Amikor egy művész életútját vizsgálják, általában a tanulmányaitól kezdik az életpálya ívének megrajzolását. Engem azonban az ezt megelőző időszak, a gyermekkor, a szülői örökség az, ami igazán izgat. A Kultúrpanda „Családi örökség” című sorozata a születés előtti időkkel indítja a művészek történetét, hiszen ahogy Kodály mondja, a gyermek zenei nevelése kilenc hónappal születése előtt kezdődik. A művésszé formálódás sokkal korábban indul, mint gondoljuk, a személyiség kialakulásának pedig meghatározó eleme a család története. A sorozat kezdő részében Bábel Klára hárfaművésszel beszélgettünk.
– Hogyan lett két étteremtulajdonos gyermekéből hárfaművész? Ha jól tudom, a szüleidnek éttermei vannak.
– Igen. édesanyám a Bábelék Étterem, édesapám pedig a Pléhcsárda, vagy más néven Bádog Gundel Étterem tulajdonosa, és unokatestvére Dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érseknek. Az öcsémmel gyakorlatilag az étteremben nőttünk fel. Anyuék amikor dolgoztak, sokszor magukkal vittek minket, ha éppen nem volt, aki vigyázzon ránk. Emlékszem, azokkal a kartondobozokkal játszottunk állandóan, amiben az áru érkezett.
A zenéhez meglepő módon a panellakásunk szomszédjában lakó család zongorajátéka hozott közel.
A szomszédunkban ugyanis egy zongoratanárnő lakott, aki a nálam picit idősebb fiát, Suki Andrist is tanította. András egyébként szintén zenész lett, jelenleg az Egressy Béni Református konzervatóriumban tanít zongorát. Átjárkáltam, mert nagyon szerettem hallgatni a gyönyörű muzsikát, úgyhogy ötévesen „hivatalosan is elkezdtem tanulni” Éva néninél, majd a Hollán Ernő Zeneiskolában Gitta néninél.
Tíz évesen kitaláltam, hogy hárfázni szeretnék a zongora mellett, úgyhogy kerestünk egy zeneiskolát, ahol van hárfaoktatás. Így végül a hetedik kerületi Molnár Antal Zeneiskolában kezdtem hárfázni. Nagyon hamar, 12 évesen felvettek a Zeneakadémia előkészítő tagozatára zongora szakra, két évvel később pedig hárfán is vendéghallgató lettem. A közismeretet éppen ezért a Balettintézetben tanultam, mert ott volt délutáni oktatás. Ez nagyon szerencsés volt így, mert a szaktantárgyi órákon délelőtt, még frissen vehettem részt.
A középiskolát három év alatt végeztem el, az egyik osztály teljes tananyagát megtanultam a nyáron, és levizsgáztam belőle nyár végén. Közben gyakoroltam persze. Emlékszem, azon a nyáron az egyetlen hét nyaralásra is tankönyvekkel mentem. Így viszont két külön évben volt az érettségim és a felvételim, ami nagy előnyt jelentett számomra. Először zongora szakra felvételiztem az Akadémiára, ahova fel is vettek. Két évre rá hárfa szakra is felvételt nyertem, és onnantól összevontan tanultam a kettőt.
Végül aztán 23 évesen zongorából, 24 évesen hárfából diplomáztam.
Közben az első diplomám után elkezdtem párhuzamosan a BGF Vendéglátás szakára járni az étterem miatt. Itt végül nem diplomáztam le, mert kikerültem Brüsszelbe a Koninklijk Conservatoriumba.
– Itt álljunk meg egy kicsit. Elkezdted a vendéglátás szakot, miközben a hárfa diplomádra készültél?
– Igen. Úgy éreztem, sosem lehet tudni, mit hoz a sors, az étterem vezetéséhez pedig jól jöhet egy ilyen diploma. De persze aztán Brüsszel hívogatóbb volt számomra. Bármennyire is beleszülettem a vendéglátás világába, a zene mindig is előbbséget élvez a lelkemben. De azért, hogy „valamit fel tudjak mutatni”, mára Aranykalászos Gazda lettem. Ez egy OKJ-s képzés, állattenyésztésről, és mezőgazdaságról tanultunk főleg.
