Az Esterházy család krónikája két Miklós Józsefet tart számon. Az elsőt, a „fényes” avagy „pompakedvelő” előnévvel illetett herceget, a fertődi és kismartoni kastélyok urát, Haydn egykori munkáltatóját mindenki ismeri. A másik Miklós József gróf volt, Pozsonyban született 1839-ben, és a tatai birtokán hunyt el 1897 májusában. A grófnak két hobbija volt, a lovaglás és a színház. Korának egyik leghíresebb úrlovasa, számos európai akadályverseny győztese, s a bécsi Jockey Club megalapítója volt. Nevéhez köthető az utolsó magyarországi főúri kastélyszínház megépítése is. Az épület – a sors fintoraként – éppen 1889-re készült el, éppen abban az évben, amikor a magyar lakosság jó része által gyűlölt utolsó német nyelven játszó pesti színház leégett a Gyapjú utcában.
Dr. Dornyai Béla kegyesrendi tanár éppen száz éve adta ki kis füzetét, A tatai színészet múltjából címmel. A lelkes helytörténész minden fellelhető adatot összegyűjtött, ami az első tatai iskolai színjáték 1766-os előadása óta megtalálható volt. Dornyai könyve azonban 1856-tal véget ért. A következő időszakot – Esterházy gróf magánszínházának történetét – egyedül Staud Géza, a neves színháztörténész dolgozta fel. (Munkája mely először kivonatolva magyarul jelent meg, majd utána a német nyelvű tanulmány. Napjainkra Dornyai füzetéhez hasonlóan mindkettő hozzáférhetetlen.)
Esterházy gróf saját versenypályán rendezett lóversenyei Európa-szerte jegyzettek voltak. Az úri közönség szívesen töltött egy-egy hetet Tatán, a kastély derbijei alkalmával. Hogy esténként se maradjanak szórakozás nélkül, Miklós gróf 1888-ban kétszáz fős színházzá alakíttatta a kastély és a tó közötti területen álló korábbi sörfőzde, cukorgyár és magtár épületét. A megnyitó előadásra 1888. május 7-én került sor. Ekkor Seress Imre Prológja után Edmond About A rablógyilkos című vígjátéka került színre, majd egy Csendes Emília nevű hölgy énekelt egy-egy áriát A trubadúrból, A fekete dominóból és A windsori víg nőkből, végül az Auf der Gastprobe című jelenetet adták. Két nappal később másik programot adtak elő, majd az augusztusi és az októberi futamok alatt ismét játszottak a sörház-színházban.
Úgy tűnik, a grófnak nagyon megtetszett a saját vállalkozás ötlete, ugyanis megbízta monarchia leghíresebb színházi építész párosát, hogy építsenek számára egy új, modern igényeket kielégítő kőszínházat. Egy évtizeddel később, amikor 1897-ben két császár, Ferenc József és II. Vilmos Tatára látogatott, így írt az épületről a Vasárnapi Újság: „A remek kis színházat Esterházy Miklós gróf, a közelebb elhunyt tulajdonos, 1888/89-ben építtette Fellner és Helmer ismert színházépítők tervei alapján. Fényes berendezésére és pompás szerkezetére nézve ez egyik legszebb vidéki színházunk. A mennyezetet Pállik Béla festő művészi freskói ékesítik. A falak, a páholyok és az erkély oldalai pompásan vannak díszítve. A földszintet márvány karzatok választják el a körszékektől és a grófi külön páholytól. Az egész színház villamos világításra van berendezve.” A színház épületéből mára egyetlen kő sem maradt hírmondónak. Ami még sajnálatosabb, fotó is alig. Egy művészettörténeti csemege is tartozik a Várszínház névre keresztelt épülethez, ugyanis 1893-ban Esterházy gróf, a fiatal művészek nagy támogatója meghívta Tatára a saját stílusát még nem meglelő bécsi Gustav Klimtet, aki az Altes Burgtheaterhez hasonló módon megfestette a nézőteret. (A kép elveszett, csupán egyetlen fotóról ismerjük.) A színház mennyezetét sokáig Feszty Árpád munkájának tartották, csupán napjainkban derítette ki Görbe Márk művészettörténész, hogy az minden kétséget kizáróan annak a Pállik Bélának a munkája, aki rendezőként és díszlettervezőként is dolgozott a gróf szolgálatában.
