Tizennyolc év, tizenhat óra, kétszáztíz vezérmotívum. A nibelung gyűrűje. Régi ismerősöket üdvözölhetünk a Budapesti Wagner-napokon 2023. június 15. és 18. között, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán: ismét közönség elé kerül a tetralógia, a világon még mindig különlegességnek számító módon, négy egymást követő estén — ahogyan a szerző kívánta.
A 2006-ban útjára bocsátott szellemi vállalkozás, a Budapesti Wagner-napok mára a nemzetközi zenei élet meghatározó eseményeinek egyikévé lépett elő. Nem csoda: a színes programkínálatáról és páratlanul magas színvonalú előadásairól híressé vált sorozat hívó szava évről évre egyre több külföldi zenerajongóhoz ér el. A Budapesti Wagner-napok szervezői ezúttal is elsőrangú művészekkel várják az érdeklődőket.
A nibelung gyűrűje és szerzője az 1876-os bayreuthi premiert követően belépett az operatörténet kulcsfontosságú alkotásainak és személyiségeinek körébe. A négy estén átívelő, gigászi méretű Wagner-tetralógia valószínűleg soha nem nyerhet besorolást a műfaj könnyen emészthető darabjainak sorába, ám a szövevényes cselekmény és a tizenhat órányi zenét átszövő sűrű vezérmotívum-hálózat mélyén örök érvényű igazságok rejtőznek.
A kérdés csupán az, van-e bátorságunk megmártózni az emberiség mindennapi problémáitól nem is olyan távol eső rajnai mondavilág habjaiban. A Ring ugyanis, Wagner szavaival élve, „magában foglalja az egész életet”. Ahogy Fischer Ádám fogalmazott egy interjúban:
„…anyaga, története alapigazságokat tartalmaz, és ezt újra és újra felfedezzük. Azt például, hogy a pénz és a hatalomvágy mennyire eltorzítja az embereket, és milyen nehéz olyan dolgokról lemondani, amelyek tulajdonképpen nem is fontosak az életben, csak beképzeljük magunknak, hogy fontosak. Minél idősebb vagyok, ezt annál jobban érzem. De a zenének is van valami magával ragadó jellege, ezt nem tudom elmondani vagy leírni, hogy micsoda — ezt el kell játszani. Wagner zenéje drog. Nem mindenkire hat, mint ahogy az igazi kábítószer sem hat mindenkire, de akire igen, az nem bírja abbahagyni. A különbség az, hogy ez veszélytelen, sőt szebbé teszi az életet.” (Színház.Net)
A rajnai kincs, a hatalom és a szerelem utáni vágyakozás mozgatja a cselekmény Wotan kezében összefutó szálait. A wagneri mondavilág főistenének gondolatai egyetlen probléma körül kavarognak: miért nem birtokolhatja mindhármat egyszerre?
A Rajna kincsében az osztrák basszus, Günther Groissböck alakítja majd Wotan nem minden ellentmondástól mentes karakterét, míg a Siegfried Vándoraként Egils Silins világhírű lett basszbaritont köszöntheti a közönség. A bölcs Frickát A Rajna kincsében és A walkürben is Schöck Atala, a Budapesti Wagner-napok visszatérő fellépője kelti életre. Szintén régi magyar ismerőst üdvözölhet a közönség a Freiát és Gutrunét is megformáló Horti Lilla és a vihar istene, Donner bőrébe bújt Haja Zsolt, vagy épp a programsorozat követői számára remekbe szabott Alberich-alakításairól híres Kálmán Péter személyében.
Ahogyan azt már megszokhattuk, a Wagner-énekesek nemzetközi elitje szép számban, közöttük több visszatérő sztárelőadóval képviselteti magát: közéjük tartozik például a Müpa színpadán Mime karakterét évek óta megformáló Jürgen Sacher és a Siegfried szerepében szintén 2015 óta feltűnő Stefan Vinke.
A walkür tragikus sorsú hősét, a halálra szánt Wälsungot a nemzetközi zenei élet olyan kiválósága alakítja, mint napjaink legkeresetteb hőstenorjainak egyike, Stuart Skelton, aki 2019 óta formálja meg Siegmund alakját a Budapesti Wagner-napok Ring-előadásain. Sieglindeként Simone Schneider lép színpadra. A német basszbariton Albert Dohmen Hundingként és Az istenek alkonya Hagenjeként egyaránt színre lép. Bár tavaly júniusban a Müpa produkciója betegsége miatt nélkülözni kényszerült az ikonikus svéd szopránt, idén a tervek szerint A walkürben és a tetralógia záródarabjában is Iréne Theorin alakításának köszönhetően elevenedik meg Brünnhilde középponti jelentőségű figurája. A Siegfriedben Magdalena Anna Hofmann énekli Brünnhildét.
Az előadások maximalista művészi színvonala minden tekintetben garantált: az elsőrangú énekes szólisták mellett elég, ha csak a programsorozat művészeti vezetőjét, Fischer Ádámot és az irányításával muzsikáló kiváló együtteseket: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, a Magyar Rádió Énekkarát (karigazgató: Pad Zoltán), valamint a Budapesti Stúdió Kórust említjük. És persze nem feledkezhetünk meg Hartmut Schörghofer számtalanszor méltatott, eredeti koncepciójú rendezéséről, amely alapgondolatát és legfőbb jellegzetességeit megőrizve, 2019-ben immár egy frissítő, teljes körű technikai felújításon is átesett. E tökélyre csiszolt, méltán népszerű színrevitel idén júniusban ismét megeleveníti az emberiség történetének Wagner rajnai mondavilágába rejtett, megsárgult lapjait.
Befejezésül idézzük fel a rendező gondolatait, amelyeket még 2008-ban, a tetralógia első teljes bemutatója után fogalmazott meg: „A Ring tele van az ismerős vezérmotívumokkal, amelyek mindenkiben valamilyen speciális, saját képet hívnak elő — nem volt igazán kedvem ahhoz, hogy ezeket a képeket megkettőzzem a sajátjaimmal.
Úgy próbáltam Wagnerhez olvasatot adni, hogy ne kössem szorosan valamihez — ne egy benzinkútnál vagy egy bankfiókban játszódjék. És ne is csak a szakmai vagy a hozzáértő közönséghez szóljon, hanem az úgynevezett utca emberének is mondjon valamit, aki sosem foglalkozott ezzel.
Nem a wagneriánusoknak akartam rendezni… […] …tudatosan el akartam kerülni, hogy egyetlen nagy »mondanivalót« közvetítsek. Nekem fontosabb, hogy asszociációkat keltsünk az emberekben, hogy sokféle irányban elindulhassanak. Ha mindenkinek ugyanaz a központi gondolat jelenne meg, akkor valamit rosszul csináltam. Innen mindenki valami mást fog hazavinni.” (Muzsika)
