A Liszt Ferenc-díjas Várnagy Andrea nemcsak kiváló zongoraművész, hanem számos izgalmas kezdeményezés megálmodója és létrehozója is. Művészi missziója, a ZeneVarázslat sokak szívét érintette már meg. Ezt a sokszínűséget tükrözi ZeneVarázslat – Lélekhíd című lemeze is, mely jövő december 28-án 20 órától meghallgatható a Papageno Rádióban. Vele beszélgettünk a zene szeretetének és művelésének forrásáról, valamint arról, hogy miként hozható közelebb a klasszikus zene a fiatalokhoz.
– Hogyan fogalmazódott meg benned a ZeneVarázslat Mozgalom alapötlete?
– Hiszem, hogy mindannyiunkban kódolva van a szeretet a zene iránt és azt is, hogy a zene csodáját mindenkinek meg kell tapasztalnia. A ZeneVarázslat programjainak mindegyike így lett része annak a szakmai küldetésnek, amit tiszta szívemből a magaménak érzek. A zenei pályámon keresem az új utakat, amelyek még ismeretlenek, számos kihívást és talán mondhatom néha bátorságot is igényelnek, nekem azonban ezek a nehézségek inkább ösztönzést adnak, kreativitásra sarkallnak, majd a megvalósult álmok sikerei még további ötletekre inspirálnak.
Rendkívül fontosnak tartom a megújulás képességét, hiszen a mai rohanó világban minden felgyorsult, és bármennyire is hiányzik mindannyiunknak néha a megállás, az elcsendesedés, ha haladni akarunk, tartanunk kell valahogy a tempót. Szerencsére vannak olyan állandó alapok, amelyek sosem változnak, még új köntösbe öltöztetve is ugyanazt a hatást érhetjük el velük.
A zene a lelkünk minden rezdülésére reagálni képes, hidat épít az előadó és a hallgató között.
Hiszem, hogy ennek közvetítését csak a legmélyebb őszinteséggel és közvetlenséggel lehet hitelesen tenni. Ezek örökérvényű pillérek, melyekre lehet és kell is építkezni. Az pedig, hogy emellé milyen újdonságokat, kuriózumokat tudunk kitalálni, az lehet a hajtóereje annak, hogy minél többeket elérjünk és minél szélesebb körben tudjunk rávilágítani a klasszikus zene szépségeire és értékeire.
– Mit gondolsz, hogyan lehet sikeres egy ilyen megközelítés?
– Kulcsszó az élmény és annak átadása, hiszen sok esetben a koncertjeimen a közönség életében először találkozik a klasszikus zenével. Sok múlik azon, hogyan nyitom ki számukra azt az ajtót, amely megannyi csodát rejt, miként tapasztalják meg ezt az egészen kivételes és varázslatos világot. Ez leginkább rajtunk, művészeken múlik, hiszen ezzel az emberek életét gazdagabbá és színesebbé tehetjük. Komoly felelősség.
– Ez a gondolat egyben ars poeticád is?
– Igen, hiszem, hogy ennek a sokak által missziónak is nevezett elhivatottságnak létjogosultsága van. A ZeneVarázslat sokszínűsége köszönhető a személyiségemnek is, hiszen annyi minden érdekel. Nagyon szeretem a verseket, így szinte adódott, hogy a gyerekek fantáziáját a költészet segítségével már a darabok eljátszása előtt elindítom, a koncert során a művek és a versek szinte reflektálnak egymásra.
Ha megteremtjük a megfelelő hangulatot, jobban tudnak az elhangzó művek zenei mondanivalójára is fókuszálni.
– Esetedben a hallgatóságod nem egy homogén közönség. Gyermekektől a zeneértő felnőttekig mindenki számára közvetítesz. Hogyan tudod elérni, hogy a legkisebbek figyeljenek rád?
