A Haydneum induló évadában Bősze Ádám zenetörténész ismét egyedülálló zenei kalandra hívja közönségét. A korábbi sorozatok meghatározó városai, London és Párizs után ezúttal Haydn életének és munkásságának bécsi éveit járja körül humorral és természetesen zenével fűszerezve. Interjúnkban Bősze Ádám betekintést engedett az október 7-én induló műsor kulisszatitkaiba.
– Miért fontos helyszín Haydn életében Bécs városa?
– Haydn pályájának első szakasza mindenképpen Bécshez köthető, és azután sem távolodott el túlságosan a várostól, hogy az Esterházyakkal összebútorozott. A bécsi időszak elég hosszú ahhoz, hogy szellemi és politikai, illetve történelmi értelemben megrajzoljam azt a városképet, amiben el kell képzelnünk Haydnt. Hajlamosak vagyunk ugyanis a zeneművekről úgy gondolkozni, mint amik időtlen dolgok, ami persze nagyon helyes, de ne felejtsük el, hogy sok tekintetben nem függetleníthetők a kor társadalmától.
Onnan kezdve, hogy Haydn kisgyerekként énekelni kezdett a Stephansdom iskolájában, a szerelmi történetekig – hiszen mégiscsak egy bécsi családból választott magának vagy választottak neki feleséget – mindenféléről szó lesz, aminek köszönhetően a közönség Haydn Bécshez kapcsolódó darabjait egy kicsit színesebbnek fogja hallani a koncerttermekben is.
– A szerző személyes életének eseményei vagy a környezete azonban közvetlenül nem jelenik meg az alkotásokban. Hogyan kerülhetünk így mégis közelebb ezekhez a művekhez?
– Azzal a kijelentéssel, hogy ezek nem jelennek meg a műveiben, én csínján bánnék, mert Haydn korában még más volt a zenéről alkotott felfogás, mint ma. Érdemes tudni, hogy bizonyos művek nem születtek volna meg, ha Haydnt a piac vagy a fölkérések nem viszik rá a megkomponálásukra. Haydn nagyon gyakorlatias ember volt, ő nem komponált az íróasztalfióknak. Sok mindent csinált, de nem azért, mert jött az ihlet, hanem mert pénzt akart belőle szerezni.
Szinte mindegyik művét megpróbálta eladni, két lábbal állt a földön. Még ha nem is érzékelhető egy barytontrió lassú tételeiben az, hogy Haydn hogyan boldogult a bürokrácia útvesztőiben, mégiscsak érdemes tudni, hogy ha Esterházy „Fényes” Miklós nem játszik barytonon, Haydnnak eszébe se jut barytontriókat komponálni. Tudom, földhözragadt téma, mégis érdemes ezekről a dolgokról is beszélni. Ez a szakmám, minden tekintetben, és most éppen szegény Haydn szenved tőle.
– Lesz Haydnnal a konyhában vagy Haydnnal a parlamentben című előadás is. Hogyan választotta ki a témákat?
– Mindig hordok magamnál postitokat. Olvasok ezt-azt a buszon, villamoson, vonaton, és folyamatosan címkézek, mindig az adott előadás-sorozatnak megfelelően. A Haydn-kötetemet már csak ki kell pörgetni, van benne divat, étkezés stb. Ebből elindulva és a korabeli bécsi ügyeket más szakirodalomból jól ismerve el tudom mondani, hogy nagy valószínűséggel mi lehetett az Esterházyak vagy Kellerék konyhájában. Persze nem tudom megmondani, Haydn szerette-e a kelkáposzta-főzeléket, mert ennyire pontos adatunk nincs, de azért jó erről elfantáziálgatni.
– Önnek személyesen miért ennyire fontos, hogy „lehozza a földre” ezeket a szerzőket?
– Nekem ez az érdeklődésem, nincs ebben semmi misszió. Azzal, hogy egy kicsit megismerem a társadalmi környezetet és a zeneszerzőt mint embert, közelebb kerülök hozzá. Beethoven például számomra mindig távoli volt. „Ádám – mondtam magamnak –, te süket vagy, és béna (bár Beethoven is süket volt, csak nem úgy, mint te), soha nem fogod őt megérteni.” Amikor egy Beethoven-sorozatot kértek tőlem, nem akartam vállalni, de a végére annyira megszerettem ezt az embert, hogy legszívesebben megölelném, ha találkoznék vele az utcán, és azóta boldogan hallgatom a zenéjét is.
– Haydnnak mik a szerethető oldalai?
– Nagyon szeretem a humorát. Vagyis inkább azt a fajta kreativitását, ötletességét, ami nem a „mozarti zsenialitás”. Úgy érzem, ő egy „szeme se áll jól” fickó, aki időnként attól sem ódzkodik, hogy átverjen embereket. Itt a zeneműkiadókra gondolok. És tudja, hogyan kell bánni a közönséggel, az ő tetszésükre írt magasrendű zenét. Haydn koncertjeire özönlöttek az emberek. Az angolok el akarták rabolni, hogy menjen végre ki hozzájuk. A közönség ízlését kiszolgálni és úgy magasrendű dolgot alkotni fantasztikus, Haydnnál ezt nagyon szeretem.
– Kiket vár az előadás-sorozatra, kiknek szól ez a program?
– Nincs kimondott célközönség, azt gondolom, hogy amit én csinálok, kortól független, de talán nem árt, ha a hallgatóságnak van humorérzéke, mert igyekszem a dolgokat közérthetően, néha humorba ágyazva elmondani. Ez a műfaj annyira én vagyok, és nem tudnék mást csinálni. Boldog vagyok attól, hogy rendkívül vegyes a társaság, jön fiatal és idős is. A Lóvasút egy menő hely ehhez.
– Tudná még valamivel folytatni a sorozatot? Vannak még más városok is a tarsolyában?
– Szerintem benne van még egy Kismarton és egy Fertőd-Eszterháza. Hogy Kismartonnal meg lehet-e tölteni egy egész évadot, ahhoz egy kicsit jobban kellene ismerni a helyszínt, de ha ennek a mostani sorozatnak is sikere lesz, és kapok újabb felkérést, akkor szerintem ezt már végigvisszük. És Haydnnak a spanyolokkal is volt kapcsolata, ezen is el lehet még gondolkodni.
További információk a műsorral kapcsolatban itt érhetők el.
