2024. január 29-én Pásztor Irmáról nevezték el a nagykanizsai Farkas Ferenc Zeneiskola hangversenytermét. Ezzel az eseménnyel nyílt meg az intézmény Mindjárt 100 elnevezésű programsorozata, amellyel már most készülnek a zeneiskola alapításának 2026 őszén bekövetkező centenáriumára.
1926-ban a Városi Zeneiskola megnyitásával Nagykanizsa sok évtizedes álma vált valóra. Kanizsa akkor már régóta „muzsikáló” város hírében állt, amelyet a 19. század utolsó harmadától falai között koncertező nemzetközi nagyságok neve is fémjelez (Pablo de Sarasate, Joachim József, Sophie Menter és Popper Dávid, Emil Sauer, később több alkalommal Szigeti József, és még lehetne sorolni). Kiváló magán-zenetanárai és zeneszerető mecénásai révén a város a házimuzsikálás mekkájának is számított.
1926-ban a Zeneakadémia által közvetített, Budapestről letelepülő Vannay János igazgató után a zeneiskola elsőnek alkalmazott tanára a tősgyökeres nagykanizsai zongoraművész-tanár Pásztor Irma lett.
Neve csodagyerek kora óta közismert volt a városban, később azonban megfeledkeztek róla. Életének eseményeit szinte mozaikdarabonként kellett összerakosgatni különböző forrásokból. Még vannak fehér foltok, de azért sok minden összeállt, amit érdemes megosztani a Nagykanizsánál szélesebb nyilvánossággal is. A koncertterem elnevezése remélhetőleg segít abban, hogy alakja fokozatosan visszakerüljön a köztudatba.
Mivel a Kataliszt blog zenei emlékhelyeket keres fel, ma is egy emlékhely lesz a kiindulópontunk. Sétáljunk el Nagykanizsa belvárosának egyik csendes utcájába, a Szent Imre utca 10. szám elé! Pásztor Irma majdnem teljes élete itt zajlott: ebben a házban született és fővárosi tanulóéveit leszámítva mindvégig itt élt, amíg hagyták…
Ez a Pollák-ház. Irma kereskedő nagyapja, Pollák Vilmos építtette még a 19. század vége felé. Fiai, a muzsikus Miksa és az orvos Ernő, családos korukban is itt éltek. Pollák (később Pásztor) Miksa lányaként Irma ebben a házban született 1894. március 8-án. Az édesapa kitűnő zongorista volt, egyike a város már említett zenetanárainak, egyúttal 1890 és 1935 között a kanizsai zsinagóga orgonistája. Nevét 1908 körül magyarosította.
Kislányait, Irmát és négy évvel fiatalabb húgát, Margitkát ő maga kezdte tanítani. Mindketten rendkívüli tehetségnek bizonyultak, csodagyerekként tartották őket számon – különösen attól kezdve, hogy az 1902-ben Nagykanizsán hangversenyező Emil Sauer meghallgatta őket. E meghallgatásnak folytatása is lett: 1907-ben Sauer kívánságára édesapja Bécsbe vitte az akkor már 14 éves Irmát, ahol nagyon szép értékelést kapott a művésztől, aki abban az időben a bécsi zeneakadémia professzora volt. Valószínűleg ekkor dőlt el, hogy Irma hivatása a zene lesz, s a következő évben be is iratkozott a pesti zeneakadémia zongora szakára. Tiszta kitűnő bizonyítványa ellenére egy év múlva felfüggesztette tanulmányait és 1909-ben Thomán István (1862-1940) növendéke lett.
Thomán akkor már nyugdíjba vonult a Zeneakadémiájáról és saját mesteriskoláját működtette. Nagyon kedves és elismert növendéke lett Irma, amit igazol, hogy az általa a Vigadóban rendezett koncerteken később olyan művek előadását bízta rá (1915/17-ben), mint Schumann a-moll, Dohnányi e-moll és Liszt A-dur zongoraversenye. E koncertek kapcsán a fővárosi sajtó nagyon pozitívan írt Irmáról.
„Pásztor Irma, egy fiatal kisasszony, nagy tudással, komoly értelemmel, kész technikával játszotta Schumann gyönyörű a-moll koncertjét, az ezerszínű muzsika minden szépségét kimérhette a rokonszenves előadó, elgondolásban és külsőségekben egyaránt szép volt e reprodukció, egy értelmes és tehetséges muzsikus minden dicséretre érdemes művészmunkája.” (Pesti Napló 1916. május 18.)
