Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Magyarok a Zöld Dombon II.

Magyarok a Zöld Dombon II.

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

 

A Festspielhaus, a Zöld Domb tetején álló színház nem a hit, hanem az önhitség temploma. Nem létezett még egy művész, aki annyira hitt volna önön zsenijében, hogy ehhez egy milliókba kerülő építményt tudjon összeharácsolni. A 135 éves csoda ma is lenyűgöző, hiszen Richard Wagner életművét halála után először özvegye, Cosima, majd amikor ő 1906-ban 62 évesen lemondott a fesztivál vezetéséről fia, Siegfried vette át.  A Wagner-fiú egy év szünet után, 1908-ban nyitja meg újra az Ünnepi Játékokat. Ekkor fordult meg Bayreuthban a pesti hattyúlegenda hőse, Karl Burrian, a Parsifalt énekelte. (Mint ismeretes Burrian annyira részeg volt egy Lohengrin előadás alkalmával, hogy nem tudott belépni az érte érkező hattyú-csónakba. A malőr nem rendítette meg a cseh dalnokot, leszólt az előadás dirigensének, ekképp: Karnagy úr! Mikor indul a következő csónak?)
Szintén az 1908-as Parsifalban lépett színpadra Elisabeth Fabry (az 1. apródot és az 5. viráglányt énekelte), de róla semmilyen információt nem sikerült szerezni.
Az első valóban jelentős magyar művész, akit Bayreuthba hívtak, Székelyhídy Ferenc volt, aki 1911-ben és 1912-ben három apróbb szerepet (Froh, Vogelgesang, I. grál lovag) alakított. Az ifjú tenoristát, pályafutása elején, a nagysikerű operaházi debütálása után évvel hívták meg. Székelyhídyre is kevesen emlékeznek már, noha a budapesti Operaháznak hosszú évtizedeken keresztül – 1909 és 1945 között – volt köztiszteletben álló vezető művésze. Jogászként diplomázott, majd Kolozsvár polgármesteri titkára és tiszteletbeli főjegyzője lett. Énekelni – a legendás Farkas Ödöntől – kizárólag kedvtelésből tanult. Nehezen sikerült rávenni a pesti próbaéneklésre és a pályamódosításra. Hunyadi Lászlóként debütált az Operaházban, melynek kivételes stílusérzéke és muzikalitása folytán 35 éven keresztül vezető lírai tenorja volt. Operai szerepei mellett neves oratórium-szólista és a magyar zene elkötelezett híve. Kodály Psalmus hungaricusának tenorszólóját is ő énekelte az 1923-as ősbemutatón.
Schorr Frigyes a nagyváradi kántor fiaként indult, hogy Friedrich Schorrként a világ egyik legismertebb és elismertebb basszbaritonjaként New Yorkba fejezze be életét. 1925-ben hívták meg először Bayreuthba, hogy aztán egészen 1931-ig egyedül ő alakíthassa a Ring három darabjában Wotant, a főisten. A törvények értelmében később természetesen nem léphetett fel Németországban. Hogy ez neki, vagy a rajongóinak volt kellemetlenebb, azt a történelem már eldöntötte.
Siegfried Wagner vezetésének éveiben – azaz 1908 és 1930 között – volt a legtöbb nyáron kihalt a Festspielhaus környéke, ebben a 22 évben mindössze tíz szezont tudtak megtartani. Az 1930-as évad legizgalmasabb előadásának a Tannhäuser ígérkezett, melyet utoljára 1904-ben játszottak. „Eretnek” gondolatként, először az Ünnepi Játékok történetében egy nem német karmestert hívtak meg a mű betanítására, hanem az olasz Arturo Toscaninit. Ez a tett – ma már érthetetlen módon – az akkori bayreuthi körökben is jelentős felháborodást keltett. Még kellemetlenebb volt szembesülni azzal, hogy a maestro a partitúrára hivatkozva javítja ki a zenekar évtizedes berögzült hibáit. A Siegfried által rendezett produkció nyitás lehetett az akkori „kortárs” operajátszás felé, hiszen például a Bacchanália beállításához az akkor Berlinben működő magyar származású mozgásművész-koreográfust, Lábán Rudolfot kérte fel. Az eredmény megosztotta a korabeli kritikát. Az egyik oldal szerint Lábán megragadta a csodálatos zene lényegét, a másik úgy vélte, egy stilisztikai szörnyszülöttet láthattak. Akárhogy is, Lábánt a következő évben ismét felkérték a Wagner fesztivál koreográfusának.

