Magyar turistáknak is kedvelt célpontja Bécsben az Albertina, Albrecht főherceg – Mária Terézia egyik vejének – palotája. A történelmi városközpont szívében lévő épület nemzetközi rangú művészeti múzeumként, s mellette a Habsburgok pompás lakópalotájaként is vonzza a világ minden részéből érkező turistákat és a kultúra iránt érdeklődőket.
A hatalmas klasszicista palota az 1800-as évek legelején épült Louis von Montoyer tervei szerint az itt álló kisebb palota jelentős kibővítésével. Albrecht főherceg korábban Németalföld osztrák főkormányzója volt, ám onnét menekülnie kellett, így itt folytatta életét, s itt helyezte biztonságba már akkor jelentős műgyűjteményét. Tőle a palotát unokaöccse, Károly főherceg örökölte meg; ő volt az, aki 1822-1824 között kialakíttatta a Bel-Etage („szép emelet”) reprezentatív teremsorát.
A palota zenei emlékhelynek is mondható egy érdekes személyiség révén, bár ezt a vonatkozását szinte alig ismerik.
Ez a személy nem más, mint Ludwig von Köchel (1800-1877). Igen, az a Köchel, akinek nevét minden Mozart-mű konferálásakor halljuk, rövidítését (K vagy KV, azaz Köchel Verzeichnis) nyomtatásban látjuk, ugyanis ő végezte el azt az utókor szempontjából rendkívüli fontosságú munkát, hogy rendszerbe, jegyzékbe foglalta Mozart egész élete során át komponált műveit, s ezzel rendet tett az életműben. Köchel élete utolsó időszakában itt, az Albertinában lakott és itt is hunyt el. Hogyan kerülhetett ide?
Jogász, természettudós és zenetörténész is volt. Miután a bécsi egyetemen jogi diplomát szerzett, 1827-től másfél évtizeden át magántanárként a legfelsőbb udvar körökben működött: a palotát Albrechttől öröklő Károly főherceg fiainak – II. Lipót császár négy fiú-unokájának – nevelője volt. Munkája már akkor ide, az Albertina palotához kötötte, hiszen ebben lakott a főhercegi család.
Kiváló tanár lehetett, hiszen működésének elismeréseként udvari tanácsosi, majd 1842-ben lovagi címet kapott, ettől kezdve volt hivatalos neve Ludwig Ritter von Köchel. Később botanikával és mineralógiával is magas szinten foglalkozott, s egzotikus helyeken járt természettudományos kutatóutakon (Észak-Afrikában, az Ibériai-félszigeten, Oroszországban és Norvégia legészakibb területein), több alkalommal egyik, időközben felnőtt hercegi neveltjével.
Mivel eredetileg is jómódú családban született, a lovagi címmel járó évjáradék és apai öröksége lehetővé tette, hogy kizárólag kedvteléseinek éljen. Egy ideig Salzburgban lakott és tagja lett a nem sokkal korábban alapított Mozarteumnak. Ekkoriban, az 1850-es évek elején kezdett hozzá rendkívüli jelentőségű munkájához, a Mozart-műjegyzékhez. Életének tíz évét és magánvagyona nagy részét szentelte kutatásainak. Műve első ízben 1862-ben jelent meg.
S bár azóta sokat fejlődött a Mozart-filológia, új művek, új adatok kerültek elő, aminek következtében többször is módosítani kellett a műveket kronológiai sorrendben rögzítő jegyzékét, ez nem von le semmit hatalmas munkájának értékéből, amely ma is minden Mozart-hivatkozás és kutatás alapja. Ezt jól illusztrálja, hogy jegyzékében a módosításokat kezdettől úgy végezték-végzik, hogy az eredeti Köchel-számok ne változzanak, ugyanis a leghíresebb művekhez ezek már szinte hozzátapadtak: a Kis éji zenét például nem is lehet elképzelni másként, mint 525-ös jegyzékszámmal, vagy az utolsó, befejezetlen művet, a Rekviemet a 626-os számmal, és még lehetne sorolni a példákat. Így más módszert találtak ki, hogy a később fellelt művek és azok, amelyeknek komponálási idejét pontosítani tudták, beilleszthetőek legyenek a kronológiába: kisbetűkkel és római számokkal egészítették ki az eredeti Köchel-számokat.
Műjegyzéke nemcsak felsorolja a műveket, hanem dokumentálja keletkezésüket, első felhangzásukat, a hozzá kötődő személyeket, rögzíti, milyen előadó-apparátusra készültek, s a pontos azonosításhoz kottapéldákon mutatja meg az egyes részek, tételek kezdetét.
Köchel nagy műve befejezésének idejében, az 1860-as évek elején települt vissza Bécsbe, ahol a gyermekei neveléséért hálás Károly főherceg saját palotájában, azaz itt, Albertinában juttatott számára lakást.
Bécsben további zenetörténeti műveken dolgozott: elkészítette Johann Joseph Fux műveinek jegyzékét, megírta a bécsi császári udvar zenei együtteseinek 1543 és 1867 közötti történetét, közreadta és jegyzetekkel látta el Beethoven és Rudolf főherceg levelezését. Amúgy nőtlen ember maradt, nem alapított családot, csak munkájának, kedvteléseinek élt. 1877. június 3-án, 77 éves korában ebben a palotában hunyt el. 1500 kötetből álló zenei könyvtárát a Bécsi Zenebarátok Társaságára, a birtokában levő öt Mozart-kéziratot pedig az udvari könyvtárra hagyta. Az Ágostonrendi templomban tartott búcsúztatásán Mozart Rekviemje szólt. Sírját meglátogathatjuk a Zentralfriedhofban (XVIA parcella 7. sor 23), ahol Fritz nevű fivérével együtt nyugszik.
A zenekedvelő, ha az Albertinában jár s megcsodálja a fényűző termeket, a pompás berendezést és Albrecht főherceg gyűjteményét – benne a Dürer-metszetekkel – valamint az aktuális, mindenkor rendkívüli értékű képzőművészeti kiállítást, majd sétálgat vagy kávézik a teraszon a kilátásban gyönyörködve, áldozzon egy gondolatot a kiváló Köchelre, aki Mozart-műjegyzékével valóban örökre beírta a nevét az egyetemes kultúrtörténetbe.