– Fontos, hogy figyelembe vegyük az életkori sajátosságokat. Nyilvánvalóan másképp tudom megszólítani a kisgyermekeket vagy a középiskolás korosztályt, és egészen máshogy a felnőtt, akár zeneértő közönséget is. És bizony mások a reakcióik is. A kicsik esetében a koncertek leginkább interaktívak, anekdotákon keresztül ismerjük meg a zeneszerzőket, kicsit viccelődünk is, vagy lehunyt szemmel gondolunk például egy Chopin-keringő közben mindazokra, akiket a legjobban szeretünk.
A gyerekek visszajelzései rendkívül fontosak, ők a legigazabb tükrök, ha nem tudod őket elvarázsolni, akkor zsizsegnek, a mellettük ülővel sutyorognak. Azonban, ha az ő nyelvükön szólalsz meg, akkor minden esetben megszületik a csoda. A hangjegyekkel való utazásban a társaid lesznek, és elvethetjük azt a magot is, amellyel, ha nem is minden esetben zeneművelő, de mindenképpen zenekedvelő felnőttekké válnak. Ez is egy szép elhívása a ZeneVarázslat Mozgalomnak, hiszen ezeken a hangversenyeken kinevelhetjük a jövő koncertlátogató közönségét is.
– És hogy működik ez a fiatalok, a felnőtt közönség esetében?
– Az út hasonló és az eszköz is. A közvetlenség, ami jól működik minden generáció esetében. A felnőtt koncerteken is megszólítom a közönséget, kiegészítéseket, személyes magyarázatokat fűzök a koncert programjához, segítve mindenkinek kontextusba helyezni a kevésbé ismert műveket is. Hiszem, hogy ezáltal személyesebbé válik a befogadás, amely az igazi, megélt élményig elvezet.
– A négykezes zongorázás meghatározó az életedben. Nemcsak műveled, hanem versenyt is szervezel erre.
– A ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraversenynek és Fesztiválnak a kamaramuzsikálás népszerűsítése mellett a zenén túlmutató üzenete is van, az évek alatt közösségépítő szerepe is egyre inkább hangsúlyt kapott. Egyrészt már maga a műfaj, a négykezes is ezt jelképezi, hiszen a mai, elmagányosodó világban az, hogy két ember együtt muzsikál, együtt lélegzik, együtt küzd a sikerért, vagy együtt viseli az esetleges kevésbé sikerült pillanatok terhét, az segíti hangsúlyozni az összetartozás fontosságát.
Fontos a versenyen a pozitív visszajelzések inspiráló ereje, ezért mindenki teljesítményét díjazzuk.
Nagyon fontos ez, hiszen számtalan olyan gyermek is elindul, aki később nem a zenei pályát választja majd élethivatásul. Ha ők a szabadidejüket például nem a telefonjukkal töltik, hanem a zongoránál ülnek, és a társaikkal készülnek a megmérettetésre, azt igenis el kell ismerni. A gyermekek, ahogy tükrök felénk, önmagukkal szemben is azok. Pontosan tudják, hogy a bronz, az ezüst, az arany vagy a nívó fokozatnak mi az üzenete. Bizony tovább kell küzdeniük, hogy jövőre a bronzból akár arany legyen, de mégis ott az elismerés, hogy érdemes.
A ZeneVarázslat-versenyek esszenciája az összművészetiség. Amellett, hogy a gyerekek egy-egy festménnyel, rajzzal, verssel vagy novellával érkeznek, ezzel is kifejezve a játszott művek hangulatát, idén a kaposvári Csiky Gergely Színház színpadán művésztársaimmal a tánc-, a színház- és a képzőművészet bevonásával új műfajt is teremtettünk a Lélekhíd című klasszikus zenei mesejátékkal.
– Van egy különleges vonzalmad a mesék világa iránt. Tavaly megszületett a ZeneVarázslat – Lélekhíd album, amelyet – ahogyan elmondtad – mesejáték formájában színpadra is álmodtatok, idén a pedig kijött a Violin világa társasjáték. Honnan ered benned ez a vonzalom?
