Klassz a pARTon! Tatán, a vizek városában is! Alkonyati fények, zongora a téren (mint mindig…), szép lokálpatrióta köszöntő a 300. éve született barokk építész, Fellner Jakab tiszteletére, szabályos időközönként diszkréten felzúgó „cascade” szökőkút buzogása (megint víz, víz!), mennyei hosszúságú esti harangszó a templom mindkét szorgos harangján. Egy barokk kisváros hangulatos tere. Megint „teltház”, a kihelyezett székek mindegyikén, sőt a körbeülhető párkányokon is mindenhol ülnek.
Tata városa büszkén emlékezik Fellner Jakab építőmesterre, építészre, a barokk plébániatemplom és az Esterházy-kastély építészére, születésének 300. évfordulója tiszteletére a 2022-es évet Fellner Jakab Emlékévnek hirdették. Az sem véletlen, hogy a Klassz a pARTon! Fesztivál Érdi-szólóestjét éppen július 24-re tervezték be, hiszen ezen a vasárnapon, az építész születésnapjának előestéjén egésznapos Fellner Jakab-ünnepségekre került sor a városban (délelőtt szentmise, koszorúzások és gyertyagyújtás, délután várostörténeti séta), amelynek esti csúcspontjaként került sor a szabadtéri zongoraestre.
Az évfordulókról való megemlékezés nem áll távol Érdi Tamás, a fesztivál művészeti vezetője gondolkodásától sem, idei fellépéseinek, így a tatai szólóestjének műsorába is szeretettel illeszti – részben saját preferenciája, részben a mesterek kerek évfordulói okán – Debussy (160.) és Kodály (140.) darabjait. Érdekes, hogy még a műsor gerincét alkotó Liszt-kompozíciók is minduntalan kikacsintanak Debussy és az impresszionisták zenei világa felé. És méltán: nemcsak a kortársak, de az ámuló utókor is alig tudta hova tenni azt az újszerű zenei plein-air költészetet, ami Liszt természetközeli darabjaiból árad, hozzá évtizedekkel az impresszionisták megjelenése előtt… A műsor elején felhangzó népszerű Erdőzsongás, ez a szélfúvást, ágak-levelek hajladozását lefestő lenyűgöző programetűd például ugyanabban az évben keletkezett, amikor Debussy megszületett, 1862-ben.
„A két szökőkút esete”, írtam a címben, de érdemes utánaszámolni: a templom előtti téren kétoldalt egymást váltva bukolikus hangulatban felzúgó cascade-ok mellett harmadikként a zongora billentyűin megszólaltak a Villa d’Este szökőkútjai is, Liszt darabjának varázslatos futamaiból kirajzolódva. A darab Érdi Tamás egyik nagy kedvence, játékában jól hallható, hogy számára ez a darab személyes ügy, zongorázásának sajátos, átszellemült légköre van. Ahogy a művész éppen e sorok írójának mondta egy év eleji interjúban (Gramofon, 2022. tavasz):
„Már tizenévesen beleszerettem elvarázsolt csillogó futamsorozataiba, káprázatos, ahogy a szökőkutak csobogását zenévé alakítja. Ez a darab fontos fordulat volt az idős Liszt életében, ahogy a Tivoli-palotában rácsodálkozik a természet földöntúli hatalmára, és még egy bibliai idézettel János evangéliumából is figyelmeztet, hogy melyik az a pont a zenében, ahol ez a csoda zeneileg is megjelenik.”
Ha a fenti Liszt-darabok Debussy zenei világát előlegezték meg, a 6. magyar rapszódia a műsort lekerekítő Kodály-műre, a Marosszéki táncokra készíti fel a hallgatót. A rapszódia, amelyben Liszt négy korabeli (hallott-olvasott) népszerű dallamot dolgoz fel, hármat (köztük a „Sárga cserebogárt”) a rapszódia „lassú” részében, az utolsó verbunkost a fergeteges és igen virtuóz „gyors” szakaszban, már évek óta Érdi repertóriumának törzsdarabja.
Debussy ragyogó, népszerű Suite bergamasque táncsorozata számomra a hangverseny egyik hangulati csúcspontjának bizonyult. A különleges, archaizáló kialakítású gyors tételekben a pianista megmutatta karakterformáló képességét, tökéletes staccatóit és tiszta dallamvezetését, csillogó hangzuhatagjai úgy fodrozódtak, mint a tatai tó vizén megcsillanó napfény. A Clair de lune-ből pedig Debussyhez és Verlaine-hez méltó igazi költeményt alkotott.
Érdekes intermezzo: a műsor zárószáma, Kodály Marosszéki táncai előtt a Szent Kereszt Plébániatemplom két harangjának (először egyik, majd a rekedtesebb hangú másik) hosszú harangszó(ló)ját hallgatta az elbűvölt közönség. Ki se lehetett volna találni szebb „szünetjelet” – megkapó percek voltak.
A Marosszéki táncok szólózongorára írott változata nem zongorakivonat, ellenkezőleg, létrejötte megelőzte a népszerű zenekari verziót, a variált rondóformában komponált táncfüzért 1927-ben Kentner Lajos mutatta be. Különös, hogy a felhasznált dallamok között egyet sem gyűjtöttek Marosszéken! Kodály Zoltán így fogalmaz a partitúrához fűzött előszavában: „Talán nem véletlen, hogy mindmáig Marosszék őrzött meg legtöbbet a régi népi tánczenéből s hogy egy-egy darabnak más vidéken is »marosszéki« a neve”. Érdekes adalék, hogy a rondótéma eredetileg egy gyors táncdallam volt, amit jócskán méltóságteljesre lassítva használ és variál a zeneszerző az epizódszakaszok közé ékelve. Végül a fináléban a hangszeres néptáncokra jellemző egyre gyorsuló, lélegzetállító fokozással csendül ki a mű. Érdi Tamás érti Kodály és a népzene nyelvét, játéka ahol kell, egyszerű, máskor kellően tenyeres-talpas. Ráadásként és mintegy ellenpólusként a 20. századi magyar zongorairodalom zászlóshajóját, a másfajta, elvontabb népzenei inspirációt képviselő Allegro barbarót (Bartók művét) hallhattuk.
A KlasszapARTon! fesztivál zárókoncertjén, augusztus 4-én Keszthelyen ismét elhangzik ez a színes-változatos műsor, érdemes felkeresni – aki csak arra jár, vagy aki kifejezetten ezért ejti útba a Balaton fővárosát – a Festetics-kastély parkját.
Tatáról és lokálpatriótáiról: a Fellner Jakab emlékmisén az Esterházy Énekegyüttes előadásában egy tatai kompozíció, Menner Bernát (1786–1846) F-dúr Missa brevise hangzott el. Menner 1806-tól Tatán az Esterházyak zeneigazgatójaként működött, kezei alatt virágzott fel igazán a korábban már sarjadzó zenei élet. Feladatai közé tartozott a grófi család, valamint Tata mezőváros ünnepeinek zenei kiszolgálása, hangversenyek tartása és az ünnepi istentiszteleteken való állandó közreműködés, muzsikusok, énekesek képzése, a zenekar és énekkar megszervezése, betanítása. Kottatárában a kor legjelentősebb zeneszerzőinek (Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert) művei mellett saját alkotásainak kéziratai is fennmaradtak.
