Május 22-én a Literárium több éve népszerű sorozata, a Vers-estek a Müpában Szabó Lőrinc-programmal jelentkezik. A műsor összeállítója Schein Gábor költő, író, irodalomtörténész — a bevezetőt is ő mondja el. A költő műveit az est rendezője, Mácsai Pál tolmácsolja, zenéről Márkos Albert és Pozsár Máté gondoskodik. A válogatás koncepciójáról Schein Gábor nyilatkozott.
- hirdetés -
– Szabó Lőrinc kapcsán leginkább a Tücsökzene, A huszonhatodik év szonettciklusa és a hozzá tartozó szerelmi történet vagy esetleg a költő által fordított Shakespeare-szonettek jutnak az eszünkbe. Ön mint irodalomtörténész és költő, mit emelne ki Szabó Lőrinc életművéből?
– A Tücsökzenét és A huszonhatodik évet én is nagyon szeretem, fontos olvasmányom volt mindkettő. Shakespeare szonettjeinek kétszeri fordítása pedig a magyar fordításirodalom egyik csúcsa, ez nem is kétséges. De az estünkön nem ezekből hallhatnak majd részleteket a vendégek. A célom az volt, hogy verseken és prózarészleteken keresztül színdarabszerűen mutassuk be egy ellentmondásos, önmagával is folytonos harcban álló személyiség belső tájait, belső végtelenjét.
Szabó Lőrinc költészete kétségessé tette annak a humanista beállítódásnak az etikai alapjait, amelyet a magyar költészet magától értetődően hagyományozott tovább egyik nemzedékről a másikra, és amelyet éppen Babits költészete erősített meg, aki Szabó Lőrinc mellett hosszú ideig atyai barátként állt. A versek és a prózarészletek tematikusan rendeződnek majd. Szó lesz a nőkhöz fűződő viszonyról, a halál közelségéről, az élet álomszerű megéléséről, a távol-keleti kultúrák hatásának átlényegítéséről, a politikai gondolkodásról — és persze magáról az irodalomról.
– Úgy gondolom, talán nem Szabó Lőrinc a manapság leggyakrabban emlegetett magyar költő. Ön szerint közel vannak-e művei a mai befogadókhoz, olvassák-e a verseit? Vagy közel lehet-e vinni — s ha igen, miként — költészetének világát az emberekhez?
– Ha ma sokat emlegetnek egy költőt, az nem biztos, hogy a javára szolgál. Azért Szabó Lőrinc egészen biztosan nem tartozik az elfeledett alkotók közé. Nagyon izgalmas költőnek találom őt. Már pusztán azáltal is, hogy
számára a költői beszéd nem azt szolgálta, hogy rokonszenvet vagy együttérzést ébresszen az olvasóban,
ahogyan például korszakos nemzedéktársánál, József Attilánál, hanem az arrogáns önállítás hangján szólalt meg. Ez a magyar kultúrában igen ritka jelenség. És emiatt számos fontos, de kellemetlen kérdést fel tud tenni nekünk.
– Van-e Szabó Lőrincnek olyan műve, kötete, versciklusa, amely méltatlanul elfeledett, kiesik akár az irodalmárok horizontjából is, holott talán — gondolat-, forma- vagy érzésvilágával — éppen alkalmas lehetne arra, hogy megszólítsa a mai olvasókat?
– Sok ilyen verse van. Az est talán erre is bizonysággal szolgál majd. Itt most csak egy művét emelem ki, afféle játék gyanánt is, az Ének az orrszarvúról című versét. Ez is el fog hangzani az est folyamán.
