A világhírű operaénekesnő, Rost Andreai is közreműködik az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Cziffra Fesztiválon. A választott művekről, Cziffráról és tehetségről is beszélgettünk vele.
– Balázs János zongoraművésszel, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetőjével korábban léptek már fel együtt, illetve a második Cziffra Fesztiválra is felkérte Önt. Hogy találtak egymásra?
– Elég friss a mi ismeretségünk. A zeneakadémiai koncerten én voltam a meglepetés vendég Jakobi Lászlónak köszönhetően. Utána Balázs János ragaszkodott hozzá, hogy a Cziffra Fesztiválon is közreműködjek és én nagy örömmel elfogadtam az ajánlatát. Szabad kezet adott, rám bízta, hogy mit énekelek majd. Élve az alkalommal egy elég nehéz műsort állítottam össze.
– Donizetti, Bellini, Verdi is szerepel majd az esten. Hogyan válogatta ki a műveket?
– Azt szerettem volna, ha bemutathatok néhány operatörténetileg is jelentős nagyjelenetet.
– Régóta kötődik a kiválasztott darabokhoz?
– Mindenképp komolyan kapcsolódom a művekhez. Luciát, Desdemonát nagyon sokszor énekeltem, Norma az egyetlen kivétel, akit színpadon még nem személyesítettem meg. Meglátjuk, hogyan sikerül, a koncerten minden kiderül. Úgy szeretnék interpretálni, hogy ne tűnjön fel, hogy most éneklem először.
– A koncerteken a szerep fogja meg Önt, vagy a figura megkövetelte előadásmód?
– A szerepnek kell olyannak lenni, ami érdekel engem. Idézőjelben mondom, de meglátásom szerint könnyebb egy Traviatát végigénekelni, mint egyszerűen csak kiragadni a nagy áriának számító első jelenetet. Egyik karakterből ugrom majd a másikba, papnőből kurtizánba „öltözöm át”. Hiszem, hogy mindez izgalmas színészi és lelki feladatot igényel. Fontos, hogy ne engedjem el a közönséget, hogy ne lohadjon az érdeklődése.
– Balázs Jánossal mindketten a zene más-más területét képviselik. Hogyan tudják majd úgy összehangolni a fellépést, hogy a közönség egységet lásson az előadásban?
– Ehhez rengeteg próba szükséges. Mondtam is Jancsinak, hogy nagy kihívások elé nézünk. Vannak olyan zenekari bevezetők, például Norma áriája, ahol ő játssza majd a zenekari darabot, az áriához teremtve meg a kellő zenei hangulatot. Mindkettőnk számára szokatlan, izgalmas este várható. Általában a legtöbb koncert visszahozhatatlan, ismétlés nélküli, egyszeri történet.
– Életében először mikor találkozott Cziffra György nevével?
– Első férjem zongoraművész, vele számtalan felvételt hallgattunk együtt mind lemezen és mind koncerten, tehát Cziffra is sorra került. Általa jobban értettem az ő zseniális játékát. Bármilyen darabhoz nyúljon hozzá egy zenész, elengedhetetlen, hogy belevigye az egyéniségét.
– Hatással volt Önre Cziffra György küzdelmes élete, meríthetett belőle erőt?
– Az én pályám is tele volt nehézségekkel. Jó volt megtapasztalnom, hogy ebből sikerült felemelkednie másnak is, méghozzá nem is akármilyen körülmények között. A közepes tehetség elvész, a valódi tehetség viszont mindig megtalálja a saját útját.
– Gyakran hangoztatják ezt a megkülönböztetést. Kérem, mondja el, Ön miben látja a kettő közti lényeges különbséget?
– A tehetség legyőzhetetlen. Hiába kap pofonokat, nem ismer akadályt, minden nehézségen túljut, nem gyengül el. Emellett a tehetség egyfajta lelki többlet is. Emlékszem, amikor nem vettek fel a Zeneakadémiára, szinte felháborodtam, és eldöntöttem, hogy semmi esetre nem hagyom magam. És hogy egy harmadik meghatározást is mondjak, a tehetség valahol öntudat is.
– Öntudata a dilettánsoknak is van, sőt.
– Tény és való. Akkor inkább úgy fogalmaznék, hogy a közönség visszaigazolást ad, nem csapható be. Sok a kis tehetség, de idővel a gyengék kihullanak. Az idő a legjobb és legszigorúbb kritikus, barátja a tehetségesnek és ellensége a tehetségtelennek.
