Ars Vitae címmel nyílik meg február 17-én Takáts Zsófia fotóművész és Rumi Enikő költő közös kiállítása az ISON-ban. Az alkotás folyamatát és a művészi magányt fókuszba állító tárlatot Rumi Enikő személyes gondolatai mentén ajánljuk.
„Art is on, tartja az ISON közösségi tér mottója. Bár az Ars Vitae címet egy versemből vettem kölcsön, úgy érzem, és ezt Takáts Zsófia fotóművész is vallja, hogy pontosan írja le összművészeti tevékenységünk mikéntjét és miértjét.
Számunkra az alkotási folyamat egy meder, ami arra megy, amerre a művészet és az élet egymást kölcsönösen formáló áramlata vezeti. Mivel nem mindig a legegyszerűbb utat választja, Zsófi mint fotográfus, ugyanolyan sokat vándorol a fizikális térben, mint én a szövegek univerzumában.
Útjaink először akkor keresztezték egymást, amikor 2020-ban Zsófi eljött a Nyitott Műhelyben megtartott Orfeo és Euridiké című verses-zenés estemre, amelyen Alex Torres gitárjátéka emelte költeményeim fényét. Életem fordulópontján álltam, de rögtön tudtam, Zsófi jelenléte nagyon fontos nekem. Ekkor kezdtem el érdeklődni személyisége, fényképei és művészi koncepciója iránt.
Amilyen különbözőnek tűnhetünk, olyan sok bennünk a hasonlóság: Zsófi képei és egész megélése a minimalizmuson és a rend szeretetén alapul, míg én látszólag csak hagyom megtörténni a szöveget, ahogy magát az életet is. De ahogy ő is szívesen kap lencsevégre fekete-fehér, igen kontrasztos alakokat, én is keresem a lehető legpontosabb kifejezéseket és megfogalmazásokat. Nem is beszélve a forma fontosságáról, az egyensúly és az arányok megtartásáról.
Mégis, ahhoz, hogy rátaláljunk a megfelelő formára, vagy azt megalkossuk, egyik legfontosabb feltételünk a művészi szabadság. Ehhez pedig van, hogy a nekünk teret adó közösség ad ihletet.
Biztos vagyok benne, hogy Zsófi számára az ISON légköre pontosan ezt nyújtja. Ahogy ő mondja, azért érez felszabadultságot ebben a közösségében, mert itt szabadsága van a művészetnek és a művészeknek, és ennek bárki részese lehet, ami egy fantasztikus összekovácsoló erő.
Ennek a közösségi térnek ő is része, mint eseményfotós, többek között a BlattNightok hűséges megörökítője.
Zsófi képeinek nagy terei és minimalizmusa egyszerre sugallják a művészi magány, a betöltendő űr, és a letisztultság érzését, amihez jólesik kapcsolódni a szövegeimmel, s megtalálni a közös pontokat. Bár sosem azért, mert hiányozna valami a fotográfiákból, inkább azért, mert teret ad a gondolatoknak. Eddig két kiállításának megnyitóján vállalhattam szerepet, a Három Holló és a Három Szerb tereiben – a hármas mint meseszám pedig már előrevetítette, hogy harmadik találkozásunkkal végre a képek és a fotók együttállása is megvalósul. Ez pedig az Ars Vitae.
A sok év alatt, amit gondolkodással és alkotással töltöttünk együtt Zsófival, megformálódott bennem egy idea, ami kettőnk alkotói folyamatát jellemzi: a művészetet nem csak megtalálni, hanem megélni, nem megalkotni, hanem hagyni, hogy az alkossa meg önmagát, és néha minket is. A szöveg ír engem, és a fény képezi le a fotóst.”
