Szerző: Caruso

„Réges-régen, valamikor az ősidőkben, de legalábbis múlt péntek előtt, Micimackó egy erdőben élt, saját kunyhójában, Kovács János név alatt. („Mi az, hogy Kovács János név alatt? – kérdezi Róbert Gida. „Ezt úgy kell érteni, hogy ez a név állott az ajtaja fölött aranybetűkkel, és ő ott lakott”- megfejthetetlen, miért éppen Kovács Jánosra ültette át Karinthy Milne Mr. Sanders-ét. Mindenesetre Róbert Gidához hasonlóan nekünk is el kell fogadnunk a tényt, hogy él Budán egy karmester, akinek ajtaján a fenti név díszeleg. Ám, hogy a barlangot valójában a fent nevezett úr, vagy a gyerekek egyik kedvenc mesealakja lakja, talán sosem fog kiderülni.…

A Trisztán és Izolda vélhetően Wagner legőszintébb operája, az egyetlen, amelyben valóban a saját érzelmeiről, szenvedéseiről mesél. Bár talán éppen a szerelmesek neve között álló, a férfi és a nő egyenrangúságát jelző „und”-ot nem volt képes megírni. Az müncheni előadás július 31-én látható online Jonas Kaufmann-nal és Anja Harterosszal a címszerepekben. A főhősök ugyan az éjszakába kiáltják: „Nicht mehr Tristan!” „– Nicht mehr Isolde!”, de mintha még a varázsital hatása alatt sem olvadna egészen eggyé a két lélek az éjszakában. Hiszen miközben Trisztán, a hős permanensen önmagát emészti, sajnálja, magáról beszél és önmagáért szenved, addig Izolda, az asszony, Trisztán miatt…

Brigitte Fassbaender a német operakultúra egyik, még napjainkban is terebélyesedő tölgyfája. A neves művészházaspár lányaként született, világkarriert befutott mezzoszoprán több mint három évtizedes pályafutás után az 1990-es évek elején vonult vissza a színpadtól. Az énekesnő egy interjúban a búcsú egyik okaként megemlítette, hogy nem talál már olyan rendezőt, aki alakításaihoz újat-izgalmasat tudna hozzátenni. Fassbaender ezek után – a német szaksajtó álltalános megelégedésére – operarendezőnek állt, s immáron 30 éve állít színpadra operákat kisebb (olykor nagyobb) színházakban. Meglehetősen nagy súlya van tehát, ha egy ilyen múltú és kaliberű, immár 82 éves művész lehetőséget kap – és erőt érez magában – arra,…

Erl egy alig 1.500 lakosú tiroli település az osztrák-német határon, a magyar történelem ismerőinek oly rossz emlékű Kufstein szomszédságában. Az Alpok lábainál fekvő falucska zöld dombján egymás mellett két feltűnően ízléses épület áll: az 1950-es évek végén épült Passionsspielhaus („Passiójátékok Háza”) és a 2014-ben átadott Festspielhaus. A régebbi (eredetileg a hagyományos passiók számára épített) nézőtér nagyjából 1.500 fős – tehát a falu teljes lakossága beleférne –, az újabb fele akkora. Gustav Kuhn, a jeles osztrák karmester 1997-ben itt alapította meg a „Tiroler Festspiele Erl” elnevezésű operafesztivált. A vállalkozás alapköveként – mintegy programadó darabként – A Rajna kincsét mutatta be, majd…

Operai körökben édes nosztalgiával szokás emlegetni az 1960-as éveket, amikor már nemcsak a Coca-Cola jelentette az ablakot a Nyugatra, hanem – elsősorban Failoni Nelly fáradhatatlan ügyködésének köszönhetően – egyre több világhírű énekes is ellátogatott hazánkba. Giuseppe Di Stefano, Mario del Monaco, Richard Tucker, Carlo Bergonzi, Wolfgang Windgassen, Nicolai Gedda, Giacomo Aragall, Luciano Pavarotti – ha csak a tenoristák krémjét nézzük… és persze Plácido Domingo, akinek 1973-as Tosca-bemutatkozása után terjedni kezdett egy városi legenda. Az ismeretlen fiatalember állítólag annyira lázba hozta a közönséget, hogy a félházzal indult előadás végére zsúfolásig megtelt a nézőtér. Mindezt persze jóval a mobil-korszakot megelőző honi távközlési-állapotok…

