Hat évtizedes jubileumát ünnepli a Liszt Ferenc Kamarazenekar, melynek jelenlegi koncertmestere, Tfirst Péter több mint 20 éve tagja. Az új utak keresésének és a tradíciók megtartásának fontossága mellett régi emlékekről és a jövő kihívásairól is beszélgettünk.
– Több mint két évtizede vagy tagja a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak. Hogyan kezdődött az együttműködés?
– A legelején még brácsásként, kisegíteni jöttem az együtteshez, Beethoven VII. szimfóniáját játszottuk. Ma is elevenen él bennem az a koncert. Később Rolla János személyesen kért meg, hogy csatlakozzam a csapathoz, amit örömmel el is fogadtam. Évekig vezettem a második hegedűszólamot, az pedig, hogy most én lehetek a koncertmester, mindenki részéről nagyon tudatos és hosszú folyamat volt. Rolla János fokozatosan tett próbára, és adta át a feladatokat.
– Koncertmesterként hat éve vezeted a zenekart. Hogyan értékeled ezt az időszakot?
– Azzal, hogy teljes mértékben átvettem a koncertmesteri feladatokat, egy bizonyos folyamat lezárult, de az útkeresés időszaka még nem ért véget. Cserélődtek a tagok, sok fiatal muzsikus került a csapatba, akik új szellemiséget, más nézőpontokat hoztak egy negyven éven át jól felépített, de az akkori követelményeknek megfelelő rendszerbe, és így egészen új alapokra tudtuk helyezni az együttest. A feladat már csak az volt, hogy kihasználjuk a kínálkozó lehetőségeket, és előnyt kovácsoljunk abból, hogy a piaci környezet is változásokon ment keresztül.
– Ekkor történt meg a szinte teljes arculatváltás?
– Fel kellett ismernünk többek között, hogy bár az együttes évtizedeken keresztül sikereket ért el a barokk repertoárral úgy, hogy dedikáltan modern hangszereken játszott, és ebből nem is akart engedni, a lehetőségek a régizenei mozgalom reneszánszával jócskán beszűkültek. Habár itthon továbbra is komoly megbecsülésnek örvendtünk, az a fajta nemzetközi reputáció, amit még Rolla János tudott kialakítani, egyszerre csak elmaradt. Arculatváltásra és új utak keresésére volt tehát szükség, melynek egyik meghatározó elemeként Várdai István csellóművész 2020-ban elfogadta a felkérést, hogy legyen a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetője.
– Miként változott meg a repertoár, és az újdonságok hogyan hatnak ki az együttes mindennapjaira?
– Sem a zenekart jellemző precizitásból, sem pedig a sokoldalúságból nem szeretnénk leadni, és abból az egyedi hangzásból sem, amely bár megváltozott, de továbbra is meghatároz minket. Nyitnunk kell, és ez jó, mert a klasszikus művek kapcsán is van még mit felfedeznünk, a kortársakról pedig nem is beszélve. Az utóbbi időszakban nagyon sok olyan feladatunk lett, melyek a korábbiakhoz képest szokatlannak tűnhetnek. De érezzük az új kezdeményezések sikerét, köztük a gyermekprogramjaink népszerűségét, vagy azt, hogy milyen felemelő érzés látni az utánpótlást, és olyan tehetséges fiatalokkal játszani, akiket hamarosan a kollégáinknak mondhatunk.
– Koncepció az is, hogy szinte minden koncerten világhírű szólisták csatlakoznak az együtteshez, legyen szó zenekari játékról vagy éppen a karmesteri feladatokról.
– Erre több példa lesz tavasszal is, hiszen április 23-án Martin Fröst érkezik hozzánk, aki amellett, hogy Weber f-moll klarinétversenyének szólistája lesz, Mendelssohn Olasz-szimfóniáját vezényli majd, május 19-én pedig Bogdan Volkov tenorral és Alexander Sitkovetsky hegedűművésszel közösen ünnepeljük Dubrovay László 80. születésnapját, illetve hajtunk fejet a 110 éve született Benjamin Britten előtt.
– Van olyan koncertélménye, amit sosem feled el?
– Az a bizonyos Beethoven Hetedik, ami az első találkozásom volt a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, mindig itt lesz velem, és most úgy érzem, hogy az az októberi koncert is, amire Dél-Amerikában kerül majd sor. Bartók 3. zongoraversenyét fogjuk kísérni egy kibővített zenekarral, ami komoly kihívás és élmény lesz a számunkra.