Dame Joan Sutherland a múlt század legünnepeltebb drámai koloratúrszopránjainak egyike, akit La Stupendának, azaz a „csodálatosnak” becéztek.
1926. november 7-én született Sydney-ben emigráns skót szülők gyermekeként. 19 évesen kezdett csak el énekelni és zongorázni tanulni, eleinte édesanyja tanította. Tanulmányai elején rögvest megnyert egy énekversenyt, aminek jutalmaképp két jelentős ausztrál tanárnál képezhette tovább magát.
1947-ben lépett először a nagyközönség elé: szülővárosában énekelte Purcell Dido és Aeneasának női főszerepét egy koncertszerű előadás keretén belül. 1951-ben Londonba ment, hogy tovább tökéletesítse tudását. Elvégezte a Royal College of Music magánének szakát, ahol először tudatosult benne, hogy megjelenése miatt (magas és erős testalkatú volt) bizonyos szerepeket soha nem fog megkapni.
Még Ausztráliban ismerkedett meg egy fiatal zongoristával, Richard Bonynge-dzsal, aki előbb a zongorakísérője lett, 1954-ben pedig összeházasodtak. Kettejük kapcsolata szakmai szempontból is döntő jelentőségű volt Sutherland életében, ugyanis
Bonynge világított rá, hogy valójában drámai koloratúrszoprán a hangja, nem pedig drámai mezzoszoprán.
Emellett a bel canto operarepertoárt is férje ismertette meg vele, sőt énekgyakorlatot is írt neki, hogy könnyebben elsajátíthassa az ehhez szükséges énektechnikát.
Operaszínpadon 1952-ben debütált a londoni Covent Gardenben, ahol az Első udvarhölgyet énekelte A varázsfuvolában. Ugyanebben az évben megkapta első főszerepét is, Verdi Álarcosbáljának Améliáját. Ezt követően színpadra lépett többek között Agathe (A bűvös vadász), Almaviva grófnő (Figaro házassága), Desdemona (Otello), Gilda (Rigoletto), Éva (A nürnbergi mesterdalnok), Donna Anna (Don Giovanni) szerepében is, majd 1954-ben a londoni Királyi Operaház tagja lett.
1957-ben Donizetti Liverpooli Emília című operájának címszerepében aratott nagy sikert, amely már egyértelműen jelezte az új irányt, a bel canto szerepek felé való elmozdulását. 1959-ben Franco Zeffirelli rendezésében, Tullio Serafin vezényletével, először énekelte a Lammermoori Lucia címszerepét. Ezzel a operával debütált két év múlva a milánói Scalában és a New York-i Metropolitan Operában is. New Yorkban ezt követően 217 alkalommal lépett fel.
Az 1960-as években számos további bel canto szereppel bővült a repertoárja, többek között a Norma címszerepét, Violettát a Traviatában, Aminát Az alvajáróban, Elvirát A puritánokban és Marie-t énekelte Az ezred lányában. De Händel operáiban (Alcina, Sámson, Julius Caesar) is olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy
az olasz sajtótól kiérdemelte a La Stupenda, azaz a „csodálatos” jelzőt.
Énekhangja páratlanul erőteljes és hihetetlenül terjedelmes, énektechnikája akrobatikusan hajlékony volt. Ezen adottságainak köszönhetően fénykorában vetélytárs nélkül „uralkodott” a Bellini- és Donizetti-hősnők szerepében. Színészi képességei azonban nem voltak jók, amit nagy termete is kihangsúlyozott.
Egy 1965-ös ausztráliai fellépéssorozaton lépett fel először együtt a fiatal Luciano Pavarottival. Később a 20. század legendás kettősévé váltak. Pavarotti így nyilatkozott Sutherlandről: „Minden kétséget kizáróan övé az évszázad szoprán hangja.” Gyakran énekelt Marilyn Horne-nal, kiváló amerikai pályatársával együtt is, akivel Rossini Szemirámiszát lemezre is vették.
1960-as szólóalbuma (A Prima Donna művészete) Grammy-díjat nyert, és máig a legkeresettebb felvételek közé tartozik. Ezekben az években kötött vele exkluzív szerződést a londoni Decca lemezkiadó, így lehetősége nyílt rögzítenie legfontosabb operaszerepeit Bellinitől, Donizettitől, Meyerbeertől és Händeltől. A felvételek nagy részén ráadásul férjével dolgozhatott együtt, aki időközben karmesteri pályára lépett.
A következő évtizedben Donizetti Stuart Mária és Lucrezia Borgia című operáinak, illetve Massenet Escarlamondájának nő főszerepeivel bővítette repertoárját. Később az utóbbi alakítását tartotta karrierje legnagyobb teljesítményének. Az 1980-as években a Boleyn Anna címszerepében, a Haramiák Amaliájaként és Adriana Lecouvreurként bűvölte el a közönséget. 1967 és 1986 között férje a Sydney-i Operaház igazgatója volt, így ez idő tájt Sutherland is gyakran lépett fel szülővárosában.
1990-ben, 63 évesen búcsúzott a színpadtól. Valois Margit (A hugenották) szerepét énekelte a Sydney-i Operaházban, a Covent Gardenben pedig a szilveszteri gálán lépett fel Pavarotti és Horne társaságában. Visszavonulása után szívesen foglalkozott fiatal énekesekkel, így a kilencvenes években Budapesten, a Magyar Állami Operaházban is tartott rövid mesterkurzust.
II. Erzsébet királynő több kitüntetéssel is elismerte a munkásságát, 1979-ben a lovagi címet is megkapta. 1991-ben zenei központot neveztek el róla az ausztráliai Queenslandben.
Utolsó éveiben svájci otthonában élt visszavonulva a nyilvánosságtól. 83 évesen, 2010. október 10-én hunyt el szívmegállás következtében.
(Via Operaportál, The Guardian, Wikipedia)