Schumann a-moll zongoraversenye különleges helyet foglalt el pályáján, ugyanis azt már 1911-ben, 17 éves korában nagy sikerrel játszotta a Fricsay Richárd által akkor vezetett székesfehérvári zenekarral Nagykanizsán és Székesfehérváron is (sőt, egyszer még 1937-ben is sikerült eljátszania a kanizsai szimfonikus zenekarral). Székesfehérváron ugyanazon az estén szóló-lehetőséget is kapott. A Székesfehérvár és Vidéke lap így írt róla:
„Thomán mester tanítványa, a legtehetségesebb a fiatal zongoraművészek között, kinek bátran jósolhatták ismerősei, mesterei a legfényesebb nevet, Chopin Nocturne-jét és Liszt Rigoletto parafrázisát játszotta mint szóló-számokat s különösen az utóbbival szinte rendkívüli hatást ért el. Bámulatos technikája és dinamikája, mely lányos törékenységével majdnem ellentétesnek látszik, a tanítvány és mesterének zsenialitását egyaránt dicséri.”
Közben, 1912-ben visszatért a Zeneakadémiára, négy tanévet még elvégezve 1915-ben megszerezte diplomáját, miközben körülbelül 1917-ig Thomán mesteriskoláját is látogatta.
Irmát ezáltal zeneileg Liszt-unokának lehet nevezni, ugyanúgy, mint például Dohnányi Ernőt és Bartók Bélát, akik zongoristaként még a Zeneakadémián voltak Thomán növendékei (Thomán ugyanis egyike volt Liszt legkedvesebb tanítványainak; ő volt az, aki talán a legautentikusabban adta tovább mindazt, amit mesterétől elsajátított). És valóban, Irma későbbi pályájának sajtóvisszhangjait áttekintve az derül ki, hogy a kritikusok szerint is Liszt világa áll hozzá a legközelebb.
1918-ban Irma még csak 24 éves, máris igazán szép fővárosi koncertsikerekkel a háta mögött. Ettől az évtől kezdve mégis Nagykanizsán találjuk, ahonnét aztán elhurcolásáig szinte el sem mozdult. Mi lehetett ennek oka?
Csak feltételezésekre tudunk támaszkodni. Belejátszhatott a nehéz történelmi és gazdasági helyzet. Családi oka lehetett, hogy 1911-ben szívbetegségben meghalt szintén nagyon tehetséges húga, s ezzel ő maradt szülei egyetlen gyermeke és támasza. Hamarosan férjhez ment, talán ez a kapcsolat is már akkor haza húzta. Esetleg úgy érezte, tanítani jobban szeret, mint koncertezni? Ezt sem tudjuk. Csak a végeredmény bizonyos: hazatért szüleihez, a családi házba és betársult apja zongoratanári magánprakszisába. 1921-ben családot alapított: férje Fábián Miksa tanár, a nagykanizsai Izraelita Hitközség titkára. 1924-ben megszületett egyetlen lánya, Magda.
Ebben az időben szinte minden évben adott Kanizsán egy nagy szólóestet. Nézzünk egy sajtóvisszhangot 1925-ből, amelynek írója a zenében is megbízható ítéletű Kempelen Béla, a kanizsai Zalai Közlöny akkori főszerkesztője:
„Fábiánné Pásztor Irma játékában annak dinamikai erélyessége és erőteljessége mellett magukkal ragadtak a zongora billentyűire szinte oda lehelt végtelenül finom pianissimói s technikájának káprázatos felkészültsége. A hogyan ez a zongoraművésznő a hangokat a billentyűkből elővarázsolja, az már jóval felül áll a technika virtuozitásán s egyenesen boszorkányság számba megy. […] A művésznő egyéniségéhez mindenesetre közelebb fekszik Liszt, mint Chopin vagy Schubert; a tátongó hangörvények, mint a színeknek kaleidoszkópszerű tobzódása, de játékbeli művészete és technikai kvalitásai előtt ép úgy meg kell hajolnunk, mint egyéniségének megfelelő interpretálási készsége előtt.” (Zalai Közlöny 1925. december 15.)
1926-ban aztán gyökeresen megváltozott az élete: a szeptemberben megnyílt Városi Zeneiskola zongoratanára lett.
Igaz, idejét attól kezdve is a tanítás és a különböző koncerteken való közreműködés töltötte ki. De mindez szigorú intézményi keretek között zajlott. Igazgatója, Vannay János, mint egykori katonatiszt vaskézzel vezette az iskolát. Attól kezdve nem adott a korábbiakhoz hasonló nagy szólóesteket; valószínűleg nem vezetett volna jóra, ha túlságosan „kiragyog” az egyébként igazán magas színvonalú zenetanárok alkotta kis tantestületből. De a zeneiskola tanári koncertjeinek és alkalmanként más városi rendezvényeknek rendszeres fellépője volt.
