Az idén sorra kerülő negyedik Marton Éva Nemzetközi Énekverseny kapcsán a névadó művésznő, a Zeneakadémia professor emeritája elárult néhány műhelytitkot a zsűrizésről, a koronavírus-járvány tapasztalatairól, az online tanításról.
– A pandémia ellenére a 2021-re halasztott Marton Éva Nemzetközi Énekverseny elődöntőbe jutott jelentkezőinek döntő többsége részt vesz az eseményen. Nehéz lehetett ez a hosszú, lezárásokkal terhes időszak?
– Senkinek nem volt könnyű az elmúlt másfél év, a más foglalkozásúaknak sem, a művészeknek sem. Nincs annál szebb, mint közönség előtt fellépni, ha ez nem lehetséges, az előadóművész nem kapja meg azt az impulzust a nézőktől-hallgatóktól, amely nélkülözhetetlen a hivatásához.
– A járvány miként befolyásolta az Önök mindennapjait, és milyen változásokat hozott az életükbe?
– Férjemmel elzárkóztunk a pandémia nagy hullámai idején, és az interneten tartottuk a kapcsolatot mindenkivel. Persze elfoglalhatja magát az ember sok mindennel, de az online élet a valódi emberi kapcsolatok helyett bizony nem ugyanaz. A legfontosabb tanulság számomra, hogy jobban értékelem azt, amit a járvány előtt természetesnek vettem: hogy milyen jó együtt lenni, együtt dolgozni. Most mindennek újra kell indulnia.
– Ahogy annak idején a Zeneakadémia online felületein hírt adtunk róla, Ön is az interneten keresztül tartotta meg óráit a lezárások idején. Milyen benyomásokat, tapasztalatokat szerzett?
– A diákok is szegényebbek lettek azáltal, hogy nem élőben zajlott az oktatás, és nem volt könnyű belejönnöm, mégis, olyan érzésem alakult ki, hogy az online tanításkor jobban tudok rájuk figyelni. Olyan részleteket is észrevettem, amelyek esetleg egy nagyobb teremben elsikkadhatnak. Mindig is arra vezettem rá a növendékeimet, hogy folyamatosan ellenőrizzék magukat, most külön hangsúlyt fektettünk erre. Én magam is a fellépéseim után rendszeresen újra meghallgattam magam felvételről, mert az előadóművészeknek fontos a saját magukhoz fűződő viszonyuk.
– Mondjon el néhány műhelytitkot is: hogyan zajlik a versenyen a zsűrizés, illetve ön személyesen mire figyel az élő fordulókba bejutottaknál?
– Az esemény előtt felfrissítem az emlékeimet a jelentkezési videók újbóli megtekintésével, persze teljesen más élmény lesz élőben látni a fiatal tehetségeket. Megtapasztaljuk ugyanis a mozgásukat, kiállásukat. Vannak, akik már az elődöntőben kitűnnek, az ő haladásukat nagy figyelemmel kísérem, drukkolok nekik, mert ismerem a fellépések nehézségeit, a stresszt, a lámpaláz leküzdésének fontosságát. Ami a zsűrizést illeti, míg a Zeneakadémián, az egyetemi oktatásban kénytelen vagyok figyelni arra, hogy fejlődnek-e, addig a versenyen teljesen más az értékelés. Önmagában nézünk egy-egy fellépőt a zsűritársaimmal, többek közt olyan, elengedhetetlen sarokpontokat figyelve, hogy az adott énekes miként értelmezi a szöveget, hogy megfelelően kezeli-e egy Mozart-mű vagy egy Verdi-ária eltérő dinamikai igényeit és így tovább. Aztán mindenki leírja magának, hogy: igen, nem, talán. Ha az előre meghatározott létszámkeretbe befér még továbbjutó, akkor a „talán” megjegyzést kapó versenyzőkről indul újabb szavazás. Így áll össze a döntőre a mezőny, ahol pedig már 7 és 10 között pontozunk, tizedesjegyekkel. Fantasztikus együtt dolgozni a zsűritársaimmal, akik mind világhírű, tapasztalt, nagy tudású művészek, operai szakemberek vagy menedzserek.
