A Müpa filmklubjának új sorozata, A nagy Woody Allen menet impozáns válogatás a színész-író-rendező munkásságából. A sorozatba beválogatott 18 film közül októberben három, a Fogd a pénzt és fuss!, a Játszd újra, Sam! és az Amit tudni akarsz a szexről… kerül vetítésre.
Woody Allen már tizenöt évesen viccekkel házalt. Elegánsabban fogalmazva: gagmenként működött. A Broadway jeles szerzőinek küldözgette a vicceit. Tizenkilenc évesen aztán bekerült az NBC forgatókönyvírói programjába, és az ötvenes években már a legnagyobbak mellett dolgozott. És a legnagyobbak között olyanok voltak, mint Mel Brooks vagy Neil Simon.
A stand-up comedy műfaja fiatalnak nem mondható, hiszen már a 19. század közepén is létezett. Igaz, kissé ricsajosan és közönségesen. Sokat szelídült az évek során. Az 1950–60-as években pedig beköszöntött a stand-up új hulláma. A fellépők már nem viseltek jelmezt, nem ugrándoztak és fintorogtak. Előadásaikban megjelent a társadalmi szatíra, a politika, a szex és a szabadszájúság. Nem különösebben meglepő, hogy a hatvanas években Woody Allen is stand-upos lett. Manhattanben a Blue Angel klubban debütált 1960 októberében, ahol még ifjú televíziós forgatókönyvíróként konferálták fel. Túlzás lenne azt állítani, hogy jött, látott és győzött. Az emlékezők szerint nem minden poénja ért célba. Meg aztán nem is úgy festett, mint egy megszokott showman. Lassan-lassan azért felkapták. Fellépéseinek hangfelvételeiből három sikeres nagylemez is született.
Munkamániás hősünk azért változatlanul írt. A viccek, humoreszkek, novellák, forgatókönyvek, kisebb jelenetek után színdarabokat. Filmet rendezett, és az évtized végére megszületett az igazi filmes Woody Allen. A Fogd a pénzt és fuss (1969) főhősében, Virgil Starkwellben még mélyen ott él a stand-up komédiás. Csakhogy intellektuális poénjait, amelyeket korábban jó pénzért értékesített, már megtartja magának. És nagyon tudatosan merít a némafilm-burleszk nemes hagyományából. Őrülten izgalmas turmix, bár e film alapján még nehéz lett volna megmondani, merre vezet tovább Woody Allen útja. Érdekes módon a Játszd újra, Sam! című színdarabjából Herbert Ross által rendezett film (1972) már pontosabb útjelző. (Még visszatérünk rá!)
A hetvenes évek első felében Woody Allen által rendezett filmekben még a stand-up keveredik a burleszkkel és a paródiával. A Banánköztársaság (1971), az Amit tudni akarsz a szexről… (1972) és a Hétalvó (1973) hőseiben már formálódik a későbbi W. A. A poénok kétfedelűek, néha abszurdba hajlanak. A karakterek szexmániájához kétség nem férhet. A slemilségről nem is szólva. (A német/jiddis Schlemihl kétbalkezes, semmire sem alkalmas, sors üldözte embert jelöl.) Vicces, de drámainak nem nevezhető. Természetesen mindenkinek jogában áll mélyfúrásokat végezni, hogy e művek mélyéről felszínre hozza a finom lelki jelenségeket, de nem biztos, hogy megéri. Bár a cizellált önirónia is igen finom lelki jelenség, ennek a kimutatásáért nem kell olyan mélyre ásni. Éppennyire szembeötlő a W. A. által megjelenített karakterek egyik meghatározó vonása, a „másnak lenni”.
Az alakoskodás. Az Amit tudni akarsz a szexről-ben egyenesen négy alakban mutatkozik meg előttünk. Egyik sem különösebben szeretetre méltó. Nem meglepő. Ebben a korszakában W. A. filmjeiben a szatirikus hang erősebb. Pofonok csattannak a média, a politikai gépezet orcáján, a „szexfilm” pedig, amely egy sok millió példányban eladott bestsellerre adott válasz, felvillantja Woody Allen tudománnyal kapcsolatos szkepszisét. Szkeccsfilmmel van dolgunk, amely hét fejezetben/epizódban tárgyalja a szex különféle vetületeit, mindazonáltal — nyugalom! — a testi vágy felkeltésére egyik sem alkalmas. Az azonban mindenképp figyelemre méltó, hogy a hét paródiácskából álló antológia tisztes bevételt, 18 millió dollárt hozott. (Akkoriban ez jelentős összegnek számított.) Noha ez nem esztétikai kérdés, jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy W. A. munkássága ne maradjon finanszírozók nélkül.
És most vissza a Casablancához, azaz a Játszd újra, Sam!-hez. Eredetileg színműnek írta W. A. 1969. február 12-én be is mutatták a Broadway-n. (Természetesen Woody Allen is játszott benne — Diane Keatonnal.) 453 előadást ért meg. Nos, ez a darab — és a film — komolyabb lelki bányaművelést folytat. Itt már szinte teljes fegyverzetben mutatkozik meg előttünk a hipochonder, önostorozó, önmagával viaskodó karakter, aki szeretne más bőrbe, más alakba bújni, csak hogy elfogadják, szeressék végre. Fontos mozzanat ez filmes pályáján. Egyértelmű, hogy az egykori poénkupec túllép addigi világán. Woody Allen korai filmjei roppant szórakoztatóak, és a készítésük óta eltelt fél évszázad meglepő módon nem koptatta el őket.
Talán azért nem, mert stílusjátékok. És sokkal izgalmasabbak, ha Woody Allen pályaívébe illesztve látjuk ezeket. Még ennél is érdekesebbek, ha meg is tudjuk beszélni őket, mert a 87 éves klarinétos tud ezt-azt bonyodalmas lelki történéseinkről. Ezért szoktuk olyan gyakran idézni a mai vészterhes időkben is. „Sokkal inkább, mint valaha, az emberiség válaszút előtt áll. Az egyik ösvény a kétségbeeséshez és a végső reménytelenséghez vezet. A másik a teljes pusztuláshoz. Imádkozzunk, hogy bölcsen a helyes utat válasszuk.”