Tanárként nem adatott meg számára, hogy nagy zongoristát neveljen ki, de az ő növendéke volt két éven át Pauk Anna, a későbbi nagyhírű magánének-tanár. Hangszerének tanítása mellett Pásztor Irma volt a zeneiskola kamarazene tanára. Gyakorlatban is művelte a kamarazenét, kollégáival megalakították a Nagykanizsai Trió elnevezésű formációt, amelynek ő volt az oszlopa zongoristaként, csellistaként pedig Fendlerné Garai Margit. Csak a hegedűs személye változott többször Lemberkovitsné Weber Margit tragikus halála után. 1936-ban egy Nagykanizsát bemutató monstre rádióadásban ők is játszottak, kiváló országos sajtóvisszhanggal. Itt említjük meg, hogy Irma volt abban az időben az egyetlen kanizsai zenetanár, akit meghívott a Magyar Rádió élő adásban játszani.
Bár Nagykanizsán nem futhatta be azt a pályát, amire tehetsége predesztinálta, de volt kenyere, családja, és azzal foglalkozott, ami kicsi gyerekkora óta az élete volt. Az 1930-as évek végétől azonban az ő feje felett is kezdtek tornyosulni a fellegek.
1941 végén még nagyon szép sikert aratott a zeneiskola ún. „liceális” sorozatában, amelynek keretében ismeretterjesztő előadással egybekötött élő zene hangzott fel. Ezen a rendezvényen Beethovenről beszélt és játszott is tőle:
„Fábiánné nagy értéke a zeneiskolának. Vasárnapi szereplése teljes egészében érvényre juttatta sokoldalúságát, kiváló képzettségét, művészi teljesítményének széles skáláját. […] Fábiánné Pásztor Irmát lelkesen ünnepelte a megjelent díszes közönség, amelynek soraiban ott láttuk Krátky István dr. polgármestert és nejét, dr. Hegyi Lajos városi főjegyzőt és nejét és a város társadalmának számos kitűnőségét.” (Zalai Közlöny 1941. december 1.)
Ám hiába tapsolt neki a polgármester és a „díszes közönség”, ekkor már folyamatban volt kényszernyugdíjaztatása az 1939. évi IV. törvény értelmében. 1942 karácsonya előtt néhány nappal kapta kézhez a hivatalos iratot: nem tehette be többé a lábát a zeneiskolába, aminek pedig – az azóta eltelt évtizedeket is beleszámítva – egyik legjobb tanára volt.
Nem egészen másfél év múlva, 1944 áprilisában következett a kanizsai zsidóság gettóba kényszerítése és néhány hét után elhurcolása. Irma éppen akkoriban múlt 50 éves. Férjével, húszéves lányával és nyolcvan felé járó özvegy édesanyjával együtt hurcolták el, egyikük sem tért vissza. Irma nagy valószínűséggel Auschwitz-Birkenauban hamarosan gázkamrába került. Több időpont is szerepel nevénél a Yad Vashem adatbázisban, legvalószínűbb a május 17. Lánya, Fábián Magda az ottani iratok szerint 1945 tavaszáig bírta, 1945. március 19-i dátummal szerepel a rechlini tábor (Ravensbrücki egyik fiókja volt) áldozatai között. Egy zenei blogban különösen érdemes megemlíteni, hogy Magda adatlapját 1990-ben az ismert zenetörténész, Várnai Péter töltötte ki, azzal, hogy neki Magda a menyasszonya volt.
Mivel elhurcolásakor Irma már nem volt a zeneiskola tanára, az intézmény – legalábbis hivatalosan – megfeledkezett róla. S ahogy idővel kollégái nyugdíjba mentek és meghaltak, még neve is feledésbe merült a városban. Ezt elősegítette az is, hogy egyetlen túlélő családtagja sem maradt.
Neve eddig csak a nagykanizsai zsinagóga udvarán felállított emlékművön szerepelt, családtagjaival együtt, a mintegy háromezer nagykanizsai áldozat sorában. Mintegy másfél évtizede a blogger kutatta fel életének eseményeit és próbálta személyét újra megismertetni a városban. Ennek eredménye lett a zeneiskola elhatározása a névfelvételről. Ennek kapcsán elindult az a folyamat is, hogy egykori otthonuk előtt botlatókő idézze a család tragédiáját. Távolabbi terv, hogy a homlokzaton szöveges emléktábla is megörökítse Irma és zenetanár-orgonista apja nevét.
Befejezésül nézzünk meg egy rövid videó-összeállítást a névadó ünnepségről. Zenéje Kollonay Zoltán erre az alkalomra, Pásztor Irma emlékére komponált, Szellő című zongoradarabjának rövidített változata.
