Nagykanizsa északi városrészében a 2010-es évek közepéig még állt az a földszintes városi ház, amelyben 1905. december 15-én megszületett Farkas Ferenc.
A zeneszerző halála után nem sokkal homlokzatára emléktábla került, ám egy tulajdonosváltás után a szülőházat lebontották. Ma ez áll a helyén:
Fia születésekor az édesapa, Farkas Aladár 31 éves főhadnagy a 20. honvéd gyalogezredben, nem sokkal korábban vezényelték Nagykanizsára. Az édesanya a zombori születésű 19 esztendős Saly Blanka. A családról, benne egy rendkívül meglepő felmenői kapcsolatról többet megtudhatunk a Wikipedia oldaláról.
Farkas Aladár szolgálati helye Nagykanizsán a mai Dózsa György – akkoriban József főherceg nevét viselő – utcában levő honvéd laktanya volt, valószínűleg ezért költöztek a városnak erre a részére. Az édesapáról még annyit érdemes feljegyeznünk, hogy kiváló céllövő volt és ebben a minőségében részt vett az 1912-es stockholmi olimpián.
Farkas Ferenc későbbi visszaemlékezéseiben ezeket mondta gyökereiről, szülővárosáról:
„Nagykanizsán születtem, de mivel ötéves koromban elköltöztünk innen,
csak halvány emlékeim vannak a városról, azok is inkább az egykori fényképek nyomán.
[…] Tulajdonképpen a véletlennek köszönhető, hogy életem ebben a városban kezdődött: édesapám katonatiszt volt, akit akkor éppen oda helyeztek. Később azonban megtudtam, hogy a család valóban Zala megyéből származik, de onnan Nyitra megyébe költöztek, és édesapám Balassagyarmaton keresztül tért vissza Nagykanizsára.”
Az 1908-ban még Kanizsán századossá előléptetett apát 1910 legelején helyezték Budapestre. Így Farkas Ferenc alig múlt négyéves, amikor elkerült szülővárosából.
A kisfiú első zenei élményei szüleihez fűződtek:
„Gyerekkoromból arra emlékszem – mondta magnóra a hetvenéves Farkas Ferenc –, hogy édesanyám zongorázott, édesapám pedig ebéd után cimbalmozott: rágyújtott egy szivarra és magyar nótákat játszott.”
Egy kanizsai látogatásakor mesélte, hogy édesanyja gyakran nem kottából játszott, hanem rögtönzött, s később úgy találta, hogy ezt egészen ügyes harmonizálásokkal tette.
Farkas Ferenc több mint fél évszázad múlva, 1965-ben látta csak viszont szülővárosát.
Akkor már sok sikert megért, rendkívül változatos műfajokban alkotó zeneszerző és a Zeneakadémia nagy tekintélyű zeneszerzés professzora volt. Hatvanadik születésnapja alkalmából Ivánkovits Ferenc, a Városi Zeneiskola igazgatója kezdeményezte meghívását. A város vezetése kerek születésnapja alkalmából Nagykanizsa díszpolgári címét adományozta a szülővárosába nagy örömmel visszalátogató Farkas Ferencnek. December 14-én a Városi Művelődési Házban rendezték meg szerzői estjét. Érdemes részletesen is kiböngészni az est szerencsére fennmaradt műsorlapját!
A Nagykanizsai Szimfonikus Zenekart a zeneszerző akkor karmesternövendék fia, Farkas András vezényelte, aki ekkor dirigált először nyilvánosan. A változatos műsorban fellépett a Rozgonyi Általános Iskola és a Kőolajipari Gépgyár kórusa is. A kamaraműveket és dalokat zeneiskolai tanárok és a legkiválóbb énekes és hangszeres növendékek adták elő. A dalokban maga a zeneszerző kísérte a diákokat!!! Mint a műsorlapon is olvasható, a közreműködők egyike, aki a Gyümölcskosár dalciklusból énekelt szemelvényeket egy bizonyos Horváth Mária volt, a vegyipari technikum tanulója, a zeneiskola kimagasló tehetségű magánének-növendéke. Őt azóta ország-világ mint kiváló hangversenyénekesnőt Zádori Mária néven ismeri…
Ez az 1965-ös látogatás ismét közel hozta Farkas Ferencet Nagykanizsához, attól kezdve
rendszeres kapcsolatban maradt a várossal. Leggyakrabban további kerek születésnapjai alkalmából látogatott el újra és újra, de közben adódtak más alkalmak is.
1976 márciusában zenei életének jeles évfordulójáról emlékezett meg Nagykanizsa: 50 éve alapították a Zeneiskolát. Ezt összekötötték Farkas Ferenc alig három hónappal korábbi hetvenedik születésnapjával. Ismét volt ünnepi hangverseny a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar főszereplésével és Szőkefalvi-Nagy Katalin énekesnő közreműködésével. A műsordarabok egy részét az ünnepelt vezényelte. Másnap, március 28-án a jubiláló zeneiskola rendezett dél-dunántúli zeneiskolák számára kamarazenei találkozót, melyen Farkas Ferenc zsűrielnökként vett részt.
