Papageno Radio
- hirdetés -
Blogok Caruso Szenvedélyes matematika

Szenvedélyes matematika

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

A turistaszezonra való hivatkozással, meglepően korán, már augusztus 23-án megnyitotta kapuit a drezdai Semperoper, az előző szezon egyik legjelentősebb előadásával, a Stephen Herheim által rendezett Ruszalkával (melyben A herceget Nyári Zoltán énekli). A balettegyüttes sem tétlenkedett, hiszen négy nappal később már egy premierrel, Balanchine Ékkövek (Juwels) című alkotásával kezdték meg idei évadjukat. A három felvonásos szimfonikus (tehát nem cselekményes) balett nem egészen nevezhető bemutatónak, hiszen Aaron Watkin igazgató az elmúlt években Három szín Zöld – Piros – Fehér címmel tartott három vegyes műsorú premiert, egy-egy szín köré tematikusan csoportosítva az adott est koreográfiáit. Mindhárom programban szerepelt a most bemutatott Balanchine balett egy-egy felvonása, így a nyáron egy hónap munkával össze tudták illeszteni a három részt, s 2011 augusztusától Drezda is bekerül azon kevés európai balettegyüttes közé, akik színpadra állították-állíthatták a mester egyik legkényesebb alkotását.
Az Ékköveket 1967-ben mutatta be New York City Ballet. A legendásan nehéz mű első Balanchine társulaton kívüli előadását csak 1974-ben engedélyezték, Párizsban, ekkoris csak az egyik felvonását, a Rubinokat. Azóta sem sok együttes tűzhette műsorára, Európában csak London, Szentpétervár, Zürich, Koppenhága, Helsinki és Milánó. Talán ebből is látszik, hogy a Balanchine Trust, – a mester életművének gondozója – mennyire ügyel erre az ékkőre (és ennek megfelelően igen drágán szabja meg az előadási díját is).

De mik is ezek a drága Ékkövek? A Jewels Balanchine első három felvonásos absztrakt balettje. Konkrét tartalma tehát nincs, a három rész tematikája mégis meghatároz valamit. Ahogy a koreográfus fogalmazott: „A balettnek semmi köze az ékszerekhez. Csupán a táncosok ruhái tükrözik az ékszerek színeit.” Drezdában ennél továbbmentek a gazdag látványban, ugyanis az oldalfüggönyök és a szabálytalan alakzatban felfüggesztett üvegcseppek is harmonizálnak a kosztümökkel. A három rész címei: Smaragdok, Rubinok, Gyémántok érelemszerűen tükrözik a drágakövek színeit. De Balanchine az amerikai balett tulajdonképpeni megteremtője, a szimfonikus balett atyja, – akinek tanítványai a mai napig uralják a kontinens balett életét – természetesen nem ettől a szerény ötlettől lett az, aki. Ennél jóval több tartalom bujkál darabjai leírása mögött.  A grúz származású Grigoi Balanchivadze Szentpétervárott tanult, majd Párizsban Gyagilev mutatta be Európának, mint koreográfust, hogy Amerikába érkezve meghonosítsa ott a balett műfaját. Az Ékkövek felvonásai életének egy-egy periódusára emlékeztetnek. Az első rész a zöld Smaragdok Franciaországra utal, finom és szertartásos, mint egy Proust-i álom a századfordulós Párizsból. Balanchine – aki több mint 400 koreográfiát készített hosszú élete folyamán – híresen kényes volt a megfelelő zenék kiválasztására, talán azért mert felmenői között zeneszerzők is akadtak. Kevés olyan koreográfus van, aki ennyire érti és érzi a zenében megbúvó matematikát, és páratlan fantáziával színpadi mozudatsorrá is tudja redukálni azt. A Smaragdot Gabriel Fauré két műve, a Pelleas és Melisande és a Shylock részletei kísérik. A dinamikus, vörös fényben úszó amerikai revüt időző Rubinok Stravinsky – Mr. B. kedvenc szerzője – Capricciójára robban, míg a hófehér és kristálytiszta Gyémántok Csajkovszkij III. szimfóniájának első 4 tétele Petipa mester Pétervárára varázsol bennünket. Valaki egyszer így nyilatkozott erről a részről: „Ha az egész orosz cári balett öröksége elveszne, a Gyémántok akkor is elmesélne róla mindent.” Az talán csak “hab a tortán”, hogy a három tétel a három különböző stílust is tükrözi: a francia a romantikát, a középső a “modern” amerikait, míg az orosz a klasszikust.  
A Balanchine balettekben – ugyanúgy, ahogy a régi orosz koreográfiákban, a hölgyeké a főszerepek, a táncosok szinte csak asszisztálnak nekik. Az alkotó életét ismerők szerint az adott Balanchine koreográfiák mindig visszatükrözik, hogyan is állt a mester a mű készítése közben a főszerepekre kiválasztott balerinákhoz. Az Ékkövek 1967-es premierjét három mára legendássá vált hölgy – Violette Verdy, Patricia McBride és Suzanne Farrell táncolhatta. Farrell mintegy ihletadó múzsaként is megjelenik, hiszen Balanchine, amikor szerelmes volt bele különféle ékkövekkel próbálta meghódítani a szép táncosnőt. Az alapötletet egyébként a van Cleff & Arpels ékszerbolt új Fifth avenu-i üzletének egyik fotósa adta a mesternek.
A korai évadkezdés és a hétfő délelőtti (!!!) előadás ellenére kiváló formában táncoló hölgyeket Drezdában is láthatott a Semperopert teljesen megtöltő senior bérletes közönség, három orosz iskolájú táncosnő Natalia Sologub, Anna Merkulova és Elena Vostrotina csillogtathatta tudását. A balerinák méltó partnereket kaptak: Simon István immáron beékezett magabiztos művészként figyelmes kísérője volt Sologubnak, a pályája zenitjén éppen túljutott sztár, Jiri Bubenicek kirobbanóan és cinkosan energikus formában idézte a New York-i éjszaka varázsát. A Gyémántok szólójában új tagot avattak Drezdában: háromévnyi amsterdami tartózkodás után az évadtól Drezdában szerződött Madar Milán, akinek egyből egy nehéz szóló feladattal, és az együttes primabalerínájával kellett megbíróznia. Mindkét akadályt sikerrel vette, és talán újabb feladatok után a kezdeti elfogódottság is el fog tűnni a fiatal táncos arcáról, aki rengeteget fejlődött Hollandiában a pesti Diótörő előadásaihoz képest. Simon István –akit idén léptettek elő félszólistává – nemcsak a Rubin nehéz szólóját táncolta az előadáson, hanem teljesen természetes módon fellépett a Gyémántok négy kisebb szólófiúja között is, mintegy bebizonyítva, hogy miért is ragyogott ki annak idején a karból.
Mindenképpen erősek kezdődött az idei évad Drezdában, melybe még a repertoár előadásokon kívül szerepelni fog egy Balett-gála, egy Diótörő felújítás (Aaron Watkin koreográfiájával), egy Forsythe-est, egy est Les Ballets Russes – Reloaded címmel, ahol Gyagilev együttesének néhány darabját „gondolják újra” az alkotók, valamint egy est, ahol az ifjú koreográfus jelöltek mutatkozhatnak be. Reméljük, a két magyar táncost is minél több lehetőséget kap, hogy megmutathassa tudását.

- hirdetés -

Fotó: Costin Radu

Előző cikkOpera ABC – Hoffmann meséi
Következő cikkFlashback

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

- hirdetés -
X
X