A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium kezdete szerény volt. Egy elemi iskola a pesti Deák téren, egy osztállyal. De milyen sorsdöntő változást jelentett ez a magyar lutheránusoknak! Miután a türelmi rendelet 1781-ben lehetővé tette vallásuk szabad gyakorlását, hamarosan megnyithatták első iskolájukat. És ugyanott került sor 1811-ben az első, máig is legnagyobb fővárosi evangélikus templom felavatására is.
Budapest rohamos fejlődése magával hozta az iskola fejlődését is – a növekvő létszám miatt az épületet állandóan bővíteni kellett. 1823-tól már mint nagygimnázium működött: latin, német és magyar nyelven folyt a magas színvonalú tanítás, a tanárok több modern nyelvet beszéltek, és görög műveltségük is elmélyült volt. A vallási oktatás a középpontban állt, de dicséretre méltó nyitottsággal: mindenki a maga vallásoktatásával egészíthette ki a kötelező óraszámot. Az iskola híre hamarosan elterjedt, 1833-34-ben még Petőfi Sándor is az ő padjukat nyomta. Már 1864-ben szükség lett egy nagyobb épületre, ami nemsokára szintén szűknek bizonyult, mert a diákok száma ugrásszerűen nőtt tovább. A Deák téri piac zaja és embertömegei is állandó problémát okoztak. A presbyterium és a gyülekezet nagy erőfeszítésre szánta el magát: egy új főgimnáziumot és templomot akartak építeni.
Sikerült. Petz Samu gyönyörű együttesét 1904-ben avatták fel a Városligeti Fasorban; az evangélikus templom és gimnázium ma műemlékvédelem alatt áll. A Fasori Főgimnázium Magyarország legjobban felszerelt intézete lett, szertárakkal, előadótermekkel és értékes könyvtárral, ami a természettudományos oktatásnak új lehetőségeket nyitott. A tornaterem és a Liget közelsége pedig a rendszeres testnevelés problémáját oldotta meg.
A következő évek jelentették a Fasori Gimnázium aranykorát. Az erkölcs, a klasszikus műveltség és a tudomány szeretete uralkodott az intézetben. A tanárok kivételes tudását bizonyítja, hogy sokan közülük a MTA tagjai lettek, kutatómunkát folytattak, és az egész országban elfogadott új tankönyveket írtak. A legendás Böhm Károly, Mikola Sándor és Rátz László egy korosztály legtehetségesebb fiataljait gyűjtötték maguk köré; több későbbi világhírű tudósnak tudták azt a szellemi táplálékot nyújtani, amire kamaszkorukban szükségük volt. A keresztény szellem náluk humanitást és nyitottságot jelentett, nem a más vallásúak elutasítását: katolikus és református diákok is felvétettek.
A zsidó vallású fiataloknak is nyílt itt lehetősége a legmagasabb szintű oktatásra. A főváros pezsgő kulturális életében ugyanis egyre nagyobb szerepet játszott a szekuláris zsidó lakosság, amely az ipari és kereskedelmi fejlődés során vagyonra tett szert, nagy műveltséggel rendelkezett és természetesen saját gyermekeinek is a lehető legjobb kiképzést akarta biztosítani. A különleges képességű zsidó növendékek száma ugrásszerűen nőtt: az 1910-11-es tanévben például az evangélikusok száma 198, az izraelita vallásúaké 328 volt. Személyes fejlődésük és a politikai viszonyok miatt később sajnos sokan elhagyták az országot, legtöbbjük Amerikában tudta tudását érvényesíteni. ĺgy történhetett, hogy feltűnően sok magyar akadémikus dolgozott 1930 után az Egyesült Államok legfontosabb intézményeiben. Az akkori tudós társadalom kedvenc adomája volt: Magasabb intelligenciájú Marslakók érkeztek az Egyesült Államokba, akik egy érthetetlen nyelvet beszélnek és azt állítják magukról, hogy magyarok!
Talán a legcsodálatosabb “Marslakó” Neumann János matematikus volt, akinek a zsenialitása már gyerekkorában megmutatkozott: hatévesen több nyelven beszélt, édesapjával ógörögül társalgott, a világirodalom nagy műveit olvasta, fejszámolási képessége pedig elképesztette tanárait. Amerikában megszerkesztette az első elektronikus számítógép elvét, amely gyakorlatilag azóta is a „Neumann-elvek” alapján működik. Ő is, mint Wigner Jenő Nobel díjas fizikus és Harsányi János Nobel-díjas közgazdász, fasori diákok voltak. Wigner Jenő így jellemezte barátját: „Sok intelligens embert ismertem életem során. (…) Szilárd Leó és Teller Ede a legközelebbi barátaim, és Albert Einstein is jó barátom volt. Sok okos fiatal tudóst ismertem, de egyiküknek sem volt olyan gyors és éles esze, mint Neumann Jancsinak.”
Nemcsak tudósokat, kiváló művészeket és irodalmárokat is nevelt a Gimnázium: többek között Tátrai Vilmos hegedűművészt, Peskó Zoltán karmestert, Vidor Emil építőművészt, Faludy György költőt és Fényes Adolf festőművészt. Herzl Tivadar jogász és újságíró, a zsidó állam megtervezője is itt érettségizett.
A két világháború alatt a katonai elszállásolások és a tanárok besorolása nagyon megnehezítette, sőt, megszakította a tanítást. Még a felsős diákokat is beállították légoltalomra és segédszolgálatra. Alig heverte ki a város 1945 után a háború borzalmait és veszteségeit, elkezdődött a politikai nyomás. Az egyház anyagi helyzete egyre romlott: egy evangélikus püspök bebörtönzése után és további represszáliák elkerülése végett felajánlották a Gimnáziumot az államnak. 1952-ban megszűnt az intézet, a tanárok és a diákok szétszóródtak, az iskola értékes felszerelése állami tulajdonba került.
Szerencsére ez a korszak is elmúlt. A politikai változások előszeleként már 1984-től megindultak a tárgyalások az Evangélikus Egyház és a kormány között. A hívők és volt diákok lelkes támogatásával, különböző szervezetek és a Lutheránus Világszövetség anyagi segítségével sikerült az iskolát 1989-ben újra megnyitni.
A gimnázium jelenét bearanyozza a múltja is: a felvételiknél az ország legambiciózusabb diákjai közül válogathatnak. A tanári kar tagjai közül többen kutatómunkát végeznek, a tudományos szakkörök, sporttevékenységek, kulturális programok sorában pedig minden tanuló kielégítheti saját speciális érdeklődését. Idén egy új évszázad kezdődött a Fasori Gimnázium történetében. Remélhetőleg kevesebb történelmi tragédiában lesz része a következő generációknak! A sikerekről majd gondoskodnak a nevelők és diákjaik.
