A bor ugyanúgy kultúránk része, mint képzőművészetünk – keresve sem találhatnánk jobb párost e kettőnél. A Magyar Nemzeti Galériában immáron tizenegy éve hagyomány, hogy július minden szerdája Borszerda: így lesz ez idén is.
Az első alkalomra július 6-án kerül sor, hogy aztán a hónap végéig minden szerda Borszerda legyen, ezúttal is esti hosszított nyitvatartással, egyedülálló hangulattal, a város fölé nyúló páratlan panorámával, mennyei borokkal, kellemes élő zenével és természetesen hiánypótló művészettörténeti érdekességekkel, csodálatos műalkotások ölelésében.
„Egy jó pohár bor mellett hamar megértik egymást az emberek” – vallotta Herczeg Ferenc író.
A Magyar Nemzeti Galéria együttműködő partnere, a Borportré műsorvezetője, Kocsis-M. Brigitta is hasonlóképpen gondolja: „Ha valakivel megbontasz egy palackot, az láthatatlan szerződés. Azt ígéri: most rád figyelek, most nem rohanok el, most legalább egy-két órát csak veled leszek. Egy csésze kávét meg lehet inni a nap közepén, egy lopott negyedórában is, de a bor estére való, amikor letetted a kötelességeket és el tudsz mélyülni magadban és abban, aki szintén neked és a bornak szánja az idejét.” Az esteken az ő, illetve a Borportré újságírói, Nádasi Eszter és Rácz Laura Rebecca jóvoltából ismerhetik meg a látogatók a meghívott borászatok filozófiáját, a borok készítésének szépségeit és nehézségeit, a családi hagyományokat, vagy épp az esetlegesen felmerülő kihívásokat.
A bor évezredek óta szent ital, szakrális jelentőséggel ruházták fel, és mindmáig rituálék kísérője: koccintani szoktunk az egészségre, de ugyanúgy egy szerződéskötés megünneplésére is. Az alkohol módosult tudatállapotot idézhet elő, így ha valakivel elfogyasztok egy pohár bort, az bizalmat feltételez a másik iránt, hiszen fel merek adni valamennyit a tudatos énemből. Ez a bizalom teszi személyessé a borászatok képviselőivel azokat a beszélgetéseket, amelyek minden Borszerda-esten elhangzanak, hogy a végén együtt koccinthassanak a vendégek – a művészetekre, a jó hangulatra, a nyárra és amire csak szeretnének.
A kultúrára, a gasztronómiai fogásokra és a finom borokra szomjas közönség tehát biztosan megtalálja a számítását a Magyar Nemzeti Galériában, de lássuk részletesebben is, hogy pontosan mi mindennel készülnek idén júliusban a rendezvénysorozaton!
Az idei Borszerdák központi témái a legnagyobb művészek köré szerveződnek: július 6-án Csontváry Kosztka Tivadar és Gulácsy Lajos remekműveit ismerhetik meg a tárlatvezetések során. Csontváry körül hihetetlen kultusz alakult ki, és bár nehezen indult a pályája, ma már a modern magyar művészet megkerülhetetlen alakjaként ismerjük. A hagyomány úgy tartja, hogy amikor Pablo Picasso 1948-ban megnézte a Párizsban kiállított Csontváry-képeket, felkiáltott: „Nem is tudtam, hogy más nagy festője is volt a századnak rajtam kívül!” Akár így volt, akár nem, valóban kiemelkedő festőről beszélünk, akinek nemcsak a képei, hanem az élete is rendkívül izgalmas volt. Pilinszky János fogalmazott úgy, hogy
„Színei élénkek, de valójában belülről izzanak, egy megjelölhetetlen, lokalizálhatatlan fényforrástól: az ártatlan mindentudás napjától, a lélek erejétől.”
Valószerű álom, vagy álomszerű valóság? Gulácsy Lajos alkotásait nézve sokszor nehéz eldönteni, hogy meddig terjed a realitás határa és hol kezdődik a képzelet, ám ő épp emiatt egyedülálló és nagyszerű alkotó. Művészetének misztériuma megfoghatatlan, s talán pont ebben rejlik a titok: besorolhatatlan figura, aki szivacsként szívta magába az őt érő hatásokat, legyen az a párizsi légkör, a középkori művészet, a szimbolizmus, a rokokó, a szecesszió, a preraffaelizmus, vagy épp az olaszországi kis- és nagyvárosok ódon hangulata. Mindezeket összegyúrva hozott létre egy külön kis világot – a szó átvitt és szoros művészettörténeti értelmében is.
