Renaud Capuçon az International Classical Music Awards 2024-es év művésze. Elég egy pillantást vetni turnénaptárára vagy diszkográfiájára, hogy megértsük, milyen rendkívül széleskörű zenei tevékenységet folytat a francia hegedűművész. Capuçon tevékenysége túlmutat a szólista és kamarazenei munkán – mentor, fesztiválok művészeti vezetője, karmester, illetve társadalmi és civil ügyek iránt elkötelezett művész. A francia zenésszel Ariadna Ene-Iliescu készített interjút az ICMA honlapjára.
– Az International Classical Music Awards az év művészének választotta. Mit jelent önnek ez a díj?
– Természetesen nagy megtiszteltetés számomra, mint zenésznek, hegedűművésznek. Régóta ismerem ezt az egyesületet és ezt a díjat, és nagyon meglepődtem, mert nem tudtam, hogy jelölnek. (…) Ez megtiszteltetés és egyben felelősség is egy zenész számára ezekben az időkben, amikor a klasszikus zenét nagyon meg kell védeni.
(…)
– A francia zene hangsúlyosan jelen van az Ön repertoárjában és diszkográfiájában. A Le boeuf sur le toit című debütáló albuma a francia zeneszerzők által írt virtuóz hegedűzene felfedezése. Ön szerint mi különbözteti meg a francia hagyományt a többitől?
– Az elegancia, azt hiszem, ez az első. Aztán persze a színek. De azt hiszem, leginkább az elegancia és egy bizonyos art de vivre a zenében, ami valahogy a francia divatban, a festészetben, az ételekben, a nagy francia szakácsok módszereiben is megtalálható… Azt hiszem, minden a kifinomultságról, az eleganciáról szól. És mint francia hegedűművész és zenész, úgy gondolom, hogy fontos ezt megvédeni.
– Hogyan jellemezné az előző évét? Melyek voltak a csúcspontok?
– Ó, tudja, nagyon elfoglalt zenész vagyok. Hegedülök, vezénylem a zenekaromat Lausanne-ban… szóval rengeteg zenei csúcspont van. Az egyik az volt, hogy meg kellett tanulnom Schönberg Hegedűversenyét, amelyet néhányszor előadtam François-Xavier Roth-tal. Ez egy hihetetlenül nehéz versenymű. Most pedig életemben először adom elő Prokofjev második hegedűversenyét Tugan Sokhievvel. Ezt is régóta vártam már. Párizsban szintén először játszottam a Gubaidulina Offertoriumot, és most tartom Thierry Escaich Concertojána ősbemutatóját, amelyet nekem írt. A Münchner Philharmonikerrel és Daniel Hardinggal turnézunk, koncerteket adunk Münchenben, Hamburgban, Bécsben és Párizsban.
Szóval ezek a csúcspontok, de most készítettem egy Gabriel Fauré-felvételt is, amely júniusban jelenik meg az Orchestre de Chambre de Lausanne-mal. Olyan híres darabok lesznek rajta, mint a Pelléas et Mélisande, a Masques et bergamasques, az Élégie, de a Hegedűverseny is, ami teljesen ismeretlen. Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy végre a nagyközönség is hallhatja és felfedezheti Gabriel Fauré e csodálatos darabját.
– Ahogy mondta, sok mindent csinál. Évente több mint 120 koncertet ad, vezényel, miközben széles körben részt vesz mentorálásban és több fesztivál művészeti vezetésében is. Hogyan tudja fenntartani ezt a fajta kreatív energiát?
– Nos, azt hiszem, a motor a zene szeretete, hiszen minden, amit az előbb említett, a zenéhez kapcsolódik. Mindig a zenélésről szól. Ha nem a zenélés, akkor a karmesterség. Ha nem karmesterkedés, akkor egy íróasztalnál ülök és dolgozok, amit akkor is csinálok, amikor repülőn, autóban, a vonaton ülök. Folyamatosan zenészekkel találkozom, és kapcsolatokat építek. Olyan valaki vagyok, aki nagyon aktív, és aki nem alszik túl sokat. Szóval rengeteg órám van gyakorolni és gondolkodni a dolgokon. Alapvetően az életem a zene… a családom és a zene.
(…)
– A fiatal zenészgenerációval való törődés állandóan jelen van a munkájában. Hogyan jellemezné a tanításhoz és a mentoráláshoz való hozzáállását?
– Számomra ez olyan természetes, mint a fiamat tanítani. Megtanítottam őt járni és beszélni, segítettem neki ebben. Ez teljesen természetes, amikor a fiadról van szó. És ugyanilyen természetesnek érzem a fiatal zenészek esetében, hogy ott vagyok mellettük, és válaszolok a kérdéseikre. Van egy kis csoport nagyon tehetséges zenész, akiknek segítek, akikkel felveszek darabokat, és akiket magammal viszek a színpadra. Szerintem nagyon fontos, hogy ezt megtegyem.
– Korábbi interjúkban említette, hogy nagy örömét leli a költészetben. Hogyan illeszkedik ez a játékába?
– Azt hiszem, az mindig is nagyon kedves volt számomra… 14-15 éves koromban fedeztem fel a költészetet. Hiszem, hogy a zenélés költészet, a költészet pedig zene. Szerintem ezek teljesen összekapcsolódnak. A költészet a szavak zenéje. Tehát, ha verset hallok, vagy ha verset olvasok, zenét hallok. Azt hiszem, ez teljesen összefügg a játékommal és a zenei látásmódommal.
(…)
– Rendkívül széleskörű zenei tevékenysége mellett társadalmi és civil ügyek iránt is elkötelezett, 2020 óta az UNESCO Béke Művésze. Úgy is mondhatnánk, hogy a klasszikus zene nagykövete. Miben látja a küldetését?
– A küldetés széleskörű, és valahogy úgy érzem, hogy mindig lehet többet tenni. Az év során több akciót szervezek bizonyos ügyek támogatására – a zenekarommal Lausanne-ban kórházakban, fogyatékkal élőknek, idős embereknek játszunk. Úgy gondolom, hogy ez nagyon fontos. Azért is, hogy nemzetközi szinten, a politikai vezetőkkel szemben is legyen hangunk, hogy ott legyünk abban az esetben, ha a kultúra hanyatlik, vagy ha kevesebb pénz jut rá a kormánytól. Szerintem nagyon fontos, hogy erős hangunk legyen. Daniel Barenboim olyan valaki, aki mindig hallatja a hangját a zeneművészet és a zeneipar védelmében. És úgy gondolom, hogy az új generációban szükségünk van olyan emberekre, akik ugyanezt teszik, akik vállalják a zene védelmét, és elmondják, hogy a zene mennyire fontos és erős a diplomácia és a béke megteremtése szempontjából. Ezek nem csak szavak, nem csak fantázia. Tényleg hiszek abban, hogy a zene az emberek közötti kapcsolódást jelenti.
(…)
Az interjú teljes egészében ide kattintva olvasható angol nyelven.
