Június 3-án 19:30-tól a francia romantikus operák rejtett kincseivel ismerteti meg a hallgatóságot Vashegyi György és a Concerto Budapest. A műsor a 19. századi francia operai tradíció végtelen gazdagságáról tesz bizonyságot, négy kiváló külföldi énekes nyolc szerző tizenkét művének részleteit szólaltatja meg a zenekarral a Zeneakadémia Nagytermében. A koncert kapcsán Vashegyi Györggyel beszélgettünk.
– Mi alapján rakta össze a koncert programját?
– Ezt a műsort valójában nem én állítottam össze. 2012 óta dolgozom együtt különböző zenei intézményeket irányító francia zenetudósokkal, közülük való jelenlegi partnerünk is, Alexandre Dratwicki, a Palazzetto Bru Zane művészeti igazgatója. Ez egy Olaszországban, egészen pontosan Velencében működő francia magánalapítvány, amely a francia romantikus zene kutatását tűzte ki céljául. A szombati koncert műsorát ők szerkesztették, nagyon sok szempontot figyelembe véve.
– Mit érdemes tudni a francia romantikus zenéről?
– A Párizsi Operát az 1660-as évek végén XIV. Lajos alapította. Olyan óriási intézményt képzeljünk el, mint amilyenek a mai állami operaházak: ám akkoriban teljesen ez egyedülállónak számított. Amikor például 1818-ban Gounod megszületett, ez az Operaház már a 150. szezonjánál tartott. Most, a 350. évadán is túl, elképesztő repertoárt tudhat magáénak az intézmény, a francia romantikus zene irodalma, ezen belül az operairodalom éppen ezért rendkívül gazdag. Sokszor dolgoztak import zeneszerzőkkel is, olyanokkal, akik átformálták a francia zenetörténetet. Ilyen volt Pergolesi a 18. században, Rossini, Donizetti és Bellini a 19. században, majd Verdi és Wagner is. Ezek a kapcsolódások persze mindig kölcsönhatások voltak, hisz Párizsból Mozart is operaszerzőként tért haza.
– Hogyan kötődik ön a francia operákhoz?
– Rengeteg francia operával foglalkoztam, leginkább a barokk periódusból; a Purcell Kórussal és az Orfeo Zenekarral az elmúlt bő évtizedben 15 teljes operát vettünk lemezre, elsősorban a Versailles-i Barokk Zenei Központtal – egy francia állami intézménnyel – együttműködésben. Az intézmény művészeti vezetőjének, Benoît Dratwickinek az ikertestvére az említett Alexandre Dratwicki, aki a Palazzetto Bru Zane-nak dolgozik. Nagyon megbízható partnereim mindketten, és rendkívül nagyra becsülöm, ahogyan a saját nemzeti zenei örökségüket gondozzák. A Nemzeti Filharmonikusokkal nemrég vettük lemezre Massenet Werther című operáját, melyet megelőzően, ismerkedés céljából létrehoztunk egy közös francia operaprojektet. Nagyon érdekel a francia kultúra, és véleményem szerint mindenkinek jót tesz, ha kilép kicsit a komfortzónájából és nemcsak ugyanazokat a műveket játssza, szívesen vállalkoztam a feladatra. Félicien David Herculanum című művének magyarországi bemutatója 2021. decemberében végül akkora siker lett, hogy valószínűleg része volt abban is, hogy a Nemzeti Filharmonikusokhoz nem sokkal később meghívtak főzeneigazgatónak. Ebből a szempontból is nagyon sokat köszönhetek a francia romantikának.
– Hogyan kapcsolódik a francia romantikus zene a barokkhoz?
– A két repertoár pontosan a kontinuitás miatt függ szorosan össze. A franciáknál igazából nem is létezik olyan, hogy bécsi klasszika, hisz zenetörténetükben a barokk olyan sokáig tartott, hogy abból – mindenkit megelőzve – már egyenesen a romantikába mentek át. Mondhatom úgy is, hogy amikor Mozart a Don Giovannit írja Prágában, a franciák zenéje már gyakorlatilag Berlioz felé hajlik.