- hirdetés -

Az 1930-as Tannhauser produkció zárójelenete
A produkciónak – mely az egyik első előadás volt, amit élőben rögzítettek, s a mai napig cd-n forgalomban van – két másik magyar résztvevője is akadt. A címszerepet Pilinszky Zsigmond, Walter von der Vogelwidét öccse, Géza – Geza Belti-Pilinszky néven – énekelték. Pilinszky Zsigmond – a költő nagybátyja – fiatalkorában harangöntőnek készül, majd mégis az éneklés mellett dönt. Az Operaháznak – ahol ifj. Ábrányi Emil Don Quijote című operájának címszerepében aratta első jelentős sikerét – csak rövid ideig maradt tagja, de vendégszerepelni a II. világháborúig majdnem minden évadban visszajárt. Elsősorban Wagner-tenorként volt ismert, de énekelte Hunyadi Lászlót, Bánk bánt és Sámsont is. Tannhäusert a következő évben is ő kelthette életre. Gézáról sokkal kevesebb adat maradt ránk, 1920 és 27 között Pesten énekelt kisebb szerepeket, az éneklés mellett zeneszerzéssel is foglalkozott, Budapest bei Nacht című száma a maga idejében kedvelt gramofon sláger volt.
Siegfried Wagner 1930 júliusában a próbák alatt infarktust kapott, így a 22-i nagysikerű Tannhäuser bemutatón sem vehetett részt. Augusztus 2-án hunyt el, 61 évesen. A fesztivál vezetését özvegye, az ekkor 33 éves energikus angol Winifred vette át. Erről a korszakról néhány éve Magyarországon is megjelent egy csodálatos könyv, Brigitte Hamann Winifred Wagner, avagy Hitler és Bayreuth című olvasmányos és részlet gazdag munkája.
1933-ban még egy magyar énekesnő debütált Bayreuthban, Szánthó Enid. A művésznő Pesten tanult, de egyből Bécsbe szerződött, ahol 1928 és 39 között a Staatsoper tagja volt. Operaházunkban mindössze kétszer énekelt 1935-ben, A trubadúrban és A Rajna kincsében. Az Európa-szerte keresett alt 1939-től New Yorkban élt, és egyike azon honfitársainknak, akik a Metropolitanben is bemutatkozhattak. Bayreuthban 1930 és 37 között visszajáró vendég volt, fellépett A Rajna kincse és a Siegfried (Erda), A walkür és Az istenek alkonya (Waltraute, I. norna), és a Parsifal (6. viráglány, 1. apród, altszóló) előadásaiban.
Egy évvel később, 1931-ben mutatkozott be Bayreuthban az egyik legcsodálatosabb hangú magyar basszista, Ernster Dezső. Négy szerepet énekelt, a Tannhäuser Reinmarját és a Trisztán és Izolda Kormányosát Furtwängler, és a Parsifal I. grál-lovagját és Titureljét Toscanini vezénylete alatt. Talán jellemző Bayreuth maga nemében páratlan voltára az alább történet. Erstert berlini otthonában maga Winifred hívta fel telefonon egy reggel, hogy felkérje az Ünnepi Játékokon való közreműködésre. A már sikeres énekes kicsinek találta a felkínált szerepeket és visszautasította a lehetőséget. Másnap a Staatsoper intendánsa – és Winifred barátja – Heinz Tietjen kérette a művészt, és kérdőre vonta. Ernster védekezésére, hogy nyarait mindig édesapjával szokta tölteni, a karmester-rendező azonnal meghívatta Bayreuthba a papát is.
Ahogy Németországban egyre jobban elhatalmasodott a nemzeti szocializmus, és ahogy a bayreuthi magánvállalkozás egyre inkább Hitler kasszájától vált függővé, a nem-német művészek lassan eltünedeztek a színlapokról. A háború előtt már csak két névvel találkozunk, Franziska von Dobayéval, aki 1934-ben Woglindét és a 4. viráglányt énekelte. A művésznőről nem igazán sikerült adatokat találni. Annyi bizonyos, hogy nem volt rokona a 30-as 40-es évek népszerű szopránjának Dobay Líviának, és hogy elsősorban Wagner szerepekben lépett fel – Berlinben is. Ő énekelte Irene szerepét 1937-ben a lipcsei világelső Rienzi felvételen. A másik magyar Holndonner Ilonka (1895 Budapest – 1985 Barcelona) szintén Viráglányt énekelt, 1936-ban. A művésznő vélhetően nem alanyi jogon nyert bebocsátást a válogatott együttesbe, sokkal inkább férje révén, hiszen abban az évben a kiváló dán tenor, Helge Roswaenge lépett fel Parsifalként. 

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X