Blogbejegyzésünkben Gluck Iphigénia Auliszban című operáját mutatjuk be, melynek a Bärenreiter kiadó gondozásában megjelent Urtext zongorakivonata és hangfelvétele is kölcsönözhető könyvtárunkból.
Miután Christoph Willibald Gluck egész Európa operagyakorlatába betekintést nyert, szembetűnőnek találta a zenés színház sablonosságát: azt, hogy gyakran a történet szempontjából indokolatlanul sok díszítéssel apellál egy-egy ária, és a zenei hangzás nem feltétlenül támasztja alá a szituációk hangulatát, a szereplők érzéseit. Többek között ez a felismerése vezetett odáig, hogy ő lett az új, úgynevezett reformoperák komponistája, melyekben a zene a szöveget, a drámát támasztja alá, a történetet és a szereplők belső lelki folyamatait ábrázolja.
Felesleges – nem a cselekményt szolgáló – elemek nélkül kezdett el alkotni, ezzel pedig előfutára lett a francia romantikus és a későbbi német operának. (Nem véletlen, hogy a wagneri zenedráma egyik pillérének tekinthetjük Gluckot. Wagner Gluck iránti tiszteletét mutatja, hogy 1847-ben átdolgozta, betanította és műsorra tűzte az Iphigénia Auliszbant a drezdai operában.)
Gluck nem elégedett meg az olasz opera reformjával, hanem a francia tragédie-lyrique műfaját is megújította. Az Iphigénia Auliszban is ebbe a műfajba tartozik. Első alkalommal 1774-ben, a párizsi operában (Opéra, Palais Royal) játszották a darabot, mely az intézmény felkérésére készült.
A bemutató botrányba fulladt. Ennek hátterében a két pártra szakadt közönség és Niccolo Piccini állt,
aki ugyanezt a történetet zenésítette meg. Az események annak a művészetpolitikai harcnak a következményei voltak, melyet a két zeneszerző hívei folytattak.
Az opera végül is közel fél évszázadon át megszakítás nélkül repertoáron maradt, a francia forradalom alatt persze a royalista utalások mellőzésével adták elő. 1824-ig 428 előadást ért meg, ami jól mutatja Gluck korabeli népszerűségét. Párizs után számos országban – először Svédországban és Németországban – műsorra tűzték francia, német vagy angol nyelven. Magyarországon 1937 októberében vitték színpadra először.
A darab ma sajnos nem túlságosan ismert. Annak ellenére sem, hogy Gluck népszerűsége többször is jelentősen megnőtt, miután olyan neves művészek kezdték el hangfelvételeken rögzíteni műveit, mint Maria Callas vagy Francesco Albanese. Igaz, hogy a felvételek nyomán elsősorban a szerző Orfeusz és Euridiké, Iphigénia Tauriszban, illetve Alkésztisz című operái váltak robbanásszerűen ismertté.
A cselekmény Iphigénia mítoszán alapul. A görög hadsereg Aulisz tengerpartján rostokol, a teljes szélcsend megakadályozza, hogy a harcosok Trója ellen vonuljanak. Diana istennő büntetése ez, akit ki kell engesztelni, a mükénéi királylányt, Iphigéniát kell feláldozni a seregvivő szelekért. A lányt azzal próbálják a szigetre csalogatni, hogy legyen a hős Akhilleusz felesége. Ezt apja, Agamemnón próbálja megakadályozni, hiszen ismeri az istenek valódi szándékát. Vergődik az apai szeretet és az istenek akarata között. A menyegző napján lányát az oltárnál várja, de végül képtelen feláldozni saját vérét.
Akhilleusz megfogadja, hogy megmenti a címszereplőt bármi áron, még akkor is, ha saját népe ellen kell fordulnia. A következő felvonásban az áldozatra készen áll Diana oltára és Iphigénia, aki beletörődött az istenek akaratába. Akhilleusz azonban beront az utolsó pillanatban, Diana istennő pedig megjelenik a felhők között. Bejelenti, hogy a lány erénye, az anyja könnyei és Akhilleusz bátorsága már kielégítik őt. Feltámad a szél, a zárójelenetben mindenki örvend, és dicséri a megbékélt istennő jóindulatát.
A harmadik felvonás egy részlete hallható az alábbi linken:
Gyűjteményünkből kikölcsönözhető az opera CD-felvétele is, melyen eredeti francia nyelven hallhatjuk a darabot, továbbá a szövegkönyv angol és német fordítását is megtalálhatjuk a kísérőfüzetben.