1979 márciusában a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar ünnepelte alapításának ötvenedik évfordulóját. A Hevesi Sándor Művelődési Központ új épületében megrendezett ünnepi hangversenyen – a zeneszerző jelenlétében – volt az ősbemutatója Farkas Ferenc Nagykanizsa számára írott művének, az Ének vitéz Thury Györgyről című kantátának. A vegyeskarra, zenekarra és narrátorra készült darab Kanizsa történetéből merítette tárgyát: a török által tőrbecsalt Thury György várkapitány halálát elevenítette meg egyszerre archaizáló és 20. századi hangon. A mű szövegét a zeneszerző állította össze korabeli forrásokból: históriás énekekből és Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzának soraiból.
Farkas Ferenc 1985. december 15-én töltötte be nyolcvanadik életévét. Születésnapját követően pár nappal ismét Nagykanizsa vendége volt. A Városi Zeneiskola növendékei és tanárai által adott ünnepi hangversenyt december 18-án tartották a Hevesi Sándor Művelődési Központ kamaratermében.
1990-ben, nyolcvanötödik születésnapja alkalmából is ünnepi hangversennyel várta a város a még jó erőben levő Mestert, akinek jelenlétét az akkor zajlott ún. taxisblokád sajnos megakadályozta. Így nélküle került sor Nagykanizsa török alóli felszabadulásának 300. évfordulójára komponált művének ősbemutatójára. A Cantio Militaris egy kantáta vegyeskarra, baritonszólóra és zenekarra, mely Petkó Zsigmond 1664-ben keletkezett, a költő és hadvezér Zrínyi Miklóst elsirató katonaénekének szövegrészleteire készült.
1995-ben, kilencvenedik születésnapja alkalmából találkozhattak újra a zeneszerető kanizsaiak személyesen Farkas Ferenccel. Nagykanizsa Megyei Jogú Város abban az évben ünnepelte első írásos említésének 750. évfordulóját, s ez az évfordulós egybeesés kettős fénnyel ragyogta be az ünnepi hangversenyt. Az idős Mester már két bottal ment fel a színpadra, de teljes szellemi frissességgel köszönte meg a zeneiskolai tanárok és növendékek által nyújtott nagyszerű zenei teljesítményeket és fogadta a város vezetőinek köszöntését, a közönség ünneplését.
1996. szeptember 20-án láthatta utoljára Nagykanizsa a 91 esztendős Farkas Ferencet, amikor alapítása 75. évfordulója jegyében ünnepi hangversenyt rendezett a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar.
A Mester ismét fia, Farkas András karmester kíséretében érkezett, aki dirigensként lépett színpadra, édesapja művét vezényelte a kanizsai zenekar élén. A zeneszerző a Zalai Hírlap szeptember 24-i számában így nyilatkozott:
„A mostani jubileumi hangversenyen a kanizsai szimfonikusok olyan kitűnő előadásban szólaltatták meg a Capriccio All’ Ungherese-t, hogy igazán nem kívánhatok jobbat.”
2000 őszén is reménykedett a város, hogy módjában lesz megünnepelni Farkas Ferenc kilencvenötödik születésnapját, ám októberben halálhíre érkezett. Így december 15-én már csak emlékezni lehetett… Az alkalomra Nagykanizsára látogatott Farkas András. Délután ismeretterjesztő előadás hangzott el a zeneszerző életművéről, amelyet a zeneszerző fia személyes emlékekkel egészített ki. Este a Jézus Szíve-templomban gyászmise és emlékhangverseny következett.
A 2001/2002-es tanév elején a Városi Zeneiskola felvette Farkas Ferenc nevét, 2001. december 15-én pedig emléktábla került szülőházára. Sajnos, másfél évtized múlva ez a tábla sem tudta megvédeni az épületet a lebontástól…
Szerencsére emlékének őrzése más téren példaszerű. A Zeneiskola után felvette nevét a Baráth Yvette által alapított és vezetett Szivárvány Énekegyüttes, akiket Farkas Ferenc többször is hallott és rendkívüli elismeréssel nyilatkozott róluk. Halála óta minden évben megemlékeznek névadójukról és csakúgy, mint a Mester életében, azóta is gyakran éneklik műveit, melyekből többet CD-felvételeiken is megörökítettek.
Emlékhangversenyeik közül különösen jelentős volt a 2010 őszén megrendezett koncert. Bevezetőjét Petrovics Emil tartotta, aki egykor Farkas Ferenc zeneszerzés-növendéke, majd a Zeneakadémia professzoraként utóda és egyúttal jó barátja is volt. Ez alkalommal az Énekegyüttes Farkas Ferenc felesége emlékére írott Requiem-jét énekelte.
Bár a zeneszerzőnek csak kevés kisgyerekkori emléke maradt szülővárosáról, a kapcsolat a Mester életének utolsó négy évtizedében kiteljesedett, inspiráló hatása pedig azóta is él Nagykanizsa kulturális életében.
Források:
Farkas Ferenc: Vallomások a zenéről – Farkas Ferenc válogatott írásai. Bp. Püski Kiadó, 2004
Zalai Hírlap és Kanizsa Hetilap évfolyamai
