Mátyassy Szabolcs színész, zeneszerző veszi át a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatását július 1-től. Miért különleges kihívás egy háromtagozatos vidéki színház vezetése? Hogyan kell megszólítanunk a fiatalokat? Miként képzelhető el Debrecen és a régió kulturális fejlesztése? Többek között ezekről beszélgettünk a Színház- és Filmművészeti Egyetem adjunktusával de szóba került az is, milyen színházeszmény áll igazán közel hozzá.
– Gratulálok az elnyert pozícióhoz. Mi lesz az első intézkedése, miután elfoglalta az igazgatói széket?
– A szakmai- és kulturális bizottság pozitív döntése, majd a Debreceni Közgyűlés egyértelmű állásfoglalása után, tehát már március 23. óta heti rendszerességgel járok Debrecenbe, ahol az önkormányzat és a színház jelenlegi vezetése minden segítséget megad, hogy minél hamarabb átlássam a gazdasági, jogi és egyéb helyzeteket és viszonyokat. Így nem beszélhetünk arról, hogy a hivatalos, július 1. után következő időszak után tenném meg az első intézkedéseimet, mert – bár onnan hivatalos a kinevezésem – az átadás-átvétel időszaka egy több hónapos megismerési és beavatási folyamattá nőtt. Mint minden felületen, itt is szeretném újra megköszönni Gemza Péter igazgató úr és az önkormányzat segítségét, hiszen ebben az érzékeny időszakban rendkívül fontos, hogy a társulat semmilyen szempontból ne érezze ennek egy csepp negatív hatását sem.
– Mi motiválta, hogy megpályázzon egy több tagozatos vidéki színház vezetését?
– Úgy érzem, hogy életem edukációs folyamatai (színész- és zeneszerző diploma, művészetigazgatási végzettség, színházművészeti doktori fokozat) egy olyan egységgé forrtak össze, ahol már – közel az 50. életévemhez – megfogalmazódhatott bennem, hogy képes vagyok és szeretnék is egy háromtagozatos, nemzeti besorolású intézményt vezetni. Szinte egész felnőtt életemet színház közelében töltöttem, hol, mint előadó-, hol, mint alkotóművész – Szegeden rögtön egy többtagozatos színházba csöppentem. Nekem ez a létforma az alapvetés; amikor tudatosan próbáltam távol tartani magam a színháztól, akkor is előbb-utóbb visszakanyarodtam hozzá. Bonyolult és varázslatos a viszonyunk, akárcsak egy szerelemben.
– Debrecen kulturális súlya jelentősen megnőtt az elmúlt években, elég csak az idén 100 éves Kodály Filharmóniára, és az egyre jelentősebb fesztiválokra gondolni. Hogyan kívánja bekapcsolni a színházat ebbe a vérkeringésbe?
– A létező és jól működő fesztiválokat (Deszka Fesztivál, MagdaFeszt) meg szeretném tartani, sőt tovább kívánom fejleszteni. Egy éve a színház kötelékébe tartozik a Nagyerdei Szabadtéri Színpad, mely júniustól augusztus végéig szolgálja a kultúra iránt érdeklődőket. Az idei fesztivál még a jelenlegi vezetés szervezésében történik, de a 2023/2024-es évad már a mi elképzeléseink szerint zajlik majd. Emellett eltökélt szándékunk, hogy Debrecen (első magyarországi vidéki színházként és városként) megjelenjen a nemzetközi kulturális térképen. Egy kétéves élőkészítő folyamat után létrehozzuk a K-Európa Nemzetközi Színházi Biennálét, ahol a Baltikumtól a Balkánig hívunk meg produkciókat. Nem titkolt szándékunk, hogy így olyan rangos nemzetközi fesztiválokra jussunk el a jövőben, ahová eddig magyar színházi társulat nem kapott meghívást, s melyre a város méltán lehet büszke.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Somogyi-Tóth Dániel elfogadta a felkérésemet a színház operaigazgatói tisztségére, így a város főzeneigazgatójával el tudjuk kezdeni azt a közös munkát, melynek szerves része, hogy az irányítása alatt álló Kodály Filharmónia részt vesz a Csokonai Színház opera- és operett előadásaiban.
– Hogyan látja, melyek a legnagyobb kihívások jelenleg egy vidéki színház működtetésében? Milyen közönségpolitikában gondolkodik?
