Pokorny Lia színésznőt látta vendégül Szatmári Róbert a radiocafé Enyhe katarzis című műsorában. A beszélgetésben szó esik arról, hogy miért fér bele egy teljes női sors egy három perces dalba, arról, hogy mennyire nyílik meg a néző a színházban, arról, hogy mennyire jön át az őszinteség a közönségnek, és arról is, miért nem vagyunk képesek azt az életet élni, amit megálmodtunk magunknak.
Pokorny Lia a zenés estjeiről, a színpadi magányról, valamint az őszinteségről így vélekedik: „Az intimitás nekem nagyon fontos színházi körülmények között is, az, hogy én magamról teljesen őszintén tudjak beszélni. A szerepemen keresztül is magamról beszélek, tehát óhatatlanul magammal találkozom minden egyes figurában, a lehető legszélsőségesebb karakterben is. Azt érzem, hogy felszabadítja a nézőket, ha egy embert látnak a színpadon és nem egy színészt, aki vegzálja őket. Hanem ott van egy ember, aki kíváncsi rád.”
A színésznőnek nagyon fontos az interaktivitás a színházban, főleg akkor, ha egyedül van a színpadon. Arra a kérdésre, hogy mennyire hajlandó megnyílni a közönség, ezt válaszolja: „Azt veszem észre, hogy az őszinteségem valahogy kinyitja az embereket. Egyrészt látják, hogy senkivel nem erőszakoskodom, imádok figyelni, és ha egy picit is megérzem valakin, hogy neki nem komfortos valami, akkor békén hagyom. Legtöbbször azt tapasztalom, hogy ez a fajta interaktivitás olyan élményt ad, hogy ők is túllépnek azon a bizonyos korláton, amiket maguknak állítottak.”
