Az öt nagy Mozart opera közül a Così fan tutte került utoljára az Operaház repertoárjára, megdöbbentően későn, csak 1930. január 9-én. Az osztrák szerző műveivel igen nehezen barátkozott meg Budapest közönsége, a Don Giovanni, a Figaro házassága és A varázsfuvola is csak elvétve szerepelt a színház műsorán.
Az 1910-es években gróf Bánffy Miklós és hevesi Sándor indított egy Mozart-ciklust, ennek utolsó állomása volt az Álruhás kertészlány átdolgozása Goldini Mirandolinájának cselekményére. Tehát előbb „írtak” egy új Mozart-operát és csak utána mutatták be az abszolút nem aktuálisnak tartott Così fan tuttét. A késlekedés okáról így ír Diósy Béla
“Mi tagadás, a Così fan tutte szövege gyenge munka. A szöveg struktúrája laza, drámai cselekménye csekély. A legtöbb alak sablonos és így a szöveg igen hamar unalmassá válik. Annál csodálatosabb az új opera zenéje.”
A magyarországi bemutatóra Lorenzo da Ponte szövegét Lányi Viktor fordította, a díszleteket és a jelmezeket az előadás rendezője, Márkus László tervezte. Már ekkor táncokkal dúsították a hatszereplős vígoperát, melynek koreográfusa Brada Ede, karmestere Rékai Nándor volt.
A bemutatón Fiordiligit Sándor Erzsi, Dorabellát Bodó Erzsi, Ferrandót Rösler Endre, Guglielmót Kálmán Oszkár, Don Alfonsót Szende Ferenc, Despinát (akit az esetleges szemérmetlen áthallások elkerülése végett szemérmesen Rosinává kereszteltek) Halász Gitta énekelte. A Così fan tutte nem érdekelte a közönséget. Az első évben hétszer ment, majd 1932-ben még egyszer (ekkor Szabó Lujza és Báthy Anna énekelték a testvérpárt), 1935-től Ferencsik János vette át az előadást, mely 1938-ig maradt repertoáron.
Nádasdy Kálmán kapta a lehetőséget, hogy 1942. január 6-án felfrissítse Márkus László produkcióját. A karmester ismét Ferencsik, az érdeklődés ismét csekély, Péterfi István szerint:
“A Così fan tutte szövegkönyve körül több mint másfélszázada folynak a viták és soha nem is fognak megszűnni. (…) És ha az esztétikusoknak, kritikusoknak, zenetörténészeknek most is érdekes feladat Lorenzo da Ponte csintalan librettójának bírálása, elemzése, magyarázása, ma már nem izgat a védők és támadók érvelése, mert a zenei lángelme töretlen fényében ragyog az egész alkotás.”
1943-ig mindössze ötször adják. A régi szereposztásból egyedül Rösler Endre marad meg, ekkor mutatkoznak be azok a művészek – Osváth Júlia, Rigó Magda, Losonczy György és Maleczky Oszkár, akik a következő évtizedben a Così fan tutte-előadások oszlopai lesznek. Despinát a tragikus sors Szabó Ilonka énekelte, őt a háború után Halász Gitta, majd Neményi Lili pótolta.
A Così fan tutte Otto Klemperer jóvoltából foglalta el jogos helyét a hazai operatörténetben. 1948. február 29-től hét előadást vezényelt a darabból, s ezek közül az egyiket a Rádió Archívuma megőrizte, sőt, Németországban CD-n is megjelent. A szereposztás ekkor nem változott. Ellenben néhány héttel később Stúdióelőadásban Mikó András rendezésében, Blum Tamás vezényletével mutatták be a Mozart-operát. A fiatal előadói gárdából (Pavlánszky Edina, Mátyás Mária, Somogyváry Lajos, Koszó István, Várhelyi Endre, Koltay Valéria) szinte mindenki átkerült a repertoár előadásba. Ekkoriban énekelte Dobay Lívia és Sándor Judit először Dorabellát, Faragó András Guglielmót és Raskó Magda Despinát.
Tóth Aladár igazgatásának éveiben Mozart művei folyamatosan műsoron szerepeltek. A Così fan tuttét Oláh Gusztáv újította fel, 1952. november 4-én. A díszleteket ő maga, a jelmezeket Márk Tivadar tervezte, az előadás karmestere ismét Ferencsik volt. A szereposztás ekkor sem sokat változott, Osváth Júlia, Rigó Magda, Faragó András és Neményi Lili mellett Remsey Győző Ferrando szerepében debütált. Érdekes, hogy Melis György mindössze 29 évesen, pályája kezdetén először Don Alfonsót énekelte. Az 1950-es években nagyon megszaporodtak a Così fan tutte előadások, Mozart születésének bicentenáriumakor, 1956. január 28-án is adták. Ferencsiktől Kórodi András és Kulka János vette át a darab irányítását, az összecsiszolt együttesbe néhány régi énekes mellett Orosz Júlia mutatkozott be Despinaként.
Szinetár Miklós először 1960-ban rendezte meg egyik kedvenc operáját. Furcsa premier lehetett ez, ugyanis a díszlettervező Oláh Gusztáv ekkor már négy éve halott volt. A párhuzamos szereposztásokat Erdélyi Miklós és Lukács Ervin vezényelte. A két együttest Ágai Karola, Szőnyi Olga, Réti József, Melis György (ezúttal Guglielmoként) Maleczky Oszkár és László Margit, valamint Osváth Júlia, Sándor Judit, Barta Alfonz, Palócz László, Maleczky Oszkár és Koltay Valéria alkotta. Nem sokkal később Nádas Tibor is bemutatkozott Don Alfonso szerepében. A premierről rádiófelvétel készült, sőt a TV is rögzítette az egyik előadást. A produkció 1966-ig maradt műsoron, 1962 februárjában tartották a századik Così fan tutte előadást.