A Klimt képről fennmaradt fotó
A Várszínház megnyitójára 1899. október 4-én került sor, ünnepélyes keretek között, a meghívott vendégek között volt Ottó főherceg, valamint a magyar és az osztrák arisztokrácia számos jeles képviselője. A magánszínházba jegyet váltani nem lehetett. Ez volt az egyik ok, ami kivívta a hazai sajtó ellenállását. (Ne feledjük, hogy az arisztokrata színháza ideje Franciaországban például jó száz évvel korábban, a forradalommal ért végét.) A másik ok, mely parlamenti interpellációkat is szült, szintén értethető, a Várszínházban ugyanis szinte kizárólag osztrák művészek léptek fel, az előadások is német nyelven zajlottak. S ezt – még egy magánvállalkozás esetében sem – nézték jó szemmel a magyarosodó Budapesten. „Gróf Esterházy színháza gyakorló színpad akar lenni. A magyar növendékeket nincs, ki tanítsa, inkább Friedrich Leó bécsi növendékei részesülnek előnyben.” – írta a Pesti Hírlap. A megnyitó előadáson a szokásos prológ után Raimann Rezső nyitánya hangzott el, majd Édes Pál Jegyesek egy órára című jelenete, végül Leo Friedrich Gödöllő című énekes játéka. A következő napokban három másik műsort játszottak. A színház műsora, melyet a Tatai Hírmondóban közöltek, csak részlegesen maradt fenn, napi színlapjai egyáltalán nem. Így a teljes működését sem lehet már rekonstruálni. Annyi bizonyos, hogy évente három ciklust játszottak, májusban, augusztusban és késő ősszel, 1893-ig. A színház igazgatója egy német színész, Karl Gross volt, karmestere Seress Imre, konzervatóriumot végzett hírlapíró és hegedűművész. Tizenhat tagú valószínűleg alkalmi zenekar kísérte a zenés előadásokat. Itt kellett működnie Karl Frotzlernek is, akinek Corvin Mátyás című vígoperáját 1896-ban bemutatta az Operaház (a szerző ekkor az Auer Károly művésznevet használta.) A másik komponista a Tatán sűrűn foglalkoztatott Raimann Rezső volt, akinek sikerült a Sugár úti palotában bemutatkoznia. A Sinan basa című operáját 1890 novemberében mutatták be a Várszínházban, pesti énekek közreműködésével. Az előadást megtekintette Gustav Mahler az Operaház akkori igazgatója, és Seidl Károly gazda, Seidl Antal világhírű karmesterünk testvére. Ezek után Sinan basa – egyetlen előadás erejéig – az Operaházban is színre került, változatlan szereposztásban. Az első sorban lelkesen tapsolt Esterházy gróf.
Noha kevesen nézték jó szemmel a tatai vállalkozást, azt el kell ismerni, hogy a színházhoz özönlöttek a bemutatásra ajánlott jobb-rosszabb darabok, a gróf maga pedig jelentős anyagi támogatást nyújtott festőművészeknek, szobrászoknak és zenészeknek. A lista nem lehet teljes az itt bemutatott operákról, Raimann mellett Karl Weinberger és Hegyi Béla egyfelvonásosai szerepeltek a leggyakrabban a műsoron. Kaczér Margit, Bárdossy Ilona, Balta Szirovatka Károly, Várady Sándor és Hegedűs Ferenc sokat köszönhettek Esterházy Miklósnak. Valószínűleg 1893 után, de a gróf 1897-es halálát követően biztos nem tartottak többet előadást a Várszínházban. A gyámja – állítólag kiskorú Esterházy Ferencet féltve a színház kétes erkölcsű légkörétől – végül 1913-ban bontatta el az addigra lerobbant épületet. A díszleteket és a karosszékeket a kegyesrendi gimnáziumnak ajándékozták.
Miklós grófnak végül mégis sikerült beírnia magát a magyar színháztörténetbe. De ezt nem a tati színházának köszönhette, hanem annak, hogy megfesttette Az ember tragédiája díszletei Zichy Mihály gyönyörű rajzai alapján. Ezek a díszletek több vidéki városon kívül Bécsbe és Hamburgba is eljutottak, sőt Hevesi Sándor is ezekben rendezte meg a darabot a Népszínházban, 1907-ben.
Ez a bejegyzés nem jöhetett volna létre Wellmann Nóra és Görbe Márk segítsége nélkül.
