A minap jelent meg a „Zsenialitás gyarlósága – Kocsis Zoltán” című írás a Hályogkovács emlékei elnevezésű Papageno blogon. Az írás tartalmaz néhány, a bennfentesek által ismert történetet, amelyek nem vetnek jó fényt Kocsisra. Nem kívánom az említett írást kommentálni. Viszont feltétlenül szükségét érzem annak, hogy az említett történetekkel szembeszegezzünk olyan történeteket, amelyekből éppen Kocsis emberi nagysága bontakozik ki.
Azért is idevaló az alábbi eset, mivel alig-alig ismert. A történet apámmal, Ferenczy György zongoraművésszel (lásd*), egykori zeneakadémiai tanárral kapcsolatos. Ugyanakkor mégsem a zene van a történet középpontjában.
Apám idős korában papírra vetette visszaemlékezéseit (Pianoforte címen), sőt legépeltette az írást öt példányban, és átadta néhány hozzá közel álló embernek, többek között Kocsis Zoltánnak azzal, hogy őrizzék meg, és jó szórakozást kívánt az olvasáshoz. Kocsis napokon belül elolvasta a kéziratot, és forró tetszését fejezte ki apámnak. Apám, sajnos néhány hónap múlva elhunyt. Kocsis később elővette az írást, ismét elolvasta, és megállapította, hogy jelentős kultúrtörténeti érték. A könyvben ugyan szó esik a zenéről, de nemcsak arról, hanem inkább korrajz, továbbá igen olvasmányos is. Kocsis elhatározta, hogy nyilvánosan kiadatja (ez 1986-ban történt).
Elkezdett „házalni” állami kiadóknál, de a válasz szinte mindig ugyanaz volt: „az írás érdekes, de még sok szerkesztési munka lenne vele, ez utóbbit nem tudjuk felvállalni”. Eltelt így sok hónap. Kocsis elunta az előszobázásokat, és nagy elhatározásra jutott. Saját maga, magánkiadásban, non-profit fogja kiadni a kötetet!
Hozzáfogott a tervezéshez. Kialakított először egy csapatot, akik segítik majd a kiadásban. A csapat résztvevői: Réz Pál (szerkesztő, irodalmár), Kenedi János (újságíró), Wilheim András (zenetörténész), Jovánovics György (grafikus) és egy akkor feljövőben lévő, ígéretes erdélyi magyar könyvkiadó cég (nevüket most nem kívánom említeni) voltak. Valamennyien kapcsolódtak valamilyen módon az akkori demokratikus ellenzékhez.
Hátra volt egy kulcskérdés megválaszolása: miből fogja finanszírozni Kocsis a kiadást? Ehhez jelentős készpénzre volt szükség. És megszületett Zoliban a megoldás: saját fellépések honoráriumaiból fogja fedezni a költségeket. Hangversenyeket ad, és a bevételeket a kiadásra fordítja. Tulajdonképpen kettős célt tűzött ki: kiadni a memoárkötetet, és közvetve anyagilag is támogatni az előkészítő csapatot (akik így vagy úgy, de rászorultak akkoriban erre a támogatásra).
Elkezdődött a megvalósítás. Kocsis hangversenyeket adott a könyv javára Zalaegerszegen, Kecskeméten, Gödöllőn, Budapesten (Kőbányán). A megbízott csapat ezalatt a kiadás előkészítésével foglalkozott. Zoltán igyekezett rajtatartani a szemét mindenen. Még egy kislemezt is tervezett mellékletként a könyvhöz, amelyen a zenéket Ferenczy György felvételeiből válogatta. Természetesen a kislemez nyomásához is pénzre és munkára volt szükség.
A könyv megjelenésének alkalmára ünnepi hangversenyt szervezett 1989. május 5-ére a Budapesti Vigadóban, ennek bevételét is a kiadásra tervezte költeni. Felkért nyolc, jelentős fiatal magyar zongoraművészt a közreműködésre, és természetesen ő maga is zongorázott. A hangverseny telt ház előtt zajlott, a könyvet (lemezmelléklettel együtt) a helyszínen is meg lehetett vásárolni. Itt ért véget ez a sikertörténet.
Kocsis saját művészetére támaszkodva teremtett lehetőséget egy általa értéknek tartott mű, a Pianoforte megjelenéséhez, egyúttal segítve anyagilag az egykori demokratikus ellenzékhez közeli szerkesztőket is. A vállalkozás ugyan nem volt nyereséges, de annál nagyobb volt az eszmei értéke. Hasonló történetekért ma a 18–19. század művészetének mecénási világába kellene visszamennünk. De akkor sem a művészek voltak általában a mecénások, mint a fenti történetben maga Kocsis Zoltán.
* Ferenczy György (1902–1983) zongoraművész és zeneakadémiai tanár. Cziffra György újrafelfedezője és tanára, korának híres Chopin-játékosa. Polihisztornak is tekinthető, mert a hazai versenybridzs egyik legnagyobb alakja, Európa-bajnok. Ottlik Géza több száz oldalas bridzs-szakkönyvet publikált szerepeltetésével. A Fészek Művészklub híres alakja, Füst Milán portrét írt róla. Válogatás nagylemezét Kocsis Zoltán szerkesztette. Memoárkötete, a Pianoforte 1989-ben jelent meg.
* A szerző Ferenczi Miklós egyetemi tanár, Ferenczy György zongoraművész fia.
