2021 decemberében Brüsszelben folytatódott a Jeunesses Musicales International és a Nemzetközi Zenei Tanács (IMC) által megrendezett Play it Loud! projekt, melynek értékelő hetében a gyakorlati tapasztalatgyűjtés, megfigyelés, részvétel alapú foglalkozások domináltak az interaktív csoportmunkák mellett.
A Play it Loud! program fő célja a zenei szektoron belül a mindenki számára biztonságos környezet, mindenki számára egyenlő feltétel megteremtése, mindezt zenei programokkal, a zene mint eszköz segítségével. A nyári tréningen a résztvevők közösen dolgoztak, hogy ősszel mindenki a saját országában egy Play it Loud! szemléletű projektet valósíthasson meg. (A magyar csapat Ács Dominika, Belinszky Anna, Kaposi Mária, Pilhál Zsófia és Szálka Zsuzsanna szervezésében Breaking norms, breaking forms címmel tartott összművészeti estet a Három Holló kávézóban, azzal a céllal, hogy párbeszédet indítson a klasszikus zenei életet átható – látható vagy láthatatlan, nyilvánvaló vagy rejtetten működő – normákról.)
A brüsszeli találkozón a résztvevők beszámoltak saját programjukról, inspirálva a többieket a következő lépésekre, a folytatásra. A teljesség igénye nélkül néhány példa a partnerszervezetek projektjeiből: Svédországban egy fesztiválnapot tartottak női fellépőkkel, Macedóniában kulturális szervezőknek biztosítottak kétnapos szakmai képzést, a brüsszeliek pedig a szociálisan hátrányos helyzetben élők integrációját segítették elő.
A résztvevők közösen reflektáltak arra, mit könyvelhettek el sikerként, kiket és milyen mélységben sikerült elérniük, mit lehetett tanulni az eseményekből. A projekt szakmai vezetői pedig a partnerországok tapasztalatait összegyűjtve útmutató könyvet készítettek, melyben strukturálták a főbb célokat, és jó gyakorlatokat, példákat mutattak be. A szakmai anyag tartalmát a decemberi képzésen ismertették a résztvevőkkel.
A tapasztalatcsere mellett rengeteg érdekes programot látogattak meg a fiatalok. A brüsszeli Rainbow House, azaz Szivárvány Ház egyik vezetőjétől megismerhették a szervezet működését, aktív programjaikba nyertek betekintést, körbenéztek a Szivárvány Ház által üzemeltetett kocsmában – melynek bevétele jelentősen hozzájárul a szervezet fenntartásához. Az egyik étkezés helyszínéül egy különleges intézmény, a „Les uns et les autres” (azaz „az egyik meg másik”) szolgált. A szociális étteremben végtelenül barátságos környezet uralkodik, egy menühöz pedig több ár tartozik, hogy az ott fogyasztók a saját anyagi helyzetük függvényében tudjanak fizetni – ezáltal kívánják szélesebb körben elérhetővé tenni az egészséges fogásokat.
A rengeteg interaktív, kiscsoportos, nagycsoportos és egyéni feladat mellett teret kapott a közös zenélés is, az utolsó este a vállalkozó kedvűek mind bemutathattak egy-egy előadást, ahol igazán megmutatkozott a csoport sokoldalúsága: a klasszikus zenei háttértől kezdve a tradicionális néptáncon át, a popénekesig mindenféle irányzat megjelent. Spontán született, közös produkciók is előadásra kerültek, ahol a holland elektronikus zeneszerző élő zenealkotására improvizált kortárs táncot a klasszikus zenei magyar performer, mellyel óriási sikert arattak. Talán ebben fogható meg igazán a csoport egységének kialakulása és így látható a biztató jövőkép, hogy a különbözőségeink ellenére megtalálhatóak a közös vonások, és a zenében minden ember eggyé tud válni.
2022 tavasz folyamán folytatódnak a projekt eseményei a partnerországokban, így hamarosan jelentkezünk a várható magyarországi eseményekkel is.