Új igazgatóval kezd neki a tanévnek a Galambos János Zeneiskola. Geiger György szeptembertől nem csak közel 350 növendékért és 30 tanárért lesz felelős, hanem a nagymúltú, soroksári zeneoktatás hírnevének öregbítéséért is. A zeneiskolában korábban barokk furulya tanárként és korrepetítorként működő új igazgató számára nem idegen a menedzserszemlélet sem, hiszen a tanítás mellett több mint két évtizede aktívan részt vesz a magyar zenei életben, a koncertszervezésben, együttes-vezetésben, zenekar-menedzselésben, rendezvényszervezésben. Munkáját eddig Farkas Antal-díjjal, Bárczy-díjjal ismerték el, és kétszer volt az Év Pedagógusa.
– Biztos jólesik az embernek, ha igazgató úrnak szólítják, de egy zenész milyen megfontolásból vesz magára olyan adminisztrációs terhet, amit ez a státusz jelent?
– Ha őszinte akarok lenni, volt egy enyhe presszió irányomban. Két évvel ezelőtt is, amikor Jakab Gedeon igazgató úrnak lejárt a mandátuma, felkértek, hogy pályázzak. Akkor én még – amellett, hogy itt tanítottam – a Budafoki Dohnányi Zenekar közönségkapcsolati menedzsere voltam, és azt nem akartam feladni. Most viszont – mivel befejeztem a zenekarral a közös munkát – úgy gondoltam, hogy elfogadom a kihívást.
– Az előzményeket ismerve menedzserszemléletű zeneiskolára számíthatunk?
– Ebből írtam a szakdolgozatomat annak idején: Menedzserszemléletű iskolavezetés. Több mint 20 éve vezetem a produkciós irodámat, amely zenei rendezvényeket szervez, 25 éve vagyok az Octovoice Énekegyüttes művészeti vezetője, valamint van egy kis kamaraegyüttesem is, tehát a vezetői szerep folyamatosan megtalál az életemben. Úgy hiszem, gyorsan átlátom az adódó lehetőségeket és ennek megfelelően gyorsan tudok dönteni.
– Egy állami művészeti iskolában hogyan lehet ezeket a képességeket kamatoztatni, azaz mik a tervei?
– Úgy vélem, ebben az igen nehéz helyzetben eljött az összefogás ideje. Adott 350 növendék, és hozzávetőlegesen dupla annyi szülő. Őket szeretném megszólítani, biztos vagyok benne, hogy ennyi ember között van néhány, aki tud és szeretne segíteni annak az intézménynek, ahol a gyermeke tanul. Akár munkával, akár kapcsolatokkal, akár anyagilag. Ennek az összefogásnak a módját még keresem. De!
Az iskola alatt egy pincerendszer található, ami nagyon megmozgatta a fantáziámat, mint koncerttér, rendezvénytér. Egy boltíves, több teremből álló komplexumról van szó, ahol akár még reneszánsz lakomákat is lehetne rendezni, miközben a mi növendékeink és tanáraink muzsikálhatnának. Emellett stúdiót lehetne kialakítani és az itt elkészült felvételekkel növelhetnénk oktatásunk színvonalát, illetve még több emberhez tudnánk eljuttatni növendékeink produkcióit. Azt hiszem, az ötletek tárháza végtelen. Ehhez persze költséget kell tervezni, pályázatokat megírni, vállalkozókat megnyerni, ebben is segíthetnek a szülők.
De tovább megyek. Zeneiskolánk elhelyezkedése igen szerencsés, hiszen sétatávolságra nyolc lehetséges koncerthelyszín is található: a Zenepavilon, a tér túloldalán ott a református templom remek akusztikával, mellette a Galéria ‘13 kiállítóterme, szomszédságában talán hamarosan megnyílik az étterem, ahol akár kávéházi esteket tarthatunk, és itt áll a közelünkben a most felújított csodálatos barokk katolikus templomunk is. Természetesen Újtelepen is jelen szeretnénk lenni, a Szent István Király templom modern tere és a mellette nyíló zarándokház impozáns közösségi terme számtalan zenei eseménynek adhat otthont. És akkor még a saját gyönyörű dísztermünkről nem is beszéltem.
Azt vallom, hogy a gyermek nem a négy falnak gyakorol, hanem koncertélményre vágyik. Hozzátenném, mi elsősorban nem zenészeket képzünk, hanem elsődleges célunk, hogy tanítványaink zeneszerető emberekké váljanak, és hangszeres tudásukat minél több helyszínen megmutathassák Soroksáron. Fellépéseik során megtanulják leküzdeni esetleges lámpalázukat, melynek pozitív hatása iskolai feleletnél, érettséginél, állásinterjúnál köszön vissza. Ennek a magját itt hintjük el.
– Nagyívű elképzeléseket vázolt. De honnan kerül minderre pénz? Hiszen még az iskola vakolata is omlik.
– Valóban, a díszterem kivételével az egész épület elég rossz állapotban van, a felújítás lassan elengedhetetlen. Remélem, a tankerület vezetősége is partner lesz ebben, az eddigi beszélgetéseink erre engednek következtetni. Valamint az ígéretek szerint erejéhez mérten az önkormányzat is segít.
Emellett Polgármester úr javaslatára tavaly zenésztársaimmal létrehoztuk a Soroksári Német Zenei Egyesületet, melyet a zeneiskola és a helyi zenei élet szolgálatába szeretnénk állítani.
– Az igazgatói pályázat beadásánál mennyire volt fontos az a körülmény, hogy az iskola Soroksáron van? Van-e ebben lokálpatriotizmus?
– Hogyne lenne. 10 évvel ezelőtt felkértek, hogy adjam be a vezetői pályázatomat, és legyek a pesterzsébeti Lajtha László Zeneiskolában igazgató. Nagyon megtisztelő volt, hogy rám gondoltak, de köszönettel nemet mondtam, egyéb elfoglaltságaim miatt, illetve azért, mert úgy éreztem, hogy ha valaha intézményvezető lennék, azt csakis Soroksáron tenném.
Szabó Laci bácsi trombitaművész és tanár, aki itt lakott Soroksáron, amikor megalakult a zeneiskola, többször mondta nekem, hogy „Gyurikám, egyszer majd neked kell igazgatnod a soroksári zeneiskolát”! Döntésem során ez is eszembe jutott. Hátha most kicsit megsimogatja a fejemet, és segít, hogy jól végezhessem a munkát.
