Ha szóba kerül, mi a magyar zene, a legtöbb embernek először a népzene jut eszébe. Másodjára Bartók és Kodály neve. Madarász Iván Kossuth-díjas zeneszerzővel beszélgettünk arról, hogy mi teszi magyarrá a magyar zenét, egyáltalán létezik-e specifikusan magyar zenei nyelv. Ezzel a bejegyzéssel / podcasttal indítjuk útjára a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei Gyűjteményének blogját a Papageno portálon.
Sokan nem is gondolják, milyen gazdag a magyar zenei örökség, az elmúlt évszázadokban hány nagy tehetségű magyar komponista tevékenykedett. Könyvtárunkban nemrég ért véget egy ötrészes koncertsorozat, amely arra vállalkozott, hogy rávilágítson a régi és a kortárs magyar komponisták munkássága közötti folyamatosságra. A sorozatban volt zongoraest, többféle hangszer-összeállítású kamarakoncert, dalest, és olyan remek művészek érkeztek hozzánk, mint például Balázs János, Lakatos György, Szabó Marcell, Onczay Zoltán, Kertesi Ingrid vagy a Somogyi Quartett tagjai.
A koncertek házigazdája Madarász Iván volt, akit a sorozathoz kapcsolódva rávettünk egy kis beszélgetésre is. Megkérdeztük, mit gondol, van-e specifikusan magyar zenei nyelv, és ha igen, hogyan lehet jellemezni. Valóban a népzenéhez kapcsolódás határozza meg a magyar zenét? Hogyan alakult a magyar zenei stílus története, és a globalizált világban milyen jövőt jósolhatunk neki?
Madarász Iván zenetörténeti anekdotákat és személyes emlékeket is felidézve válaszolt. Eloszlatta az illúziót, hogy a magyar népzene lenne egy ma felnövekvő magyar kisgyerek zenei anyanyelve. Inkább olyan tiszteletre méltó nyelv ez, amit érdemes megismerni és elsajátítani. Szó esik a beszélgetésben arról is, hogy a nemzeti és a nemzeteken átívelő ugyanannak az éremnek két oldala: egyik sem rendelhető a másik fölé.