– A közönségpolitika vagy a fiatalok integrálása a színházba nem egy jelen idejű probléma, hanem több évtizedes, tehát nem most találkozom először ezzel a valid kérdéssel. Debrecen egy lokálpatrióta város, mely mindig nagy elvárásokat támasztott a kulturális területek iránt, így a színház iránt is. Azzal, hogy a Csokonai Fórum mellett hamarosan átadásra kerül a frissen felújított Csokonai Színház óriási lehetőség nyílik, hogy meg tudjunk valósítani egy szegmentált és átgondolt közönségpolitikát. Praktikusan ez úgy fog kinézni, hogy a bérletrendszerünk alapvetően olyan irányba szólítja meg a közönséget, melyet a debreceniek joggal várnak el.
A létező és működő CSIP-program mellett elengedhetetlen, hogy a külföldi – mostanra hatalmassá duzzadt – diákságnak idegen nyelvű előadásokat és megnyilvánulási lehetőséget biztosítsunk.
– Színészként, színházi zeneszerzőként is dolgozott és dolgozik: mi az ön színházeszménye?
– Bár valóban színész és zeneszerző végzettségem van, és eddig leginkább ezeken a művészeti területeken mozogtam, Debrecenbe, mint ügyvezető igazgató érkezem, a művészeti kérdésekért Szabó K. István felel. Nem tartom helyesnek, ha egy színházban egy kézben van az üzemeltetés és a művészeti vezetés, mert az átláthatatlan – szétaprózza egy igazgató figyelmét és összpontosítását. Nyilvánvalóan enyém a döntés, de ugyanakkor a felelősség is. Emiatt olyan kiváló szakemberekkel veszem magam körbe, akik a saját szakterületükön azt a szakmai nívót képviselik, amit a jelenlegi helyzet megkövetel.
Ami a másik kérdését illeti: Szabó K. Istvánt nem véletlenül kértem fel, hiszen olyan erős és érzelmes színházat csinál és képvisel, ami az én színházeszményemhez nagyon közel áll. Nem szeretem, amikor a nézőt egy olyan utcába húzza be az előadás és a rendező, ahol minimális igényszintet, gondolkodásmentességet ígér, ugyanakkor ennek az ellenkezője is távol áll tőlem, amikor egy olyan rendezői színház fogalmazódik meg, ahol a néző, mint kötelező elem jelenik meg, ahol kizárólag a rendező akarata és elképzelése valósul meg, semmibe véve, hogy az adott darabnak szervesen kell illeszkednie egy nagyváros polgárságának a szerteágazó érdeklődési szintjéhez. Olyan bérletezést fogunk kialakítani, ahol már eleve a bérletvásárlással ki tudják választani a nézők, hogy milyen előadásra és rendezőre kíváncsiak.
– Tanít a SZFE-n. Hogyan képzeli el az utánpótlás nevelését? Tervez-e esetleg szorosabb együttműködést az egyetem és a Csokonai között?
– Miután már 13 éve tanítok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, elég pontosan látom, hogy milyen hasznos, amikor egy igazgató vagy egy főrendező saját osztályt visz – hogyan tudta Marton László, Máté Gábor, Novák Eszter vagy éppen Kerényi Imre, még régebbről Nádasdy Kálmán integrálni a pályakezdő fiatalokat az általuk vezetett színházba. Miután a szeptembertől induló zenés-színész szak osztályvezetője leszek, így remek lehetőség kínálkozik arra, hogy az osztályom bizonyos darabokban a kötelező szakmai gyakorlatát Debrecenben töltse.
Az együttműködést nem csak az SZFE-vel, hanem az összes olyan kulturális és oktatási intézménnyel szeretném szorossá tenni, ahol ez közös igényként felmerül. Elsősorban ez a debreceni intézményeket érinti, hiszen sokkal jobban szeretném elmélyíteni a színház kapcsolatát a Zeneművészeti Karral, a Vojtina Bábszínházzal vagy akár az Ady Gimnáziummal. Vélhetően mások is érzik ezt az elköteleződést, hiszen a megválasztásom óta folyamatosak a meghívások Debrecen oktatási és kulturális intézményeitől, mely meghívásoknak – bár még két hónap van a hivatalos színházi átvételig – mindig örömmel teszek eleget.