A (kelet) berlini Staatsoper 1968-as vendégjátéka alkalmából Mozart-operáját is elhozta Budapestre, a szereposztásból Peter Schreier neve emelkedik ki. Szinetár rendezését 1970. december 20-án ismét elővették. Az új betanulást Medveczky Ádám vezényelte, a szólistahatost Lehoczky Éva, Ercse Margit, Barta Alfonz, Sólyom Nagy Sándor, Ütő Endre és Kalmár Magda alkotta. Ez a csapat szinte változatlan összeállításban egészen 1977-ig énekelte a darabot, mindig Medveczkyvel. Egyetlen új szereplő Hankiss Ilona volt Despinaként, a korábbi együttesből olykor Ágai Karola, Szőnyi Olga, Nádas Tibor és László Margit is színre lépett.
A Così fan tutte előadás-történetének leghosszabb szériája 1979. április 21-én kezdődött. Ekkor mutatták be azt a Szinetár-rendezést, amely egészen 2012 márciusáig műsoron volt, összesen 206 előadásban. A felújítást Lukács Ervin vezényelte, a két szereposztásban Kincses Veronika, Takács Klára, Gulyás Dénes, Gáti István, Melis György és Kalmár Magda, illetve Tokody Ilona, Takács Tamara, Gulyás Dénes, Bende Zsolt, Gregor József és Ötvös Csilla énekeltek. A következő években beállt a produkcióba Kórodi András, Medveczky Ádám, Cser Miklós (karmesterek), Csengery Adrienne, Iván Ildikó (Fiordiligi), Leblanc Győző, Bándi János, Réti Csaba (Ferrando).
Az Operaház bezárások miatt néhány évig az Erkel Színházban ment az előadás, majd visszakerült a bemutató színhelyére. Néhány évi pihentetés után Mozart halálának centenáriumára 1991-ben Kovács János frissítette fel a produkciót, ekkor Csavlek Etelka, Ulbrich Andrea, Laczó András, Ötvös Csaba, Tóth János és Ötvös Csilla énekelte a szerepeket. A következő években hozzájuk csatlakozott: Dala Péter, Kocsár Balázs, Oberfrank Péter, Kaposi Gergely és Ferenc von Szita (karmesterek), Ardó Mária, Bátori Éva (Fiordiligi), Bokor Jutta, Gémes Katalin (Dorabella), Derecskei Zsolt, Pataki Antal, Kovácsházi István (Ferrando), Martin János, Vághelyi Gábor, Sárkány Kázmár, Busa Tamás (Guglielmo), Kenesey Gábor, Póka Balázs (Don Alfonso), Földi Melinda és Fülöp Zsuzsanna (Despina).
Szintén Kovács János volt az, aki az első olasz nyelvű Così fan tutte előadást vezényelte, 1999 októberében. A szólistagárdát ekkor Frankó Tünde, Megyesi Schwarz Lúcia, Kovácsházi István, Licio Bruno, Ötvös Csaba és Iván Ildikó alkotta. Ugyan még ezután is ment magyar a darab, de egyre inkább érvényesült a nemzetközi trend, és az új szereplők már olaszul énekeltek. A következő 13 évben leggyakrabban Vashegyi György vezényelte az előadást, mely egy évadon keresztül a Thália Színházban ment. Újak voltak: González Mónika, Kolonits Klára, Herczenik Anna (Fiordiligi), Meláth Andrea, Vizin Viktória, Schöck Atala, Várhelyi Éva, Mester Viktória, Heiter Melinda (Dorabella), Timothy Bentch, Szappanos Tibor, Vadász Dániel, Megyesi Zoltán (Ferrando), Bátki Fazekas Zoltán, Kovács István, Molnár Levente, Rezsnyák Róbert, Haja Zsolt, Szegedi Csaba (Guglielmo), Gárday Gábor, Ionel Pantea, Busa Tamás (Don Alfonso), Kincses Veronika, Csonka Zsuzsanna, Kukely Júlia és Ardó Mária (Despina).
Az OperaStúdió 2006-os vizsgakoncertjén az Erkel Színházban egyszer eljátszották a vígoperát Ionel Pantea rendezésében, Harazdy Miklós vezényletével. Fodor Beatrix, Borsos Edith, Megyesi Zoltán, Molnár Levente és Sáfár Orsolya mutathatta meg ekkor tudását.
A Così fan tutte eddig kevesebb mint 400 alaklommal szerepelt az Operaház repertoárján. A 2014-es felújítás rendezője Jiri Menzel, így nyilatkozott:
“Sosem veszem komolyan az opera cselekményét. Az a tapasztalatom, hogy az operának nincs szüksége sztorira, pusztán ürügy, hogy legyen mit elénekelni. Ha az ember elolvassa a librettót, nem tud hova lenni a csodálkozástól, mekkora marhaság. Szerintem ma sem lehet álbajuszt ragasztva elhitetni a kedveseddel, hogy te egy másik ember vagy, és ráhajtani a barátod barátnőjére. Ez nettó marhaság.”
