August Strinberg–Jeles András: Júlia kisasszony – Csokonai Színház, Debrecen
Amikor a társadalmi alá-fölérendeltségi viszonyt átmenetileg felülírja a szerelem vagy a nemi vágy, az legtöbbször konfliktushoz vezet: az ember egy hierarchikus kapcsolatban nem lehet egyszerre úr és szolga. Természetesen a szolgák többsége arra vágyik, hogy úr legyen, s ezt a vágyat a legtöbb szolga igyekszik kiélni ott, ahol lehetséges. Leginkább az ágyban – ugyanott, ahol a mindennapjaikban domináns úrként létezők egy része éppenséggel a benne lévő alávetettséget próbálja megélni. Strindberg egyfelvonásosának címszereplője nagyvonalú könnyedséggel viszonyul a társadalmi konvenciókhoz, számára fontosabb a saját boldogsága, amelynek része lehet a családi inas, Jan elcsábítása is. Móga Piroska alakításában Júlia kisasszony csinos, szép, fiatal hölgy; a Mészáros Tibor által megformált inas erős karakterében tetten érhető a szolgák bölcsessége és leleményessége, de szívtipró férfiideálnak ez a Jan aligha nevezhető. A harmadik főszereplő, Kristin szerepében Hajdu Imelda némi házsártosságra hajlamos, de vonzó, fiatal nő, kis testi hibával (a szöveget több ponton átdolgozó Jeles András sántikálóvá írta át a strindbergi karaktert).
Érdekes háromszög ez: Júlia kisasszony ösztönös vágya egy igazi, kemény férfi iránt olyan erős érzelmi elköteleződést alakított ki Jan iránt, amit akár szerelemként is értelmezhetünk. De a konzervatív, vallásos Kristinnek, aki önálló egzisztenciát és családot szeretne, szintén Jan kell (akihez a viszonya ahhoz hasonló, ahogyan a házasodási pánikba jutó vénlányok akarnak „megfogni” egy-egy potenciális férjjelöltet). A cinikus, szenvtelen férfi viszont nem szerelmes egyik nőbe sem, ő csupán ki akarja használni a lehetőséget. Szeretne végre kitörni a szolgastátuszból, s úgy gondolja, erre valamelyik nő révén alkalma nyílik. Ebből a szempontból nyilván Júlia kisasszony a jobb választás, de biztos, ami biztos alapon, a másikról sem akar lemondani.
A Strindbergnél meghatározó fülledt nemiség helyett Jeles átirata és rendezése a három főszereplő taktikázására fókuszál. A cselekmény az év legrövidebb éjjelén, Szent Iván éjszakáján játszódik le (amikor a hagyomány szerint „minden” megtörténhet), s ahogyan a Nap felkel, visszatér a világ rendje: a cseléd újra cseléd lesz, az inas újra inas. Ezt a száz évvel ezelőtti erős társadalmi rendet idézi meg a naturalista díszlet (tervező: Perovics Zoltán), s ezt jelzi az előadás elején vetített fekete-fehér korabeli mozgókép is. A taktikázás ebben a világban puszta ábránddá lesz, merész és könnyű szentivánéji álommá, mely gyorsan elmúlik – tragikus következménye mégis visszavonhatatlan.
Az előadás alkotóit és játszási időpontjait itt találja
