A francia romantikus operairodalom egyik kiemelkedő előadóművésze, Aude Extrémo áriaesttel érkezik a Concerto Budapesthez június 6-án. A zeneakadémiai koncert karmesterével, Vashegyi Györggyel a próbák szünetében beszélgettünk.
– Hogyan került kapcsolatba Aude Extrémóval?
– Először 2021 decemberében dolgoztunk együtt. A Nemzeti Filharmonikusokkal Félicien David Herculanum című operáját mutattuk be – Magyarországon először – a Müpában. Ezt a koncertet azért tűztük ki, mert 2023-ra tervbe vettük Massenet Wertherének lemezfelvételét, és előtte még nem játszottunk közösen francia romantikus zenét. Gondoltuk, legyen egy olyan projekt, amiben megismerjük egymást: tetszik-e a zenekarnak ez a repertoár, és hogy kiderüljön, én hogyan tudok velük és az énekesekkel együttműködni. Egyébként így történt ez a Concertóval is, a tavalyi francia romantikus koncert után idén is folytatjuk a programot, sőt lemezfelvétel is lesz.
– Térjünk vissza Aude Extrémóhoz. Milyen volt az opera visszhangja? Hogyan élték meg a közös munkát?
– Nagyon jól sikerült a koncert. Remek darab a Herculanum, valahol Gounod Faustja és Verdi Don Carlosa között van félúton. Egészen fantasztikus énekeseink voltak: Cyrille Dubois, Gabrielle Philiponet, Aude Extrémo… A Covid-időszak elmaradt előadásai miatt akkoriban mindenki ki volt éhezve a munkára, fantasztikus koncert sikeredett. Tulajdonképpen emiatt kerestek meg pár hónappal később, amikor főzeneigazgatót kerestek a Nemzeti Filharmonikusokhoz, úgyhogy tényleg sokat köszönhetek a francia romantikának.
– Miért éppen Aude Extrémót hívta meg erre a koncertre?
– Amikor kiderült, hogy a Concertóval tudunk majd lemezfelvételt is csinálni, akkor jutott eszembe Aude Extrémo, akinek egészen rendkívüli hangterjedelme és tudása van. Véleményem szerint ma ő a világ egyik legnagyobb mezzoszopránja: szinte reinkarnációja annak a portugál mezzoszopránnak, aki az 1850-es években a párizsi Operában az igen nagy kihívást jelentő szerepeket vitte. Amikor 1860 körül visszament Lisszabonba, le is kellett venni ezeket az műveket a párizsi Opera repertoárjáról, mert egyszerűen nem volt, aki elénekelje a szerepeit. Ez egyébként a fő oka annak, hogy sok remekmű feledésbe merült – a másik, hogy a franciák mindig is talán túl kritikusak voltak magukkal szemben. Operát színre állítani pedig mindig óriási költség: ma a kortárs rendezők egy része féltőn gondoskodik arról, hogy túl sok öröme ne legyen annak, aki megnézi az előadásokat.
– A francia operairodalom melyik időszaka foglalkoztatja igazán?
– Az 1600-as évek végétől az 1900-as évek elejéig, nagyjából az első világháború kitöréséig, ez a párizsi Operaház első bő kétszáz éve. Példátlanul hosszú története van az intézménynek: 1670 körül alapították – nem nagyon van olyan kulturális intézmény Európában, melynek ilyen folytonossága lenne.
Annak idején rendkívül magas volt a zenei színvonal, az ember szinte lubickol egy ilyen projektben. A tavalyi koncert egyik nagy felfedezése számomra Benjamin Godard volt, de Joncières-rel is ott találkoztam először.
Az elmúlt tíz évben tizenkilenc teljes francia operát vettem lemezre, közülük a legkorábbi bemutatója 1715-ben volt: zömük barokk zene, közte hét Rameau-operával. A legkésőbbi 1900 körüli, tehát szűk kétszáz évnyi repertoárról van szó. A Purcell-Orfeóval Lemoyne, Méhul és Cherubini a legkésőbbi szerzők, a Nemzeti Filharmonikusokkal eddig Massenet és Lalo műveit vettük fel.
– Ezek már a romantika gyümölcsei.
– Igen. Franciaországban szinte nem volt teljes értékű zeneszerző, aki nem komponált operát. A fiatal francia zeneszerzőknek kötelező volt kikölcsönözniük az elődök partitúráit, és tanulmányozni őket. Ha jól tudom, egy időben Berlioz is volt itt könyvtáros: ő vezette a kartotékokat, és ma is kiderül belőlük, melyik zeneszerzőnél hány hónapig volt például valamelyik Rameau-opera. Így, noha nem is mentek már a régi operák, a tanulmányoknak köszönhetően a francia szerzőkből a legváratlanabb pillanatokban „tör fel” a múlt. Amikor Goethe a Wertherben a csembalót emlegeti, akkor Massenet elkezd egy kis „régizenét” írni. Ugyanezek a motívumok köszönnek vissza a mi műsorunkban is, jó példa erre az Ariannában Perszephoné áriája, amelyben Massenet archaizál, talán mert úgy érzi, hogy a görög téma „barokkos” motívumokat kíván.
– Miért szeretett bele a francia zenébe?