– Miért maradt rejtve oly sok értékes mű a francia romantikus operák közül?
– Mesélek egy érzékletes példát: jövő év augusztusában a Concerto Budapesttel csinálunk egy lemezt, melyen a világ egyik legdöbbenetesebb mezzója, a francia Aude Extrémo énekel majd operaáriákat. Az említett David-operát vele mutattuk be 2021-ben, és ennek a műnek a történetében is megmutatkozik, miért hallható ritkán egy-egy francia mű az operaházakban. Nagyjából egy évtizeden keresztül, az 1850-es években a Párizsi Opera tagja volt egy portugál énekesnő, elképesztő hangi kvalitásokkal. Számára íródott a Herculanum-ban Olympia szerepe (melyet a magyarországi bemutatón Exrémo énekelt), mai szemmel egy olyan drámai koloratúr mezzo szerep, mely felül-alul egy-egy kvarttal nagyobb hangterjedelmet igényel egy átlagos szopránénál. Ez az énekesnő aztán 1860 körül visszament Portugáliába, és a neki írt operákat le kellett venni a műsorról, mert nem volt énekes, aki elénekelje a szerepeit…
– Milyen áriákat válogatott össze a Palazzetto Bru Zane erre a koncertre?
– Igazi ritkaságok hangzanak majd el, hisz sokszor 100-120 éve alig játszott művek részleteiről beszélünk, melyek közük több azóta teljesen előadatlan is maradt: Gradval, Joncières és Fourdrain művei például most fognak először megszólalni. Négy fantasztikus énekes érkezik, közülük a két szopránnal már dolgoztam együtt – mindegyikükkel felvettem egy-egy operát -, Gabrielle Philiponet és Anaïs Constans egészen elképesztő tehetségek. Anna Dowsley mezzoszopránnal és Michael Arivony baritonnal most találkozom én is először. Ezeket az énekeseket mind a Palazzetto javasolta és kérte fel, számukra válogatták ki az áriákat, az ő hangi kvalitásaikat maximálisan figyelembe véve. Gounod három operájával is szerepel a műsorban: a korai La Nonne Sanglante-ból hangzik a nyitány, a Le Tribut de Zamora-ból – utolsó operájából – is hallhatunk egy gyönyörű duettet, ezek mellett a Roméo et Juliette-ből szólaltatjuk meg Júlia második áriáját. Ami a felfedezetlen zeneszerzőket illeti, Joncières, a francia wagneriánus operaszerző Lancelot című operájából Ginevra és Arthur duettjét énekli két kiváló énekes, az egészen nagyszerű Benjamin Godard Le Tasse és Dante című operáinak egy-egy áriája és duettje hangzik majd el, ezen kívül Clemence de Grandval, egy kiváló zeneszerzőnő Mazeppa c. operájából is hallhatunk részleteket. A műsorban ezen kívül Ambroise Thomas és Jules Massenet művei is szerepelnek, a koncertet végül egy Offenbach-kvartett zárja.
– A Concerto Budapest, akárcsak a legtöbb szimfonikus zenekar viszonylag ritkán játszik operát, hisz ez egy rendkívül speciális műfaj. Karmesterként hogyan készül a feladatra?
– Véleményem szerint a szimfonikus zenekaroknak nagyon fontos, hogy minél gyakrabban találkozzanak operákkal. Szerintem a Bécsi Filharmonikusok azért a világ egyik legjobb zenekara, mert gyakorlatilag minden nap játszik operát: felbecsülhetetlen tudással vértezi fel őket a tény, hogy a zenekari árokban ők a Staatsoper zenekara, a koncerttermekben pedig a Bécsi Filharmonikusok. Ha egy zenekar folyamatosan játszhat operákat – jó énekesekkel, jó szereposztásokkal – az olyanfajta zenei rugalmasságra és lélegzésre ad lehetőséget, amely más zenekari műfajokban ennyire intenzíven nem tud jelen lenni. Nagyon szeretek énekeseket kísérni – ráadásul, mint most, kivételesen jó énekeseket -, a Concerto Budapest pedig egy remek zenekar: nagyon szép koncertnek nézünk elébe, ebben biztos vagyok.
