A pandémia, és az azzal együttjáró, megnövekedett otthoni lét időszaka ruhatárunk felfrissítésére is alkalmas lehetett, de néhány kérdés mindenképp felmerül: vajon mikor kell selejtezni, vagy búcsút inteni kedvenc darabjainknak? Hogyan tudjuk hétköznapi szettjeinket alkalmivá varázsolni, hogy a nyitás után minél előbb, méltó módon jelenhessünk meg a színházban, koncertteremben? Schiffer Miklós stílusszakértő válaszol.
– Mi az alapvető különbség a hétköznapi és az ünnepi ruhatár között a színek és formák, illetve férfiak és nők tekintetében?
– Az alkalmi öltözet az urak esetében általában sötét, a hölgyeknél pedig sötét vagy színes. A kis fekete ruha, a „petite robe noir” egy állandó klasszikus. Ha hétköznapi ruhatárról van szó, beszélhetünk a tipikusan casual és utcai ruhákról. Mostanában a farmer, a bőrdzseki, a bermuda, a vászondzsekik és a rövid ujjú póló mellé becsatlakoztak a melegítőnadrágok is, különböző módon hozzáillesztve a városi életmódhoz vagy épp a luxusigényekhez.
Ennek egyébként nemcsak a pandémia és az otthonülés az oka, hanem az is, hogy lazábbak vagyunk: egyre könnyedebbé válnak az egymáshoz való viszonyaink, és a korábbi, kőbe – Magyarországon inkább gránitba – vésett szabályok fellazulni látszanak. Elképzelhető, hogy lassan a melegítőnadrág is egy vasalt ruhadarabbá válik, és ezt most nem viccből mondom. Szerintem ez a könnyedség, a praktikumra való koncentráció a színházra és az operára is igaz lesz.
– Mit gondol, fel lehet dobni úgy egy hétköznapi szettet, hogy az a színházban vagy az Operában is megállja a helyét?
– Erre megvannak a klasszikus kiegészítők: egy bross, egy ékszer, egy hajpánt, egy alkalmi táska, egy alkalmi cipő. De annak, hogy ha színházba megyünk, kiöltözünk, vagy a hölgyek előtte elmennek a fodrászhoz vagy a kozmetikushoz, hogy esti sminket készíttessenek, vége van. Persze akadnak kivételek: a nagy estélyek, a Metropolitan-gála, a milánói Scala, vagy az Oscar-díjátadó, ahova mindenképp kiöltöznek a meghívottak. Meg kell jegyeznem, az hogy azt a színészt, aki este az Oscar-gálán Christian Dior-ruhában vagy Tom Ford-szmokingban feszít, másnap melegítőnadrágban fotózzák le a Hollywood Boulevardon az egymillió dolláros autójában, elég gyakori. Épp a napokban láttam a Grace Kellyről szóló Grace of Monaco című filmet. Az az „álomelegancia” – a gyönyörű kartonruhák, széles övek, belőtt frizurák –, ma már nem nagyon látható. A sikk és a tartás mostanság nem érdekel senkit. És ez meglátszik a színházban is. Van az úgynevezett „business look”, az e fölötti szint a „ceremonikus” vagy alkalmi megjelenés. Bár én úgy látom, hogy ma minimum egy, de inkább két lépcsőt visszaléptünk, tehát lassan a „business casual” számít az alkalmi megjelenésnek.
– Érdemes a régi ruháinkat felújítani, felfrissíteni, és ha igen, hogy tegyük ezt: varrónő segítségével, kiegészítőkkel?
– Vannak olyan ruhák, amikhez hozzá lehet nyúlni, mondjuk csinálni egy háromnegyedes ujjat egy 1:1-es ujjból. Ezt el tudom képzelni. Gyakran találkozom azzal a férfiúi kéréssel is, hogy alakítsuk át a tíz évvel ezelőtti, egyébként fantasztikus minőségű öltönyöket. Túl széles a válla, nem jó a dereka, bő a nadrágja…stb. De a mai gondolkodásmód alapvetően távol áll ettől. Először is kevés a varrónő, másrészt egy nadrág felhajtása ma lassan többe kerül, mint venni egy újat a leárazáson.
