Véget ért a MÁV Szimfonikus Zenekar háromhetes, jubileumi japán turnéja, amely során összesen 13 koncertet adtak Kobajasi Kenicsiró és Mario Kosik vezényletével Japán különböző városaiban, köztük Tokióban, Oszakában, Kanazavában és Nagojában. Lássuk, mi minden történt a zenekarral az utolsó héten!
Július 2-án a turné legfontosabb állomásához érkezett a zenekar, ugyanis a tokiói Suntory Hallban léptek fel. Bár minden koncert egyformán fontos volt, ezt az estét különösen nagy várakozás előzte meg, hiszen ezen a helyszínen világhírű előadók adják egymásnak a kilincset.
Már a próbán is sokan megállapították, hogy milyen különleges a terem akusztikája, de az meglepő volt, hogy a közönséggel együtt is ugyanolyan maradt a hangzás. „Ez a terem maga a varázslat – jegyezte meg Pintér Dávid, a zenekar koncertmestere. – Fantasztikus élmény volt, hogy mindent kristálytisztán hallottunk egymásból, nagyon jól összeszóltak a szólamok. Mindegyik japán teremben jó játszani, de ez a többihez képest is kiemelkedő volt.”
A Suntory Hallban való fellépés fontosságát a műsorválasztás is hangsúlyozta, itt ugyanis Csajkovszkij IV. szimfóniája hangzott el A sevillai borbély nyitánya és Liszt I. zongoraversenye mellett. A hangversenyt megtisztelte jelenlétével a tokiói magyar nagykövet, Aulner-Bálint Anna is, aki japánul köszöntötte a nézőket. A telt házas koncerten ismét nagy sikert aratott a zenekar Kobajasi mester irányításával, a tokiói közönség, amely állítólag visszafogott szokott maradni, most lelkesen ünnepelt.
Július 3-án újra elindultunk Tokióból, végleg elhagyva szállásunkat, a New Otani Innt, ahová időről időre visszatértünk. Shinkanzennel utaztunk északra, Moriokába, ahol némileg hűvösebb idő és szakadó eső fogadott minket. A koncert a vasútállomás közelében fekvő Morioka Civic Cultural Hallban volt, ahol Mario Kosik vezényelt egy nagyrészt Brahms-művekből álló programot. Bár maradtak üres helyek a nézőtéren, itt is ugyanazt a lelkesedést tapasztalhattuk, mint a korábbi koncerttermekben.
Másnap egy teljes szabadnapunk volt Moriokában, így a csapat több részre oszlott. Volt, aki körbejárta a várost, néhányan elmentek a belátható távolságon belül lévő tengerhez, a legbátrabbak pedig a 2038 méteres Iwate-hegyen túráztak, ami egy működő vulkán. A beszámolók alapján eléggé embert próbáló volt az út, nagy szélben, esőben és hidegben kellett gyalogolni, de szerencsére mindenki épségben ért vissza este a hotelbe.
Július 5-én búcsút intettünk Moriokának, és Tokióban átszállva vonattal utaztunk a délen található Nagojába. A Hayabusa nevű Shinkanzenen sebességrekord is született – azokat a vonatutakat beleértve, amiken mi vettünk részt –, hiszen 321 km/h-val száguldott a szerelvény! Szintén nagy élménnyé tette az utazást, hogy az ablakból láthattuk Japán legmagasabb és leghíresebb hegyét, a 3776 m-es Fudzsit.
Nagojába érve 38 fokos hőmérséklettel és hatalmas páratartalommal szembesültünk, a város Nicosiával, Ciprus fővárosával van azonos szélességi körön. Szerencsére a koncertterem és a hotel pár perces sétára feküdt csak egymástól, így nem kellett sokat gyalogolni. A koncert az Aichi Prefectural Art Theatre-ben volt, ismét Kobajasi mester vezényletével. A közönség szűnni nem akaró tapssal és álló ovációval díjazta a művészeket, és a zenekar több tagja szerint is ez volt az egyik legjobban sikerült hangverseny.
Július 6-án elérkezett az utolsó koncert napja, szinte hihetetlen volt belegondolni, hogy milyen hamar elrepült ez a három hét. Reggel indultunk busszal Oszakába, ahol egy rövid beállópróba után 16 órakor koncertezett a zenekar a Fenice Sakai impozáns nagytermében. Azt hiszem, az előzmények ismeretében nem lesz nagy újdonság, hogy ezúttal is csodálatos közönség fogadott minket, nehezen akarták elengedni a zenekart a ráadást követően.
A koncert után egy koccintás keretében búcsúztunk el Kobajasi mestertől, a feleségétől és a japán szervezőktől, akik végig maximális professzionalizmussal biztosították a hátteret. De ami igazán feltette a turné végén a pontot az i-re, az az, hogy a maestro visszahívta a zenekart 2026-ra!
Ezzel az örömhírrel hagytuk el Oszaka városát, ugyanis a csapat egyik fele a Kanszai nemzetközi repülőtér felé vette az irányt, ahonnan 10+5 óra repülés és közte egy 6 órás, Dubajban történő várakozás után július 7-én délután landolt Ferihegyen. A zenekar másik része 7-én reggel indult haza, ők müncheni átszállással utaztak. Jó érzés volt hazaérni, de egy kis ideig még szokatlan lesz, hogy nem úgy köszönnek az emberek, hogy „Ohayo gozaimasu”…
