Liszt Ferenc világfiként is ápolta szakrális érdeklődését, majd papi öltözetben is igazi grandseigneur maradt. De nemcsak e két, merőben eltérő világban mozgott otthonosan, szót tudott érteni a szabadságharcot leverő Habsburg államhatalom képviselőivel és magyar opponenseikkel egyaránt. Liszt mesterien bánt egymással szemben álló kortársaival, s e képessége jelentősen hozzájárult 1856-os bazilikaavató műve sikeres fogadtatásához. Liszt: Esztergomi miséje október 22-én este 20:00-kor hangzik fel az Esztergomi Bazilikában.
„Te a muzsikáé vagy, nem az egyházé” – győzködte a kamasz Liszt Ferencet az édesapja, midőn a „művész-háziállat” szerepét megelégelő fiúban feltámadt a vágy, hogy papi pályára lépjen. Liszt Ádám mindazonáltal nem érezte összebékíthetetlennek a világi sikereket és az elmélyült hitéletet, hiszen ugyanekkor azzal biztatta fiát: „Az igazi művész útja nem távolít el a vallástól – egyesítheted egy pályán a kettőt.” S valóban, utóbb a komponista egész életét végigkísérte a keresztény hithez és a római katolikus egyházhoz fűződő szoros kapcsolat, már jóval azelőtt is, hogy 1865 áprilisában Rómában felvette a kisebb egyházi rendeket, s így klerikussá lett.
Hiszen Lisztet ekkor már régóta foglalkoztatta az a nemes szándék, hogy megújítsa a katolikus egyházzenét, s tudjuk, ehhez az egyházfő, IX. Piusz pápa bátorítását is elnyerte. Ő valósággal új Palestrinára remélt rálelni a „hírhedett zenész” személyében, aki még zongorakísérője is volt az őt magánkihallgatáson fogadó és Bellini-áriát éneklő szentatyának. S habár ez a szép terv nem valósulhatott meg, Liszt életműve így is hatalmas alkotásokkal gazdagította a szakrális zenét: oratóriumokkal és misékkel, orgonakompozíciókkal és olyan zongorára szerzett legendákkal, amelyek a mégoly világias koncerttermekben is megteremtik az áhítat emelkedett hangulatát.
A komponistában rejlő egyházzenészi indíttatás egyik legszebb példája a Liszt Ünnep programján reprezentatív előadásban és az ősbemutató színhelyén felhangzó Esztergomi mise. Ám e mű keletkezéstörténete és a mise első megszólaltatásainak társadalmi-társasági közege arról is érzékletes képet adhat az utókor számára, hogy Liszt miként közlekedett egymással máskülönben szinte kibékíthetetlen ellentétben álló – valóságos és virtuális – csoportok között. Nagyvonalú eleganciával, sőt olykor úri nemtörődömséggel, csakis az ügyet tekintve, és elnézve a napi vagy épp a korszakos vitakérdések felett.
A XIX. századi magyar bazilikaépítések köztudomásúlag hosszadalmasak voltak. A Szent Istvánról elkeresztelt budapesti végleges elkészülte több mint ötvenévnyi munkálkodást követően még a XX. századba is átcsúszott. Majdnem ilyen hosszan épült az esztergomi főszékesegyház is 1822 és 1869 között, ám ünnepélyes felszentelésére és felavatására azért „már” 1856-ban sor kerülhetett. A jó előre eltervezett ceremóniához Liszttől kértek ünnepi misét, hála annak a tiszteletnek, amelyet nagy hazánkfia iránt az esztergomi érsek, Scitovszky János bíboros táplált. Ő még 1846-ban, pécsi püspök korában próbálta templomavató mise komponálására felkérni Lisztet, így hát az 1855-ben Esztergomba áthelyeződő megbízatásnak majd’ egy évtizedes előzménye volt.
A zeneszerző ambiciózusan és nagy lendülettel vetette bele magát a munkába, és saját egykorú szavai szerint „kilenc hét alatt” megírta a misét, „telve lelkesedéssel és szeretettel”.
Liszt számára nem jelentett problémát, hogy az érseki széket 1849-ben Alexander Bach előterjesztésére elnyerő főáldozár a szabadságharcot az Isten, az egyház, a fejedelem és a nemzet elleni véteknek bélyegezte. Ahogyan az sem, hogy az Esztergomi mise körül hasznos szerepet játszó jóbarát, a művelt és mindenkor udvarhű Augusz Antal báró ekkor épp a budai helytartóság alelnökeként tevékenykedett.
Liszt ugyanis minden irányban képes volt, méghozzá teljességgel számítás nélkül, nyitottnak és barátian szívélyesnek megmaradni:
száműzöttekkel és hatalmasságokkal, forradalmárokkal és reakcionáriusokkal egyaránt. Ezt szinte jelkép gyanánt érzékeltetheti az a tény, hogy az Esztergomi mise ősbemutatóját, illetve a bazilikaavatást követő banketten a művész Károlyi István gróf és Haynald Lajos püspök között foglalt helyet. Előbbi pár évvel korábban még Olmützben és a pesti Újépületben raboskodott, míg a püspök (és leendő bíboros érsek) 1849-ben megtagadta a Szemere-kormány rendeleteinek kihirdetését. Liszt mindkettejükkel jól megtalálta a hangot, s Haynalddal még évtizedek múltán is barátságos viszonyt ápolt.
De vissza 1856-ba, a bazilikaavatást megelőző hetekbe, amelyeket némiképp megkeserített Liszt számára az a kisebb bécsi sajtóhadjárat, amely megkísérelte megtorpedózni a zagyva és időrabló Zukunftmusik gyanánt beállított mise bemutatását. Végeredményben sikertelenül, a hazánkba érkező Liszt pedig szokott nagyvonalúságával elnézte e puccskísérletet az értelmi szerzőnek: régi barátjának, az Auguszhoz hasonlóan örökkön gutgesinnt Festetics Leó grófnak. Ezt annál is inkább megtehette, hisz
a Nemzeti Múzeum dísztermében megtartott nyilvános főpróbák egyöntetű sikert arattak, s a szerzőnek egyebekben is folyamatos ünnepeltetésben volt része Pest-Budán.
Az augusztus 31-i esztergomi ősbemutatót követően azután szeptember 4-én a mise újra felhangzott Pesten, a belvárosi plébániatemplomban, s Liszt megint egyszer úgy érezhette, hogy apja egykori, útkijelölő-útegyesítő jóslata valóra vált. Mert ahogy e megszólaltatásról írta: „Minden-minden egyetlen alázatos ima volt a Mindenhatóhoz és a Megváltóhoz!”
Esztergomi Bazilika
Liszt: Esztergomi mise
2021. 10. 22. 20.00Közreműködik: Pasztircsák Polina, Láng Dorottya, Brickner Szabolcs, Bretz Gábor – ének, a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán), Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Farkas Róbert