„Nakonxipán volt az ő hazája, ez a furcsa ország (…) amelynek nyelvét ő tudta csak beszélni az összes földi ember közül” – fogalmazta meg Juhász Gyula, hogy mit is jelentett a festő számára az általa kitalált csodálatos mesevilág. Szeretett játszani a szerepekkel, a való életben és festményein is: nemcsak modelljeire, hanem magára is gyermeki örömmel öltött jelmezeket a hétköznapokon. Teljesen magáévá tette Oscar Wilde gondolatát, mely szerint „az ember legkevésbé önmaga, ha saját személyében beszél. Adjatok neki álarcot, és az igazat fogja mondani…”
Csontváry és Gulácsy életműve tehát tökéletesen illeszkedik a július ragyogásához és életöröméhez, amelyet festményeiken is tetten érhetjük.
Friss energiák történelmi dűlőkön. Gyönyörű szőlősorok Tállya határában, ötszáz évnyi hagyomány és borkultúra a palackokban. Az első Borszerdán a borokat a Somszög Pincészet szolgáltatja, amelynek szőlőterületei a Somszög- és a Patócs-dűlőkben fekszenek. A birtok névadója Tállya egyik első osztályú történelmi dűlője, délnyugati kitettséggel, erősen riolitos talajjal. Hozzák is a Somszög-borok a környék nagyra becsült mineralitását – gyümölcsösséggel, finom, izgalmas fűszerességgel párosítva. Az esten Kocsis-M. Brigitta beszélget Barta Péterrel, a pincészet tulajdonosával.
Az este során Szatmári Judit Anna divattörténész a húszas évek estélyi divatját és szórakozását mutatja be előadásában az Art deco Budapest, illetve a Dancing 1925 – Magyar művészek a párizsi éjszakában című időszaki tárlatokra reflektálva. Az első világháború után új nőideál született: a garçonne, a fiús lány, aki önállóan élt, dolgozott, esténként pedig szórakozni járt. A korábbinál felszabadultabb életmódhoz új gardrób kellett, a ruhák a korábbinál jóval nagyobb mozgásszabadságot adtak viselőjüknek. A charleston, foxtrott, quick step közben megcsillanó estélyi ruhák még jobban kiemelték a mozgást, így közvetítették azt a felszabadultságot, életélvezetet, ami a korszakot jellemezte, és ami megannyi art deco műalkotáson – tárgyakon, plakátokon, grafikákon, bútorokon – megfigyelhető. A divat fővárosa Párizs volt, az innen szezononként terjesztett divatot átvették a budapesti szalonok, közvetítették a pesti divatlapok. Az elegáns szalonban varratott ruhák mellett azonban megjelent és elterjedt a konfekció is, ami jól mutatja az ipar és a technika rohamos fejlődését, ami szintén meghatározta a két világháború közti modern életet.
Az Art deco Budapest tárlatban Winkler Nóra és Topor Tünde mesélnek a korszak nőképéről, a színes plakátokról és számos újdonságról, amely teret hódított a 20. század első néhány évtizedében. Az egész estés élő zenei produkciót a hazai jazzélet megkerülhetetlen testvérpárja, Oláh Kálmán és Oláh Krisztián szolgáltatja: Kálmán szaxofonon, Krisztián pedig zongorán játszik.
A július 13-i Borszerda középpontjában Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly állnak majd. A nagy volumenű Szinyei-kiállítás néhány hónapja zárt be a múzeumban, ám a mester alkotásai természetesen az állandó tárlat részét képezik. „Az egész Szinyei-œuvre azt a csudás fellélegzést adja a léleknek, azt a szerelmes szabadságot, azt az üdvöt, amelynek a titkát a napsugaras vízen lessük és füleljük a megbújt rigó füttyeiben” – írta róla Szép Ernő, majd így folytatta: „Szinyei Merse Pál műve halhatatlan, úgy a Szinyei Merse Pál élete is szinte egy az örökkévalósággal.” A művészről többször is írtunk már a Papageno Múzeum+ blogján, ám higgyék el, hogy a Magyar Nemzeti Galériában még mindig fognak tudni újat mondani róla!