– Nehéz téged Aranykalászos Gazdaként elképzelnem. Bár nekem már az is picit szürreális, hogy a pult mögött lássalak.
– Én tényleg sok időt töltöttem az étteremben. Megtanultam kasszázni, megismertem az árukat, az árképzést. A menüket a mai napig én töltöm fel hetente, és a social mediaban való megjelenésekre is gondot fordítok.
Ha betérsz a Bábelék Étterembe, előfordulhat, hogy ott találsz.
A főzéshez nem értek, de az étterem működtetésével kapcsolatban sokat tanultam a szüleimtől. Segítek édesanyámnak, ahogy tudok.
– Mindemellett szóló hárfás vagy teljes állásban a Magyar Rádió Együtteseinek Szimfonikus Zenekarában, és koncertező művészként is járod a világot. Hogyan fér bele ennyi minden az idődbe? Egyáltalán, hogy van minderre energiád?
– Édesanyám, mint minden vendéglátós, nagyon szigorú asszony volt. Mostanra talán kicsit engedett az elvárásokból, de gyerekkoromban igyekezett belőlünk a legtöbbet kihozni. Megtanultam szorgalmasnak lenni. Tapasztaltam, mit jelent a kemény a munka, és hozzá is szoktam ehhez. Egy dolgot biztosan tudok: soha nem fogok éhen halni – és nemcsak azért, mert tudom, hova kell menni enni. (Itt nevetünk egyet.) Nagy a teherbírásom, és bárhonnan újra tudok indulni. A semmiből is tudok építkezni. Egyébként jelenleg a doktorim befejezésére készülök.
– Koncertező művészként nagyon sok diplomáciai eseményre hívnak meg. Vannak emlékezetes pillanatok számodra ezekről a fellépésekről?
– Igen. Magyarország számos közjogi méltóságának játszottam már, de van közös fotóm Kamilla hercegnével, és találkoztam idősebb Gerorge Bush-sal is.
Érdekes számomra történelmileg fontos emberekkel személyesen találkozni, így egy picit a történelem részévé válhatok én is.
Kanadában is nagy öröm volt a március 15-i ünnepségeken Magyarországot képviselni.
– Hol találkozhatunk veled a közeljövőben?
– Július 31-én Vácon a Piarista Kilátó Központban gyerekműsort adunk Nagy Judit fuvolaművésszel, augusztus 13-án Keszthelyen a Klassz a pARTon! Fesztivál keretében Illés Eszter fuvolaművésszel adunk közös koncertet. 19-én Herenden, 20-án Dabason, 25-én Pakson lépek fel, és 26-27-28-án a New Millennium Nemzetközi Kamarazenei Fesztiválon négy koncerten is közreműködök.
– Azért szoktál néha pihenni?
– Hogyne. Nekem az utazás jelenti a pihenést. A párommal képesek lennénk egész messzire elutazni, hogy kipróbálhassunk akár egyet is a világ legjobb éttermei közül. Persze azért nemcsak enni mennénk oda…
Nevetünk egy nagyot. Igazából sokszor nevetgélünk a beszélgetés alatt. Az Aranykalászos Gazda, azt hiszem, az volt a csúcspont. A gyönyörű, magas nő, akinek a hangszere is műalkotás-szerű szépség, igazán különleges képet mutatott magáról a beszélgetés folyamán. És mialatt beszélgetünk világossá válik számomra, hogy a sok apró kirakós darabból hogyan áll össze egy személyiség teljes egésszé. A munkabírás, a perfekcionizmus talán a gyökereinek köszönhető. A tehetsége pedig igazi égi adomány. A kettő együtt teszi őt sikeres művésszé. Bábel Klára nevét a közönség mellett az egész zenésztársadalom elismeréssel és tisztelettel, mindemellet nagy szeretettel és csodálattal emlegeti. Azt pedig már mondanom sem kell, mekkora élmény vele együtt muzsikálni.