– Rameau miatt. Huszonhárom éves voltam, zenéje villámcsapásként ért. Pedig német kultúrán nőttem fel, mint mindenki itthon, családomban elég sok német vér is van. A francia kultúrába egyszerűen beleszerettem, és elkezdtem franciául tanulni. Rameau a „franciaság” kvintesszenciája, elképesztő zseni. Szabolcsi Bence mondta róla, hogy minden idők legnagyobb francia zeneszerzője, talán Debussy is ugyanígy vélekedett. Az ember Bach miatt szeret bele a német zenébe, de mikor megismerkedik Bachhal, rájön, hogy a családjában és a környezetében is nagyon izgalmas dolgok és további szerzők vannak. Így volt ez nálam Rameau-val is: beleszerettem, és általa rálelhettem a francia zeneirodalom sok egyéb kincsére.
– Hogyan születtek ebből a szerelemből valós projektek?
– Nagyon fontos, hogy jó nemzetközi partnereink vannak. Franciaországban van egy állami intézmény, a Versailles-i Barokk Zenei Központ (CMBV), melynek a művészeti vezetője Benoît Dratwicki. Ikertestvére, Alexandre Dratwicki a Palazzetto Bru Zane magánalapítványnak dolgozik, ami a CMBV olaszországi testvérintézménye. Nagyon megbízható partnereim mindketten, és rendkívül nagyra becsülöm, ahogyan a saját nemzeti zenei örökségüket gondozzák. Ők ugyanúgy rajonganak ezért a repertoárért, mint én: adnak nekünk kottákat, kiválasztják a műsorokat és a legjobb énekeseket, közös produkciókat hozunk létre, és ez nemzetközileg is nagyon sikeres. Tulajdonképpen mindez minta volt a Haydneumhoz is: hogyan alapítsunk egy új intézményt, amely a nemzeti zenei örökséget kutatja.
– A mostani koncertre is a Palazzetto segítségével készültek?
– Mivel a Concerto Budapestet érdekelte ez a repertoár, megkérdeztem Alexandre Dratwickit, össze tudna-e állítani egy anyagot Aude Extrémo hangjára. Nagyon sok mindent átnéztek együtt: kikerestek nagyjából öt műsornyi áriát, sokat próbáltak, és végül kiválasztották, ami Aude-nak a legjobban tetszik. Van ezek közt sok olyan ária, melyből nincs egyáltalán lemezfelvétel, sőt jónéhány az elmúlt százhúsz-százharminc évben nem hangzott el sehol. Így a műsor legalább bő egyharmada biztosan teljesen új lesz a hallgatóság számára.
– Tulajdonképpen premierekről beszélünk tehát.
– Massenet-től van két operarészlet a Kleopátra és az Arianna című operákból, melyek 1900 után íródtak, de megjelenik Bizet Carmenje és a Dzsamilé is. Joncières-től elhangzik a Dimitrijből egy ária és egy balett, aztán a Pompeji utolsó napjából is hallható lesz az előjáték és Saga áriája.
– Mit lehet tudni Joncières-ről?
– Nagyon tehetséges, de kicsit balvégzetű, kicsit wagneriánus szerző volt. Nagyon érdekes, hogy minden francia zeneszerző, aki Wagner kortársa volt, valamilyen módon reflektált az ő munkásságára: vagy nagy hatással volt rá Wagner, vagy inkább elhatárolódott tőle. Joncières az előbbiek, a tavalyi koncert kapcsán említett Godard inkább az utóbbiak közé tartozik.
– Saint-Saëns is feltűnik a műsorban.
– Tőle három részlet hangzik el, A sárga hercegnő japán orientalista nyitánya, az Étienne Marcelből a keringő, a Sámson és Delilából pedig a Bosszúária. A csütörtöki koncert igazi egzotikus műsor, sokfajta színnel, az áriák mellett öt zenekari tétellel.
– A koncert anyagából lemezfelvétel készül. Miért fontosak önnek a lemezek?
– Mivel a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar létezésének első legalább 25 évében egészen minimális állami támogatással működtünk, nem volt miből turnékat finanszírozni: ezért különösen sokat segítettek a lemezek, hogy mégis elvigyék az együttesek nemzetközi hírét. Ez a dolog praktikus része, de a legizgalmasabb a sok kutatás, a sok „új” zenével való találkozás volt: a Purcell-Orfeóval hetvennél is több közös lemezen vagyunk túl.
Most áprilisban voltunk Valenciában, ahol az International Classical Music Awards (ICMA) díjat adták át, több kategóriában. Lemezkiadó kategóriában a Palazzetto Bru Zane nyerte meg a díjat, opera kategóriában a Palazzetto által kiadott Massenet-opera, barokk vokális kategóriában pedig a Cyrill Dubois-val 2021-ben készített Jouissons de nos beaux ans! című felvételünk.
– Lehet, hogy jövőre a Concerto Budapesttel most készülő Aude Extrémo-lemez kap majd díjat.
– Nincs kizárva, természetesen titkon ebben is reménykedünk. Nem tudjuk még, ki adja majd ki a lemezt, de ha ebből lesz egy jó koncert és egy jó felvétel, akkor bizonyára találunk hozzá jó kiadót, hiszen sok kiváló lemezcéggel dolgozunk együtt évek óta.
