A Rózsadomb Dunára néző lejtőjén, a Rómer Flóris utcát keresztező Szemlőhegy utcáról balra nyílik a szépnevű Áldás utca.
A 11. házszámot viselő háromszintes villában volt Kodály Zoltán első állandó budapesti lakása. Egy bérelt szobából költözött ide 1907-ben, 25 éves korában.
A Zeneakadémia és a bölcsészettudományi egyetem elvégzése után, hazatérve külföldi tanulmányutakról (Párizs, Berlin) 1907-ben rendkívüli zeneakadémiai tanárrá nevezték ki. Ennek szerény, de biztos jövedelme teremtette meg számára a Budapesten való állandó megtelepedés lehetőségét.
Először egy kisebb lakást bérelt az épület harmadik emeletén, majd házasságkötése (1910) után Emma asszonnyal egy emelettel lejjebb, egy nagyobb, négyszobás lakásba költöztek, s egészen 1924-ig ott éltek.
Szabolcsi Bence zenetudós 1942-ben így írta le a környéket és Kodály otthonát:
„Húsz évvel ezelőtt a budai Rózsadombot még sokkal kevésbé lepték el a házak, mint manapság. A Bimbó út és Szemlőhegy utca, a Kavics utca s a mai Ady Endre utca vége nagy rétekben veszett el, az Áldás és Eszter utca találkozásánál dúsfüvű domboldal és virágzó körtefák köszöntötték a tavaszi kirándulót. S mögöttük kezdődött az igazi, nagy szabadság: a Szépvölgy, a ferenchegyi fenyves, sőt, a Gugger-hegy és a Hűvösvölgy felé.
[…] A dolgozószoba a hegyekre nézett, a nagyszoba a Dunára és a városra. A zongora s a szüntelenül terjeszkedő könyvtár fölött a görög és olasz képzőművészet reprodukciói (háború előtti emlékek) váltakoztak színes falusi korsókkal, mázas cseréptálakkal, erdélyi hímzésekkel és dunántúli faragásokkal. A ház mögött kert terült el, pár holdas gyümölcsös és veteményes, ahol Kodály akkoriban gyakran kertészkedett, gyomlált, kapálgatott szélesperemű nyári szalmakalapban.”
Sokszor aludt itt barátja, Bartók Béla, aki akkoriban Rákoshegyről járt be a Zeneakadémiára tanítani. De más barátok, munkatársak is jártak itt, Kodály szívesen hívta otthonába növendékeit. Idézzük tovább Szabolcsi Bencét:
„— Bartók — mondta a nevét egy törékeny alkatú, orrcsiptetős, átható nézésű látogató, akit láthatóan sürgős munkájában zavartam meg, amikor Kodály bemutatott neki. Máskor nyurga szőke fiatalember emelkedett fel a padról, egy fejmozdulattal félrerázva homlokába hulló dús haját: — Tóth Aladár vagyok. […] Néha másokkal együtt, csapatostul leptük el a házat s a nagyszoba megtelt ihletett látogatókkal. Basilides Mária a Három árva balladájával ismerkedett a zongoránál, Waldbauer Imre a trió-szerenád szólamai fölé hajolt, Palló Imre lapról olvasta a Molnár Anna első ütemeit…”
A húszas évek elejének gazdasági nehézségei Kodály életmódjára is hatással voltak. Kodályné Sándor Emma írta egy levelében (1921. febr. 8-án):
„Zoltán szibériai öltözetben a fűtetlen szalonban írdogál, ahol a tanítványok kedvéért kétszer fűtünk hetenként. Most már néha legalább hosszabb napsütések kacagnak a toronyba és Zoltán kékre festett kezekkel azt mondja: ugye milyen jó meleg van itt nálam?”
A Kodály nyomában Budapesten című nagyszerű kis kötet szerzője így jellemezte Kodálynak ezt az otthonát: „Ez volt az első (és talán egyetlen) olyan budapesti lakhelye, ahol nyugodtan dolgozhatott, és mégis közel volt a természethez.”
Kodály ebben a lakásban írta a Psalmus Hungaricust, itt születtek meg a Megkésett melódiák ciklus dalai, 2. vonósnégyese és az opus 12-es Szerenád. Innét indult Nyitra megyébe, majd Bartókkal együtt a székelyföldi népdalgyűjtő utakra, és ők ketten ebben a házban alkották meg az egyetemes népdalgyűjtemény tervét.
De ebben az otthonában szenvedte át a Zeneakadémián 1920-ban ellene indított hajszát, amikor fegyelmi tárgyalások sorozatával próbálták meg eltávolítani az intézményből. Végül csak aligazgatói rangjától fosztották meg és hosszabb időre szabadságolták; 1921 szeptemberétől taníthatott újra hivatalosan, addig a tanítványok ide jártak fel hozzá. Itt lakott még a Psalmus ősbemutatója idejében (1923. november), amely mű hatalmas személyes sikere is lett, s gyakorlatilag megfordította a széljárást zeneszerzői megítélésében (Bartókkal ugyanez történet az ugyanazon este bemutatott Táncszvit kapcsán).
Kodály 1924-ig lakott itt. Miután lakásának bérletét a háztulajdonos felmondta, átköltözött Pestre, a Köröndre; élete végéig az maradt az otthona, benne ma emlékmúzeumát látogathatjuk meg.
De kapcsolata nem szakadt meg a környékkel, a II. kerülettel. Második felesége, Péczely Sarolta az Áldás utcai házat megjelölő emléktábla avatásakor így fogalmazott:
„Élete végéig nagyon fontos volt számára a természet közelsége. Ha pihenni vágyott, vagy éppen arra, hogy munka után feltöltődjön, szinte mindig ebben a kerületben rótta az erdei utakat, és így lehetséges az is, hogy magam is szinte minden ösvényt ismerek.”
Az emléktábla Kodály születésének 125. és halálának 40. évében, 2007-ben került a homlokzatra, ugyanekkor Kodály a II. kerület posztumusz díszpolgára lett. Csak az kár, hogy a tábla szövege nem teljesen pontos, mert ittlakásának kezdetét 1910-re teszi, holott már 1907 óta itt élt.
Források:
- Eősze László: Kodály Zoltán élete és munkássága. Bp. Zeneműkiadó, 1956
- Eősze László: Kodály Zoltán életének krónikája. Bp. Zeneműkiadó, 1977
- Így láttuk Kodályt: ötvennégy emlékezés. Bp. Zeneműkiadó, 1982
- Ittzésné Kövendy Kata: Kodály Zoltán nyomában Budapesten. Bp. Magyar Kodály Társaság – Kodály Archívum, 2017
- Szabolcsi Bence: Kodállyal a régi Rózsadombon. = Szabolcsi Bence válogatott írásai. Bp. Typotext, 2003
