Augusztus 13-án nagyszabású gálakoncerttel ünnepli Kodály Zoltán születésének 140. évfordulóját a második alkalommal megrendezett Debreceni Ünnepi Játékok. Az est egyik fellépőjét, Mester Viktóriát kérdeztük Debrecenről, Kodályról, az operáról és a műfajok közötti átjárásról.
– Második alkalommal kerül sor a Debreceni Ünnepi Játékokra, ön pedig ott volt a kezdetekkor is, hiszen tavaly Molnár Leventével közösen szerepelt Bartók Kékszakállújának előadásában. Milyen emlékeket őriz?
– Az előadás több szempontból volt különleges. Nemcsak azért, mert egy szcenírozott vizuál-operakoncert keretében vittük színre a darabot, ahol a zenei kíséretet mindössze két zongora jelentette, hanem azért is, mert A kékszakállú herceget alakító Molnár Leventével akkor még a magánéletben is egy párt alkottunk. Az előadás a Debreceni Ünnepi Játékokat is szervező Coopera produkciójaként valósult meg, melyekben mindig öröm részt venni. Vadász Dániel fesztiváligazgatóval régóta ismerjük egymást és nagyon fontosnak tartom azt a missziót, amit a kultúra területén képvisel. Alföldi lány vagyok, így az sem mellékes, hogy ismét visszatérhetek Debrecenbe, amelyhez számtalan személyes és színházi emlék köt.
– Idén a debreceni Kossuth téren lép majd fel a „Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy” – 140 éve Kodállyal című gálaesten. Mit lehet erről tudni?
– A nagyszabású gálakoncert Novák Péter rendezésében tiszteleg az idén 140 éve született Kodály Zoltán életműve előtt. Egyfajta keresztmetszet ez, melyben felcsendülnek többek között a Háry János és a Székelyfonó részletei. Én a Székelyfonó Háziasszonyának néhány dalát éneklem. Nagyon szeretem ezt a művet, csodálatos muzsika, mindig nagy öröm számomra, ha részese lehetek. Felcsendül a Budavári Te Deum is, amivel igazán méltó módon ünnepelhetjük Kodály Zoltánt, aki mindannyiunk életét végigkíséri szinte a gyermekkorunktól. Népdalfeldolgozásai, kórusművei elemi erővel hatnak rám, nagyon örülök, hogy repertoáron tarthatom nagyobb szabású műveit.
– Mennyiben más egy gálakoncert, mint mondjuk egy komplett operaelőadás?
– Nem feltétlenül van nagy különbség. Ugyanúgy részese vagy egy nagy egésznek. Egy ilyen koncertnek szintén megvan az íve, dramaturgiája, története. Egy szólistától mindkét típusú eladás hasonló felkészültséget kíván, a közönség viszont dupla élménnyel gazdagodik.
– Éppen két próba között beszélgetünk. Mivel foglalkozik éppen?
– Most sűrű egy kicsit az életem, Varázsfuvolát próbálok az Operában, és július 8-án mutattuk be Gergye Krisztián rendezésében a Macskadémont a Szentendrei Teátrumban. Bella Máté és Karafiáth Orsolya díjnyertes komédiája szuper zenékkel, feledhetetlen abszurd humorral mesél az elmagányosodásról, a szerelemről és az emberi kapcsolatok fontosságáról.
– A Macskadémon műfaji megjelölése „mjuzikel komédia”. Operaénekesként milyen kihívások elé állítja egy ilyen darab?
– A nehézség számomra a rengeteg próza, Gergye különleges mozgásvilága viszont hihetetlen nagy élmény. Kicsit féltem, hogy hogyan passzolok operistaként ebbe a darabba, de Krisztián úgy építette fel a koncepciót, hogy direkt kiderüljenek a műfaji különbségek. Vállalhatom operai létemet, hol saját magamat karikírozva, hol pedig a drámai szépséget hangsúlyozva.
– Előadásaival a saját és a műfajok határait is feszegeti. Ez az ön útja?
– Az opera számomra az alfa és omega. Soha nem leszek más. Ha már nem lesz hangom, akkor is operaénekes leszek. Néha kikacsintok, ha számomra szakmailag fontos emberek elhívnak, de mindig mérlegelem, hogy milyen határig mehetek el. Musical főszerepet soha nem vállalnék, ahogyan prózait sem. Ez külön szakma, ahogy az opera is. A Macskadémon esete olyan határon mozog, ami még kivitelezhető az én kvalitásaimmal. Bár sokszor szorongtam a próbák alatt, hisz olyan színész és énekes zsenikkel dolgozom, akiket egyszerűen csak nézni is ajándék.
