Két előadáson mutatja be a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar legújabb közös operaprodukcióját: szeptember 9-én és 10-én a világhírű brit zeneszerző, Benjamin Britten A csavar fordul egyet című művét állítják színpadra. Az opera alapjául szolgáló kultikus művet, Henry James horrorkisregényét számtalan film és sorozat révén jól ismerhetjük. Az opera főszereplőjét a svéd szoprán, Miah Persson alakítja, aki nem először dolgozik együtt a zenekarral: többek között a New York-ban díjnyertes Figaro házassága-produkcióban láthatta őt a közönség. Britten operájának főszerepében már veteránnak számít, ám mint mondja, „mindig nagy kihívás eljátszani” ezt az álomszerepet. Az énekest az általa megszemélyesített karakter hátteréről és a Fischer Ivánnal közös munkáról kérdezte Váradi Júlia.
– Britten operájában a nevelőnőé a főszerep. A többiek azt hiszik róla, hogy egy őrült nő, aki ragaszkodik ahhoz, hogy szellemeket lát. Hogyan kell ezt a szerepet eljátszani? Hogyan érzi magát ebben az ambivalens helyzetben, amikor a többiek nem fogadják el, amit a szellemekkel kapcsolatban bizton állít?
– A nevelőnőt játszani mindig nagy kihívás. Az opera elég rövid, a két felvonás mindössze ötvenperces, de nagyon intenzív és érzelmileg kimerítő, így fizikailag és érzelmileg is fáradtnak érzem magam az előadás után. Ugyanakkor ez egy „álomszerep”. Óriási kihívást jelent, de bőven megéri a ráfordított energia. A zene nagyon szép, bár összetett. Ami a nevelőnőt illeti, hogy valóban látja-e a szellemeket, ez a rendezőtől függ.
Ő dönti el, hogy a főszereplő-e az egyetlen, aki látja, tapasztalja őket, vagy mindenki ezt teszi, csak nem akarja bevallani, nem meri beismerni. Korábbi produkciókban előfordult, hogy a rendezők azt kérték tőlem, tegyek úgy, mintha csak én látnám őket. De az is előfordult, hogy a gyerekek nagyon is részt vettek a szellemekkel vívott küzdelemben, miközben hazudtak nekem, tagadták, hogy látják őket – amivel Quintet és Miss Jesselt akarták védeni. Ezeket a helyzeteket érdekesnek találtam. Sokkal összetettebbé és árnyaltabbá vált ezáltal a produkció.
– Ön személy szerint mit gondol: léteznek-e a szellemek? Esetleg csak a gondolataiban? Tehát őrültnek véli-e a főszereplőként színpadra állított karaktert?
– Ez egy nagyon érdekes kérdés. Szerintem kicsit mindkettő – kicsit őrült, és szellemeket lát. De azt hiszem, az ő őrülete inkább megszállottság: meg akar felelni a feladatnak, amivel megbízták, és meg akarja menteni a gyerekeket, különösen Milest. Ahogy már mondtam, ez egy nagyon komplex szerep, amit nem szabad túljátszani, hanem meg kell próbálni éppen „megfelelőnek” lenni. Igazságot tenni a kétféle valóság között.
– Ahogy Britten a darabot operává alakítja, erotikus szálakat fűz a gyerekekkel kapcsolatos történeti elemekbe. Mit gondol erről? Nem rizikós dolog ez, különösen napjainkban?
– Ez valóban nagyon kényes téma. Személy szerint nem hiszem, hogy Miles iránti megszállottsága feltétlenül erotikus jellegű lenne. Az opera elején a nevelőnő Londonba utazik, hogy találkozzon a gyerekek gyámjával, és csodálattal tölti el minden, ami vele kapcsolatos. Romantikus, szinte gyermeki módon „belezúg”, és azt hiszem, amikor először látja Milest Blyban, részben átviszi rá ezeket az érzelmeket. Talán Miles hasonlít a nagybátyjára – nem tudom –, de nem igazán hiszem, hogy Miles iránt valóban erotikus érzelmeket táplálna. Ahogy halad előre az opera, a nevelőnő egyre jobban belebonyolódik a gyerekek életébe. A gyámnak tett fogadalma egyre súlyosabbá teszi a helyzetét. Ígérete, hogy mindent elintéz, és nem veszi fel vele a kapcsolatot, egyre nehezebb teher lesz a számára. Saját tapasztalatlansága kétségbeesetté és végül dacossá teszi Quinttel szemben. Azt hiszi, hogy a harc közte, a szellemek és a gyerekek között zajlik, és úgy összezavarja a gyerekeket és Mrs. Grose-t a hiedelmeivel, hogy azok már nem tudják, miben higgyenek. Ami Milest és a nevelőnőt illeti, mint mondtam, nem vagyok biztos benne, hogy ez egy erotikus kapcsolat. Persze Miles még kamasz, és valószínűleg fiatalemberként próbálgatja vele a határait (mind romantikusan, mind „a ház uraként”), a nő pedig egy tapasztalatlan hajadon, aki még nem próbálta ki magát az életben, így talán nem teljesen érti a különbséget a szerelem, a vonzalom és a megszállottság között. A nevelőnő, úgy érzem, megszállottja Milesnak és Quintnek, és ő lesz az, aki végül „megmenti” Milest minden gonosztól (például Quinttől).
– Többször dolgozott együtt Fischer Ivánnal, például a Figaróban. Milyen tapasztalatokat jelentettek ezek a közös munkák? Mit gondol a rendezői módszeréről?
– Először 2006-ban, a Così szerepében dolgoztam Ivánnal a Glyndebourne-i Fesztiválon. Szeretek vele dolgozni, mert nagyon mélyen érti az operák zenéjét, szövegét és szereplőit, alapvetően ez az, amit egy karmestertől-rendezőtől elvárhat az ember. Az ő Figaro házassága-koncepciója nagyszerű élményt jelentett: egyszerre volt könnyed, vicces, mély és őszinte, a zenélés pedig fenséges. Nagyon várom már, hogyan fogja „megoldani” A csavar fordul egyet rejtélyét, és hogyan látja ő a nevelőnő szerepét!
