A cseh zeneszerző, Leoš Janáček (1854–1928) muzsikája egészen különleges helyet foglal el a zenetörténetben, kvázi sziget a századfordulós zeneirodalom tengerében. A mai bejegyzésben egyik leghíresebb operáját, A ravasz rókácskát (Příhody lišky Bystroušky) ismerhetitek meg.
Napjaink legtöbbet játszott cseh operaszerzője a beszélt nyelv minél tökéletesebb leképezési lehetőségeit kutatta, ehhez pedig gyakran a hétköznapokban is lekottázta beszélgetőpartnerei beszédét.
Janáčekről egy percben:
Az 1923-ban bemutatott Rókácska egy cserfes rókalány kalandjait meséli el, és valóban: az opera egészen bájos és vidám, mondhatni gyermekopera – egészen a tragikus végkifejletig. Természetesen mondanom sem kell, hogy az állatok ugyanolyan emberi tulajdonságokkal bírnak, mint az emberi világ képviselői, remek példa erre, hogy a rókácska a tyúkokat agitálja, lázadjanak fel a kakas ellen. Hogy miért került bele a sorozatba a mű? Az egész darab az emberi-állati különbségeivel és hasonlóságaival játszik, így nem csoda, ha a színpadra állítások többsége maszkokkal oldja meg az átjárást az egyik világból a másikba.