Napjainkban aligha cseng ismerősen Pogány László neve, pedig a II. világháború utáni évtizedben nem volt olyan hét, hogy ne szerepelt volna a rádióműsorban vagy a színházak falragaszain. Hogy ki volt az 1920-ban Pécsett született Pogány, és hogy miként merülhetett életműve ilyen méltatlanul gyorsan a feledés homályába? Ma már nagyon nehéz ezekre a kérdésekre választ kapni. Legfeljebb azt tudhatjuk összerakni a fellelhető információk morzsáiból, mit is csinált rövid élete során ez a sokszínű művész. Pogány Dezső, az édesapa előbb egy szappangyár kereskedelmi vezetője volt, majd a jó nevű Fonciére Biztosító Társaság alkalmazottja lett. 1928-ban a kaposvári fiók vezetésével bízzák meg, így…

Egyre fogy azoknak a tábora, akik még élőben hallották a ma 120 éve született Székely Mihályt, és erről hitelt érdemlő emlékük is maradt. Hiszen lassan hat évtizede, hogy a közbeszéd szerint „legnagyobb magyar basszista” örökre elnémult. Különös, hogy az emlékezet mennyire idős emberként őrizte meg az alig 62 évesen eltávozott operaénekest, akinek alakját már életében legendák fonták körbe. Tekintélye, művészete – legalábbis 1945 után – megkérdőjelezhetetlen gránitoszloppá szilárdult a hazai operajátszás panteonjában. A gyakran kíméletlen utókor kezében a lehetőség, hogy a hangzóanyagok segítségével képet formáljon Székely valós örökségéről. Az utókor pedig ebben az esetben kivételesen szerencsés helyzetben van, hiszen kor-…

2020-ban jelent meg Szabó Ferenc János zenetörténész, egyetemi oktató Karel Burian és Magyarország című kötete. A szerzővel a cseh operaénekesről és a korabeli operajátszásról beszélgettünk. – A járvány miatt viszonylag csendben látott napvilágot tavaly ősszel a Karel Burian és Magyarország című könyved. A jeles cseh tenor nagyjából 100 éve működött Budapesten. Kortársai közül Környei Béla neve talán többet mond a hazai olvasóknak, a világkarriert befutott, itthon letelepedett Georg Anthesé szintén. Miért érezted fontosnak, hogy éppen Burian életét írd meg? – Karel Burian minden idők egyik legjelentősebb tenorénekese volt, egy rendkívül sokoldalú művész. Karrierjének feldolgozása jóval több, mint csupán egy régi…

Néhány napja meghalt két fiatal. Bár bizonyára ott ólálkodott a közelükben, nem vírus vitte el őket. Baleset volt, hétköznapi baleset. S noha a homoszexualitás Magyarországon hatvan éve nem számít bűncselekménynek, és harminc éve állítólag már a rendőrség sem listáz, ma – három évtizeddel a rendszerváltás után – még mindig nem ildomos leírni az emberpárról: mindketten férfiak voltak. Művészek. Táncosok vagy olyasmik. Egyikük – elkallódott lélek – homlokán már 18 évesen ott lebegett a halál stigmája. Lesz nyomozás, készül jegyzőkönyv, melynek konklúziója nem kétséges: baleset történt. Megnyugodhatnak a lelkiismeretek, senkit sem terhel felelősség. Igen, senkit sem terhel felelősség, miközben mindenki, akinek…

„Aki nem élt 1789 előtt, nem ismeri az élet igazi édességét.” A Talleyrand-nak tulajdonított bonmot akár az állandóan múltba révedő operabarátok jelmondata is lehetne, miközben – a legtöbb szellemes mondáshoz hasonlóan – ennek mélyén is rejlik igazság. Ha levesszük a polcról Birgit Nilsson Wagner-, Richard Strauss- vagy Turandot-lemezeit, ma sem állapíthatunk meg mást, mint hogy az eltelt évtizedekben – a technika fejlődése ellenére – sem igazán sikerült sokkal erősebb Ring-, Salome-, vagy Elektra-felvételt készíteni. (Persze a Tosca- és Álarcosbál-korongokkal azért más a helyet…) Természetesen a Nilsson–Mödl–Varnay-trió visszavonulása óta is voltak és vannak is jelentős Wagner-szopránok, olyanok azonban, akikre a –…