– Itt is visszautalnék a korábbiakra, a korlátok nélküli élmény befogadására. A kaposvári előadás egyedi és különleges alkalom volt, hiszen zongoraverseny zsűrijét láthattuk a színpadon egy mesejáték szereplőiként. A történet mai, trendi: egy kislány beleejti a telefonját a zongorába, és ott képletesen a húrok közé zuhanva találkozik egy zongoristával, aki megmutatja neki, hogy a zene hogyan kalauzol el bennünket a lélek bugyraiba, és ott mennyi szín rejtőzik. Megtisztelő volt Vásáry Tamás zárszava a bemutató után, amelyben legnagyobb elismeréssel erősített meg abban, hogy ez az út, amin járnunk kell, és a ZeneVarázslatban látja tovább vinni örökségét a diákság körében. Ez hatalmas erőt ad a további terveinkhez is: jelenleg épp a ZeneVarázslat Központ létrehozásán fáradozunk, amely a Balaton déli partján lel majd otthonra.
– Honnan ered benned az összművészeti gondolatiság?
– A tapasztalás a legfontosabb, és az, hogy az érzékszervekkel feldolgozott ingerek milyen alkotói folyamatokat indítanak el a résztvevőkben, mire asszociálnak. Ha meghallgatjuk Liszt egyik szimfonikus költeményét, akkor nem ugyanazt jelenti két embernek, máshogyan érzékelik, értelmezik azt: mindkettőt megihleti, csak épp a végeredmény más. Az a célunk, és személyesen az én célom is, hogy ezeket az inspirációkat átadjuk.
– Emellett milyen eszközökkel, módszerekkel tudjuk lelkesíteni azokat a gyerekeket, akik szeretnének zenét tanulni? Hogyan született meg a Violin világa társasjátékod ötlete?
– A kurzusaim és a verseny során minden esetben lehetőség adódik arra is, hogy a tanárokkal beszélgessünk, meghallgassuk véleményüket, gondolataikat a zenei oktatással kapcsolatban. Sok esetben találkoztunk azzal a problémával, hogy kezdetben nagy a lelkesedés, aztán amikor a kottaírás és olvasás nehézségeibe ütköznek a gyermekek, akkor elveszítik a kedvüket, és abbahagyják a zenetanulást. Amikor a zene nyelvén tanulunk, és hallgatjuk mások muzsikáját, vágyunk arra, hogy mi is megszólaltassunk egy hangszert, legyen az akár a saját hangunk. Mindeközben pedig megpróbáljuk megérteni a hangjegyek rendszere mögött megbúvó logikát.
Ahhoz, hogy megmutathassuk az odavezető utat, létrehoztuk a Violin világa fejlesztőjátékot. Egy olyan eszköztár ez, melynek segítségével játékosan, a gyermeki figyelmet mesékkel és színes ötletekkel gazdagítva taníthatjuk meg a kotta olvasásának és írásának alapjait. Violin világa egy olyan mesevilág, amiben ugyan a zsetonok hátoldalára oda vannak nyomtatva az ábécés hangok, mi azonban bármikor megfordíthatjuk azokat, hogy ne csak hallhatóvá, de láthatóvá is váljon ez a mesebeli lények által lakott, varázslatos zenekert.
– Folyamatosan megújulsz. Honnan ennyi energiád, hogyan tudod megőrizni a lendületedet?
– Hogy őszinte legyek, annyi szeretetet és pozitív megerősítést kapok, hogy mindig van miből adni. Amikor meglátom a hangversenyteremben azt a sok csillogó tekintetet, olyan, mintha megsokszorozódna a bennem lévő energia. És mindig ott munkál bennem az az érzés is – akár a Filharmónia ifjúsági koncertturnén, akár az Erzsébet-táborokban, a hátrányos helyzetű fiataloknak szervezett nyári foglalkozásokon vagy a börtönmisszióm során – talán számukra ez az első, és sokuknak az egyetlen alkalom, hogy találkozhatnak a klasszikus zenével.
Az pedig, hogy ez az élmény hogyan sikerül, és a zene életük részévé válik-e, az most rajtam múlik. Ez az a tudat, ami szárnyakat ad.
