat szerepet elénekelt. A teljes itthoni koloratúrszoprán repertoárt: Oscart, A francia királykisasszonyt, Sophie-t, Luciát, Gara Máriát, Júliát, Olympiát, Adélt, Gildát, Blondét, Adinát, Norinát és Melindát. Legnagyobb szerepeit két, olykor három rendezésben is énekelte az évek során. A színház mindenkori vezetőségében ugyanis fel sem merült, hogy mást írjanak ki rájuk, amikor Kertesi Ingrid is rendelkezésükre áll. Ő pedig a mai napig izgatottan várja a felkéréseket. Amíg az elmúlt évtizedekben számtalan tiszavirág életű karrier ért véget, Kertesi Ingrid ma is, friss nagymamaként illúziókeltő a színpadon. Mostani partnerei közül többen még meg sem születtek, amikor ő már Sophie-ként várta a Rózsalovagját. Bárki más számára istenkísértés lett volna huszonöt évvel a Strauss bemutatkozása után visszaállni a szerepbe. Ő ragyogó kék szemével és természetes bájával azonban ismét el tudta hitetni, hogy egy zárdából elhozott kislány áll a színpadon.
Kertesi Ingrid hosszú és töretlen karrierjének titkát két dologban kereshetjük. Egyrészt sohasem énekelt olyan szerepeket, amelyek nem voltak valók tökéletesen képzett koloratúrszopránjának. Nem akart Valery Violetta, vagy Szilágyi Erzsébet lenni. Másrészt irigylésre méltó az a naiv szeretet, amely a színpadhoz köti. Ifjan tartja az érzés, hogy felmehet a színpadra, játszani egy jót. Tanúsíthatja ezt mindenki, aki látta legutóbbi főszerepeiben, a Xerxesben vagy a Színigazgatóban. Kívánhatunk-e többet annál, mint hogy sokáig énekeljen, a maga és a közönség örömére!?