A Chicagóban töltött Fulbright ösztöndíjas időszakom nagy részében az jazz ének oktatásra fókuszáltam, órákat látogattam, és nagyon érdekes interjúkat készítettem. Ebben a cikkben szeretném bemutatni az egyetem tanárait, hárommal közülük interjút is készítettem, amikben beszéltek önmagukról, zenei hitvallásukról, pedagógiáról, az iskolán kívüli zenei munkásságukról. De szeretném még azokat is kiemelni, akikkel nem volt lehetőségem mélyebb beszélgetésre, de látogattam az óráikat, és ezzel nagyon sokat elmondtak önmagukról, a diákok szeretetéről, pedagógiai profizmusukról, énekesi kvalitásukról.
Ez a rövid összefoglaló betekintést ad egy amerikai egyetem ének tanszékének működésébe, ahol az egyenlőség, nyitottság, műfaji korlátok áthidalása, a való életre történő felkészítés, és egyfajta nagyon pozitív életlátás uralja a hangulatot, a mindennapi munkát. Hálás vagyok, hogy ebbe a közegbe bepillantást nyerhettem, és rengeteg személyes tapasztalatot szerezhettem, amit a további zenei és pedagógiai munkámban kamatozhatok.
Bobbi Wilsyn
40 éven keresztül volt a Columbia College tanára, nagy szakmai, pedagógiai tapasztalatokkal rendelkezik. Az Emerita Professzori, és a Művészetek Tiszteletbeli Doktora címet is elnyerte. A mai napig aktív énekesnő, több koncertjén meghallgattam, csodálatos hang, lenyűgöző hangterjedelem, remek improvizációs technika, közvetlen előadásmód jellemzi.
Klasszikus tréningen nőtt fel, gospelt, popot, rockot és R&B-t is énekelt, és ahogy ő fogalmazott így három hangja volt. Később kezdett el jazzt énekelni, karrierje elején nagy hatással volt rá, Lena Horn és Tomy Bennett. Előadásmódjára a szövegközpontúság jellemző, és a színpadon nemcsak a dalok szerzőjéről, szövegírójáról beszél, hanem az adott darab egész történetét, kik adták elő, ki énekelte, mikor, miről szól stb. Hatalmas energiákkal énekel, nagy ritmikai szabadsággal kezeli a dalok előadását, ahogy ő fogalmaz: „Igen, én egy történetet mesélek el, és bármilyen apróságot is veszek elő az ének technikai tarsolyomból, hogy ezt a történetet elmeséljem, ugyanúgy, mint ahogy egy festőművész cserélné az ecseteket vagy a színeket.” Óráin is komolyan foglalkozott a dalok szövegeinek elemzésével és a színpadi előadásmóddal. A tanításból való visszavonulása után Bobbi Wilsyn a kedvenc dalaiból állított össze workshopokat, „Music with Message” címmel, ahol a bennünk lévő Univerzális Jelenléttel való kapcsolatunkról ad tippeket és útmutatásokat, hiszen több mint 50 éve a metafizikai elvek lelkes rajongója.
Typhanie Monique – az ének tanszak vezetője, a jazz ének program készítője
Magánúton tanult Bobby McFerintől Sheila Jordantól és Mark Murphytől, nagyon szeretett énekelni Sarah Vaughan-tól, és Aratha Franklintől, de repertoárjában szerepeltek Ella Fitzgerald és Whitney Houston darabok is. E nevek biztosíthatják az olvasót, hogy Typhanie rendkívüli hangi adottságokkal rendelkezik, otthonosan mozog sok műfajban. Több koncertjére is elmentem, óráin ugyanolyan energiákkal énekel, mint a koncerteken, mindent megmutat a diákoknak, legyen az bármilyen technikai feladat, azt hiszem ennél jobb pedagógiai módszer nem nagyon létezik.
Szerinte a Columbia College „open admission” célja nagyon szép, miszerint a BA szakra nincs felvételi, de egyben nehéz is, mert gyakran előfordulhat, hogy a tanárnak meg kell mondania egy diáknak, hogy ez nem neki való pálya.
Az ének tanszék felépítése nagyon összetett, nagy létszámú, kb. 200 fő, mivel a „Music Theatre” tanszék énekeseit is Typhanie és kollégái oktatják.
A tanszak működése nagyon rugalmas, így pl. a más tanszékekkel való kapcsolat, az átjárhatóság a „Music Business”, Music Technology” tanszékek között. Lehet tanulni zeneszerzést, dalszerzést, jelentkezhetnek styling kurzusra, mindezek mellet több műfajból lehet választani, pl.: Hip hop, pop, country, jazz, R&B, gospel, minden műfajban van lehetőség zenekari gyakorlatra is.
Csoportos órák keretében tanulnak az énekesek anatómiát, légzéstechnikát. Nagyon érdekesnek és hasznosnak találtam a heti egyszeri „master class” órákat, melyek keretében vagy előadást tartottak fontos színpadi jelenléttel kapcsolatos dolgokról -mikrofonkezelés, izgulás stb.-, vagy adott szisztéma alapján kiválasztott énekesek adták elő produkciójukat, és a jelenlévő tanárok értékeltek.
