Az élénk fantáziával átírt óészaki mítoszokat és költeményeket fordításban közlő könyvek már a 18. század derekától jelentős érdeklődést keltettek. Az olvasótábor és a művészvilág Európa egyik utolsó egzotikus és érintetlen szegletét vélte megtalálni a távoli északon. Ebbe a világba kalauzolja el közönségét február 4-én a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar idei maratonja, amelynek keretében Grieg, Sibelius és Nielsen művei csendülnek majd fel.
A romantika korában valóságos divattá vált az északi „turizmus”, a lelkes és színes útirajzok pedig garantált sikernek számítottak. A viktoriánus Angliában például tucatszám jelentek meg Skandináviáról szóló könyvek, ideértve a finn-orosz területekről készült leírásokat is. A beszámolók gyakran visszatérő toposza, hogy Skandinávia „a béke, az egyszerűség és az ártatlanság érintetlen paradicsoma”, egyfajta „új Árkádia”, mely szinte mindenben különbözik a brit és általában a nyugati civilizációtól.
Olyan tökéletes helyszín, ahol a romantikus eszmények otthonra találhatnak. Az északi muzsikusok szinte kivétel nélkül Párizsban, Lipcsében vagy Bécsben keresték az európai zenei élethez való kapcsolódás lehetőségét, itt azonban szinte azonnal azzal szembesültek, hogy a zenei élet nagy központjaiban leginkább arra kíváncsiak, ami bennük északi, romlatlan és eredeti módon „barbár”.
Diákévei során Edvard Grieg (1843—1907) elsősorban a német romantika, különösen Schumann zenéje iránt érdeklődött, s ez az orientáció az 1860-as évek közepéig mindennél fontosabb szerepet játszott stílusa kialakításában. A norvég népzenében elmélyedve azonban zenei gondolkodása fokozatosan átalakult. A nyugati közönség persze aligha tudta a maga tényleges valóságában megragadni Grieg zenéjének norvég jellegét, „csak” annyit érzékelt, hogy műveinek spontán dallamossága egyedi hangszínekkel és rusztikusnak ható harmóniákkal kapcsolódik össze. És ennyi már tökéletesen elegendő is volt ahhoz, hogy a romantikus elvágyódás végre egy született norvég zeneszerző műveiben találja meg sóvárgása tárgyát és kielégítését. Aligha véletlen, hogy 1900 körül Grieg a nyugati otthonok és koncerttermek egyik legnépszerűbb zeneszerzője volt. Zongoraversenye, a Peer Gynt kísérőzenéjéből kialakított szvitjei, zongorára komponált ciklusai és gyűjteményei (köztük a Lírai darabok tíz füzete), továbbá kisszámú, ám annál jelentékenyebb kamarakompozíciója a modern hangverseny-repertoár törzséhez tartozik.
A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös Északi romantika-maratonján Grieg művei közül a közönség a zeneszerző zongoradarabjait, kórusműveit, az a-moll zongoraversenyt, a Peer Gynt-kísérőzene részleteit, a hegedűre és zongorára komponált c-moll szonátát, valamint a Szimfonikus táncokat hallhatja.
Grieg után az európai koncerttermekben a finn Jean Sibelius (1865—1957) zenéje képviselte az északi hangot. Sibeliust valóban Grieg örökösének látták, olyannyira, hogy még a finn zenetörténészek is Grieget tekintették a finn zene atyjának. Ugyanakkor Sibelius zeneszerzői habitusa nagyon eltér idősebb norvég pályatársáétól. Műveiben szinte kivétel nélkül ismerős elemeket idéz, ugyanakkor meglepő az a hangzó környezet, amely ezeket körülöleli. Sibeliusnál még a legbanálisabb fordulatok is szokatlanak tűnnek. Korunk zenehallgatója számára ugyanakkor nem magától értetődő, hogy ez a fajta zene annak idején mennyire érzékenyen reagált a társművészetek modern irányzataira, a szecesszióra éppúgy, mint az analitikusabbá, absztraktabbá váló posztimpresszionizmusra. A sibeliusi zenei gondolatok legmegfelelőbb „hangzó közege” természetesen a szimfonikus nagyegyüttes, illetve a nagy léptékű, epikus forma vagy a szimfonikus költemény műfaja.
A maraton műsorán a finn zeneszerző alkotói terméséből felhangzik A driád című szimfonikus költemény, de a Finlandiával, az 1. és 2. szimfóniával, valamint a Lemminkäinen-szvit részleteivel is találkozhatunk.
A Sibelius kortársaként alkotó dán Carl Nielsen (1865—1931) több mint másfél évtizeden át volt a Dán Királyi Zenekar hegedűse. A saját útját makacs következetességgel járó zeneszerző jobbára kívülállónak számított, külföldön éppúgy, mint Dániában. Viszonylagos művészi elszigeteltsége azonban a későbbiekben igen hasznosnak bizonyult. A korai stílusát Brahms és Grieg nyomdokain kialakító komponista egyre inkább kísérletező, a konvencionális megoldásokat merészen felülíró alkotóvá érett. Több műfajban is termékeny volt, manapság szimfóniáival, versenyműveivel és kórusdarabjaival találkozha tunk gyakrabban.
A zeneszerző halála után Nielsen kompozíciói majdhogynem feledésbe merültek, az életmű egészen az 1950-es évekig szinte ismeretlennek számított. Az áttöréshez a dán kulturális diplomácia állhatatosságára éppúgy szükség volt, mint néhány nagy hatású muzsikus és karmester, mint például Leonard Bernstein elkötelezettségére. A maratonon felcsendül néhány Nielsen -kórusmű, megismerhetjük az Aladdin-szvitet, elhangzik a ritkaságnak számító Serenata in vano, és a Fuvolaverseny sem hiányzik a válogatásból.
Az északi szerzők zenéjéből összeállított koncertmaratonon számos kiváló szólista — Miah Persson, Balog József, Ránki Fülöp, Baráti Kristóf, Farkas Gábor, Szabó Rozália — lép fel. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban a hazai együttesek közül a Budapesti Fesztiválzenekar, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Danubia Zenekar, a Győri Filharmonikus Zenekar, a Kodály Kórus, a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Pannon Filharmonikusok produkcióit élvezheti a közönség, olyan karmesterek vezényle tével, mint Anna-Maria Helsing, Kovács János, Hámori Máté, Rajna Martin, Kocsis-Holper Zoltán, Hollerung Gábor és Vass András. A hangversenyek mellett több koncertfilmvetítés és egy kiállítás is gazdagítja a kínálatot — és a hagyományokhoz híven az Üvegteremben zeneakadémiai hallgatók előadásai várhatók.
