Miért kezdenek el magyar fiatalok afrobeatet játszani? És mi az az afrobeat? Talán nem is ezek a fontos kérdések a Mabon Dawud Republic esetében, mert zenéjüket hallgatva egyértelmű a műfaj iránti elkötelezettség és a lendület, amely hajtja őket, és amely szép, nagy közösségé kovácsolta a zenekart és a közreműködő további zenészeket. A formáció december 15-én lép a Müpa színpadára.
Ha valaki nehezen tudná megjegyezni az együttes nevét, és csak úgy emlegetné őket, hogy „az afrikások”, nem is tévedne nagyot, hiszen sokan zenélnek itt azok közül, akik a magyar jazz, etno, kísérleti vagy underground zene színterén valaha közelebb kerültek már Afrikához, és igyekeztek elsajátítani egy onnan származó, autentikus nyelvet.
A Mabon azonban még így, a sok avatott fellépővel együtt is az első magyar afrobeat együttes: a korszellem és a zenészek érlelődő tapasztalata néhány évvel ezelőtt tette aktuálissá, hogy a műfajnak Bognár Szabolcs billentyűs kezdeményezésére itthon is saját zenekara legyen. Már amennyire az afrobeat a szerteágazó stílus irányzatok olvasztótégelyeként egyáltalán műfajnak nevezhető: sokkal inkább ernyőfogalomról van szó, amelybe belefér az ethiopop, a desert blues, a gnawa, a ghánai highlife és néhány egyéb, önállóan is létező stílus, egy Afrikánál is nagyobb földrajzi merítésből.
A többek között a SoulClap Budapest, a Jü, a Zuboly és a Qualitons itthon már befutott zenészeinek formációja tavaly remek lemezt jelentetett meg, amelyen a legendás ghánai énekes, Pat Thomas és Fela Kuti zenekarvezetője, Dele Sosimi is vendégszerepel. Idei egyetlen koncertjükön most még merészebben újítanak, repertoárjukban az afrikai és a cigányzene közös metszetét próbálják megtalálni a Chalaban vezetőjével, az énekes és ezúttal guembrin és údon is játszó Said Tichitivel, Lisztes Jenő cimbalmossal, valamint a nemrég Womex-díjjal elismert Lakatos Mónikával kiegészülve.
Saját szerzemények és folklór egyaránt megtalálható a színes repertoárban, és persze nemcsak határokon átívelő, hanem nagy földrajzi egységeket, földrészeket átlépő hatások is árnyalják a különleges koncert összképét. Alapvető jellegzetesség a poliritmia, a többféle módon lüktető rétegek nagyon jól működnek egymás mellett, alatt, felett, egyszerre. Fontos a nagy létszám eredménye, a masszív hangzás, amelyet az együttesnek mesterfokon sikerül egyben tartania: soha nem érezzük soknak, inkább bőségesen elegendőnek. A Mabon Dawud Republic különlegessége a magyar temperamentummal autentikusan megszólaltatott afrikai hangokból és persze a kiváló zenészek nagyszerű összjátékából fakad.