A nálunk megszokott vizsgákat, zsűrik előtt adott színpadi produkciók helyettesítik. Az énekes hallgatók 12 órát kapnak egy 15 hetes félévben, egy félévben 5-6 dalon dolgoznak. Akik dalszerzést is tanultak, azoknak a záró vizsgájukon saját kompozíciót is elő kell adniuk, a kiemelkedőek felléphetnek egy különleges koncerten, amit Singer Showcase-nek hívnak.
Typhanie tanácsadója egy Bandwidth nevű programnak, ami egy nagyon szegény környékhez kapcsolódik, a neve „After School Matters” program. Ez egy zenei művészeti project, amelyet középiskolás gyerekeknek biztosítanak iskola után, hogy ne kelljen hazamenniük.
Carol Lo Verde, az ének tanszak korábbi énektanára, William Russo volt felesége, professzionális lírai szoprán koncerténekes
A klasszikus oktatásban felnőtt Carol középkori reneszánsz és barokk koncerteket adott, de nagyon szereti a kortárs zenét is, különösen a görög dalokat, néhányat közülük elő is adott fesztiválokon és a Görög-Amerikai Akadémián. Tulajdonképpen azért jött tanítani a Columbiára, mert nem akart egy olyan zenei tanszéken lenni, ahol csak klasszikus éneklést oktatnak.
Kifejlesztett néhány kurzust a diákjaink számára, fókuszban a légzéstechnikával, amely alapköve minden éneklési stílusnak. Ahogy ő fogalmazott: „Akár soult, akár rockot, akár jazzt, akár zenés színházat, akár klasszikust énekelsz, a légzésnek a magán- és mássalhangzókkal való manipulálása és az egyes énekstílusok megvalósításának összes követelménye csak a jó légzés technikával szilárdul meg, ez úgy valósul meg, hogy teljes mértékben igénybe veszi az énekes fizikai testét.”
Beszélgetésünkben Carol többször említette William Russo elveit az oktatásban, aki szerette megismertetni a hallgatókat az irodalom, a festészet, a zene és annak különböző fajtái közötti kapcsolatokat. Ebben a témában kurzusokat tartott és ez volt az ő elképzelése a zenei tanszékről: lehetőséget adni a diákoknak, hogy találjanak valamit, amitől jobb lesz a világ.
Christopher A. Joyner, a gospel kórus vezetője, tenor énekes.
Ha volna arra lehetőség, hogy valakit egy szempillantás alatt Magyarországra repítsek, az Christopher lenne. Akkor tanár-diák egyaránt megtapasztalhatja, hogy hogyan kell vezetni egy igazi gospel kórust. Zenei tudás, tapasztalat, hihetetlen energiák, hit, szeretet, briliáns énektechnika. Igazi élmény volt minden próba, amikor én is beállhattam a diákok közé énekelni: a közös bemelegítő gyakorlatok, a mindenre és mindenkire – kb. 70 diák szám szerint- kiterjedő figyelem, és a hatalmas érzelmi töltettel történő éneklés nagy hatással volt rám. Bebizonyította, hogy – az akár egyszólamú – egyszerű darabokból emocionálisan és dinamikailag is micsoda örömzenét lehet kihozni. Ezt az impulzust örökre elraktároztam magamnak.
Ellen Winters Reynolds, Jazz-pop kórus vezetője
Több mint 15 éve tanít éneket a Columbián, emellett elismert jazzénekesnő, a nevével fémjelzett zenekarral sokat koncertezik, és a Chicago Cabaret Professionals oktatási bizottságának társelnökeként és elnökségi tagjaként is tevékenykedik.
Ellen tartotta a Jazz-pop kórust a Columbia Collegeben, bejártam a próbákra amikor csak tudtam. Bár az itthoni és az általa vezetett vokál órák stratégiái nem nagyon különböznek egymástól, (hiszen a darabok betanításának szisztémája mindenhol hasonló), hacsak abban nem, hogy a szólampróbák egészen kis csoportokban nem jelentettek problémát, hiszen sok gyakorlóterem állt rendelkezésre. Mégis kiemelném Ellen profizmusát, ahogyan kezelte a nagyon is különböző szinten lévő kb. 50-60 diákot. Pozitív kisugárzása, jó humora, pedagógiai módszerei rendkívül hatékonyak voltak, sokat foglalkozott a darabok szövegével, stílusával, dinamikai ívekkel, a közös hangindítással, együtt hangzással. Az órái hangulatáról mindent elmond a róla szóló kritika: „Ellen Winters ritka jelenség. Bájos és intelligens előadásmóddal friss energiát visz a jazzéneklésbe egy olyan korban, amikor már nagyon kevés az eredetiség.”
Összefoglalva a chicagói tapasztalatokat az énekoktatásról: rugalmas és bőséges választható tantárgyak, nyitottság minden művészeti ágra, dalszerzési lehetőség, nagy hangsúly kerül az előadóművészetekre, színpadi jelenlétre. Több a csoportos óra, melyeken a tanulók egymást is inspirálják, kevesebb tananyag mélyebb kidolgozással. Természetesen sok gyakorlat, melyek bemutatására e lap hasábjain nincs lehetőség. Örülök, hogy mindezeknek személyesen is részese lehettem.
