1944. augusztus 3-án született Homokmégyen Geiger György trombitaművész, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, Érdemes művész, akit kerek születésnapja alkalmából írásaival, illetve az általa összeállított hangfelvételeivel köszöntünk.
Mi került a batyuba?
„Miközben nagy kedvvel és örömmel szortíroztam a frissen elkészült CD-lemezeket, felmerült bennem a kérdés, hogy fűzzek-e indoklást, magyarázatot ehhez a CD-cunamihoz, amit eredetileg a saját szórakoztatásomra és rendszerező hajlamom kielégítésére állítottam össze.
Végül arra jutottam, hogy igen, illene valamiféle indoklást fűzni arra a nem szokványos esetre, hogy én most egyszeriben négy lemezt ütöttem le egy csapásra (ami egyébként még szerencsés esetben is vagy tíz év készülés, izgalom, munka, szervezés lett volna).
Bár a négy CD szorosan egybetartozik, de az elsőt külön venném, mert ahhoz egy részletes magyarázatot is írtam, amely lényegében „A trombiták városának”, Soroksárnak és Farkas Antal zeneszerző tanáromnak a dicsérete.
A többi három lemez egyidejű „kibocsátása” azonban mégiscsak szót érdemel. Mindhárom egy-egy külön világ. („Trombitaszólók fúvószenekari kísérettel”, „Trombitaszólók zongorakísérettel és hárfával”, „Versenyművek, melyek nem szerepelnek az eredeti lemezeimen”.) Mennyi munka, mennyi öröm, mennyi emlék! A mindennapos, rutinszerű, sokszor élménytelen nagyzenekari strapa mellett vajon mikor és hogyan készültek ezek a felvételek? Erről és még sok mindenről is lehetne, jó lenne írni, de ez aránytalanul hosszúvá tenné a választ.
De akkor mi legyen? Talán a kettősség. Egyrészt az egész sorozatot a saját szórakoztatásomra készítettem, az elmúlt idők gazdag termésének feledésbe merült, nem becsült és részben vagy időlegesen eltűnt darabjainak megmentésére. Másrészt, s miközben itt pakolom az eredményt a kis batyukba, egyfolytában azon töröm a fejem, hogy ki mindenkit fogok velük megajándékozni.
Az örömömet ugyanis szeretném megosztani másokkal is, akik valamilyen formában – családilag, barátilag vagy zeneileg – közel állnak hozzám. És nagyon fontos, hogy ebben semmiféle egyéb cél nem vezérel, mint, hogy az általam is régen hallott vagy – ilyen is előfordult – évtizedek után előkerült sokszínű zene, értő és szerető fülekre találjon. Így az örömöm is szinte megduplázódik.
A rendezgetés izgalmában persze a nosztalgiával kevert fájdalom vegyes érzése is szerepet kapott. Ezt – felteszem – nem kell hosszan magyaráznom, csak egymás mellé tenni az első, 1986-ban megjelent lemezem címét: „Játszom a trombitával”, és a mostani, legfrissebbekét: „Játszottam a trombitával”. Az előbbi egy folyamat, illetve a folyamatban megbúvó milliónyi pillanat leképezése volt. A mostaniak pedig… mivel a folyamat megszűnt már, maradtak a feledésbe merült vagy nem becsült régi pillanatok (tőkén felejtett érett gyümölcs) összegyűjtése.
Hát ez található ebben a kis batyuban, amit ajánlok sok szeretettel.
Geiger György, 2022. Karácsony hava”
Geiger P. György, a Galambos János zeneiskola igazgatójának gondolatai a lemez meghallgatása után:
„Van, hogy az embernek olyan álma van, amiről tulajdonképpen nem is tud. Csak amikor megvalósul, akkor ébred rá, hogy igazából erről álmodott már évek óta. Így vagyok én is ezzel a lemezzel. Természetesen sok történetet, visszaemlékezést hallottam az unokabátyámtól, Geiger Györgytől, a felvételek körülményeiről, Farkas Tomi bácsiról. Sokszor elképzeltem, hogy milyen művek lehettek, hogyan szólhattak, valóban olyan jók, mint ahogy a közreműködők mesélték?
Most, amikor végre kézbe foghatom ezt a CD-t, akkor azt kell mondjam, hogy még annál is sokkal jobbak! Valóban egy álom vált valóra. Viszont nem feledhetjük, hogy ezekkel a felvételekkel nemcsak élményt, hanem felelősséget is kaptunk. Felelősséget, hogy Galambos János tanítványának, Geiger Györgynek a művészete a tanáráról elnevezett Zeneiskolában tovább éljen, és generációknak szolgáljon szellemi, lelki és zenei munícióként, hogy Soroksár újra a trombiták, és egyben a zenék városává váljon!”