„Nemes és leszűrt művészet mesterét vesztettük el Ferenczy Károlyban. De ha egyetlen képe sem maradna az utókorra: művészetünk történetében akkor sem homályosúlna el a neve, mert munkálkodása szokatlan mértékben hatott kortársaira és az ifjabb nemzedékre. Az az üdítő mozgalom, amelyet a »nagybányai művészek« fellépése jelentett nálunk, legelső sorban Ferenczy nevéhez fűződik…” – szólt Lyka Károly nekrológja az Uj Idők 1917-es számában a mesterről, aki valóban a magyar festészet egyik meghatározó alakja volt.
Az eredetileg gazdasági tanulmányokat végzett művész későbbi felesége, Fialka Olga festőnő hatására kezdett el művészettel foglalkozni.
Ferenczy alighanem legfontosabb élménye a nagybányai táj fenségessége volt, amelyben mindmáig üdítő elveszni, különösen a júliusi hőségben. „Ferenczynek lesznek sikerei” – jósolta meg annak idején Rippl-Rónai József is, s ma már tudjuk, hogy valóban így lett. Szinte egy korabeli művészeti menedzsert tisztelhetünk személyében, aki rengeteget tett a középkori bányavárosban letelepedő kolónia működéséért, mindemellett számos saját és csoportos kiállítást szervezett, ösztöndíjakat és tárlatokat zsűrizett.
Július 13-án a borokat a Pannonhalmi Főapátság borászata garantálja, amely Magyarország legrégebbi szőlészeti-borászati hagyományokkal bíró pincészete. A 996-ban „Pannónia Szent Hegyén” letelepedett bencés szerzetesek templomuk és monostoruk felépítésével egy időben újjáélesztették a rómaiak által meghonosított, de időközben feledésbe merült szőlőművelő-borkészítő tradíciót. Illés Tamással, a pincészet képviselőjével Kocsis-M. Brigitta beszélget.
Földi Eszter művészettörténész előadásában Josephine Baker budapesti fellépéséről hallhatnak az érdeklődők: az énekesnő a Revue Nègre sztárjaként Párizsban egyetlen éjszaka alatt robbant be az európai szórakoztatóiparba, és pár éven belül Európa egyik legjobban fizetett előadóművésze, ünnepelt, körülrajongott sztárja lett. 1928-as turnéja, amelynek során Budapesten is fellépett, igazi világszenzáció volt. Az előadásban betekintést nyerhetünk a húszas évek budapesti revüéletébe is.
A zenei aláfestést egész este a Gáspár Károly Trió adja, akik a hazai jazzélet meghatározó alakjai. Zenéjük friss és progresszív, ugyanakkor tiszteletben tartják a mainstream jazz hagyományait is. A program során hallhatnak egy-egy kurátori tárlatvezetést is: Katona Anikó művészettörténész az Art deco Budapest tárlatban, Petrányi Zsolt pedig a Lépésváltás – frissítve! kiállításban kalauzolja az érdeklődőket.
A július 20-i, harmadik Borszerda-esten Munkácsy Mihály és Mednyánszky László művészete kerül a fókuszba: a Változatok a realizmusra című állandó kiállítás hat termének egyik fele Munkácsy Mihály, a másik fele pedig Mednyánszky László életművét helyezi központba, merőben más és új szemlélet alapján. A tágabb összefüggéseket kutató szemléletmód és kurátori rendezési elv alapján több, korábban ritkán látott festménnyel, illetve raktárban őrzött alkotásokkal is találkozhatunk, Krasznai Réka és Zwickl András kurátoroknak hála.
Munkácsy Mihály hirtelen elhatározással ment Párizsba az 1870-es évek elején, lemondva a Weimari Akadémia tanári meghívását.
Döntése meghatározta élete további részét és ezzel együtt a művészetről alkotott szemléletét is, hiszen a közeg, amelyben élt, az egész európai művészet központja is volt. A francia főváros nemcsak szép, hanem lenyűgözően sokarcú is – így volt ez akkor is és ma is. Je Ne Sais Quoi: a párizsiakban van valami megfoghatatlan, s épp ettől oly elbűvölőek.
Mednyánszky László festészetének egyik legismertebb műfaja a tájkép. A különböző stílusú és hangvételű festmények közül a legjellegzetesebb a tompa fényű, ködös vagy alkonyi vízparti tájak csoportja. Mednyánszkyt pályája kezdetétől izgatta az a kérdés, hogy ugyanazon motívumok, gesztusok hogyan is tudnak ellentétes tartalmakat kifejezni. A felfokozott színkontrasztok egyszerre keltenek izgalmat és árasztanak nyugalmat is, ahogyan azt a festő életművében is láthatjuk.
A július 20-i eseményen a Laposa Pincészet borait kóstolhatják meg, amely mára Badacsony egyik legkedveltebb borászatává vált, bemutatva a borvidék minden ízét és értékét. Fontosnak tartják, hogy Badacsonyt és a Badacsonyi borvidéket megismertessék a világgal, és olyan fenntartható fejlődésre törekszenek, amely összhangban van a természet ritmusával. Laposa Lillával Nádasi Eszter, a Borportré újságírója beszélget a programon.
Gyáni Gábor történész a két világháború közötti Budapestet mutatja be előadásában. Az európai metropoliszként ható Budapest tág teret adott a modern életérzés kifejezésének és élvezésének. Ennek egyrészt a népes középosztályi társadalom itteni koncentrálódása, másrészt a fogyasztói és a tömegkultúra intézményes térfoglalása volt az elengedhetetlen feltétele – ezekről hallhatnak bővebben az érdeklődők az előadáson.
Az Art deco Budapest és a Dancing 1925 című időszaki kiállításokon társkurátori, illetve kurátori tárlatvezetéseken vehetnek részt a vendégek, míg az egész estés élő zenéről a Tálas Áron Trió gondoskodik. Július 20-án a régi szerzemények mellett új számok is elhangzanak majd a nagyszerű trió előadásában.
S végül, de nem utolsósorban a július 27-i Borszerdán nyitnak a nemzetközi művészek felé, és Gustave Courbet, Claude Monet, illetve Pierre-Auguste Renoir alkotásait helyezik fókuszba a Nemzeti Galériában. A Monet-n innen, Courbet-n túl: Munkácsy Mihály és a francia festészet, továbbá a Nemzetközi vizeken című tárlatvezetéseken bővebben is megismerhetik a festészet történetének megkerülhetetlen francia alakjait, míg Katona Anikó kurátor az Art deco Budapest kiállításban a tárlat kulisszatitkaiba fog betekintést nyújtani.
Az Androsics Birtok idén először mutatkozik be Borszerda-esten. „A föld szeretetét nem lehet megtanulni. Csak az tudja becsülni és értékelni igazán, aki beleszületett ebbe a környezetbe, aki már gyerekkorában felismeri és meglátja benne a szépséget, a föld adta lehetőséget és értéket” – vallja Androsics Ferenc, akivel Nádasi Eszter beszélget a programon.
A Nagyvárosi élet Budapesten című előadást Ferkai András építészettörténész tartja: „Selyemzuhatagokkal s kényes luxustárgyakkal megtömött, párásfényű kirakatok, hangtalan, elegáns privátautók, korzózó, fecsegő belvárosi nép, drágabundás, ködtől és púdertől pasztellszínűre pácolt női jelenségek lebegnek […]. Kaleidoszkóp, tarka nagyvárosi fényjáték, ha megállsz egy utcasarkon s félig behunyod a szemed, a decemberi esti ködben csillogó homályos, temperált színek mögött hallod a nagyváros szimfóniáját” – lelkendezett egy tárcaíró 1929-ben.
E színpompás luxusvilág megteremtésében a kereskedelemnek, a vendéglátásnak és a szórakoztatóiparnak volt döntő szerepe. A modern üzletportálok, presszók és bisztrók gyökeresen átformálták a város földszintjét, a mozik és mulatók, az esti fényreklámözön pedig a főútvonalak képét. Ez a korszerű réteg eltakarni, meghaladni igyekezett a főváros eklektikus karakterét, s amit hozzátett, az valóban Párizs és Berlin világvárosi színvonalához közelített. Az előadás ezt a rég tovatűnt életet kívánja felidézni az érdeklődők számára.
Az egész estés élő zenét a Gyárfás Trió garantálja, akik könnyed jazzörökzöldeket, kevésbé ismert latin melódiákat és gyönyörű balladákat játszanak az utolsó júliusi Borszerdán.