El kell fogadnunk, hogy a ruha egy olyan fogyasztási cikk, aminek az értéke radikálisan csökken.
Azt szokták mondani, hogy az autó a legrosszabb befektetés. Szerintem ez nem így van. Egy tízéves gépkocsit is el lehet valamennyiért adni, a ruha viszont egyszerűen elmúlik. Elillan a hozzá fűződő érzelem.
– Mikor muszáj búcsút intenünk egy-egy, nem kevés összegért beszerzett ünnepi darabnak?
– Erre van egy szabály. Werner Baldessarini, a Boss korábbi főnöke – aki az egyik mentorom volt ifjú koromban – mondta egyszer, hogy ha valamit egy évig nem hordtál, valószínűleg nincs rá szükséged, ha két évig nem hordtad, akkor felejtsd el. Természetesen más egy bőrdzseki, ami az évek múlásával kopik, és szinte eggyé válik velük. Édesanyámnak például még volt színházi kabátja, és az ilyen darabokat ez a generáció húsz évig hordta. Nem váltak meg tőle, mert az értéke valahol állandósult. A mai világ viszont arra nevel, hogy vedd meg, hordd, dobd el, és vegyél újat. Ez a titka a fast fashion sikerének.
Az irányzat filozófiája szerint a gyártók nem tartós élményt adnak, hanem rövid távút, de megfizethető áron, és amikor ők azt mondják, hogy most a lila a divat, és nem a zöld, akkor a zöldet dobd el.
Az új könyvem, a Színes könyv nőknek/férfiaknak is erről szól: a színek sem úgy működnek már, mint az Yves Saint Laurent idejében, ’78-ban. Ha ő kijelentette, hogy most a kikerics sárga a divat, akkor mindenki azt viselte. Ma már minden szín divat.
– A nagy hollywoodi sztárok előszeretettel nyúlnak korábbi öltözékeikhez. Emlékezzünk csak Jennifer Lopez ikonikus, nyitott, zöld Versace ruhájára, vagy Elizabeth Hurley biztosítótűkkel díszített, szintén Versace darabjára. Ezeket húsz év után akasztották ki a szekrényükből, és vették fel újra.
– Sokmillió forintos couture ruhákról beszélünk, amelyeket nyilvánvalóan újra és újra elő lehet venni, mert már önmagukban képviselik a minőséget. Külföldön találkozhatunk a „high quality vintage” kifejezéssel. Ez azt jelenti, hogy Párizsban például vannak üzletek, ahol Chanel-kosztümöket árulnak, mert mondjuk, meghalt egy madame a házban, és a lánya, vagy az unokája elviszi az üzletbe a mama 22 db kosztümjét, amik közül lehet, hogy van, amit még maga Coco Chanel tervezett. Ezeknek a daraboknak teljesen más az értékük. Egy vintage Hermés táska nagyobb érték, mint a jelenleg kaphatók. De Magyarországon én még nem találkoztam ilyennel. Nálunk a háború utáni évek megölték ezt a világot, egyszerűen nincs, amit bevigyünk.
– Mit gondol az internetes ruhavásárlásról? Érdemes online rendelni alkalmi ruhát?
– Érdemes. Egy a lényeg: meg kell nézni, hogy ki árulja, és megbízható-e az oldal. Ez a biznisz nagyon felfejlődött az utóbbi években, és ha a jövőbe akarnék látni, azt mondanám, hogy a klasszikus üzleteknek öt éven belül csak a töredéke lesz nyitva.
– Ezt a pandémia miatt gondolja így, vagy egyébként is elindult egy ilyen folyamat?
– A világjárvány erre a tendenciára csak ráerősített. Ma már teljesen más a vásárlói attitűd, sokkal költséghatékonyabb gondolkodásmód jellemzi az embereket. A többség úgy véli, hogy ha valami 100-at ér, akkor ő nem akarja megvenni 220-ért, csak azért, mert ki kell fizetni annak az adott márkának az abnormális bérleti díját valahol a világban. A vásárlók egyre inkább árérzékenyek, és egyre inkább megtapasztalják az internetes vásárlás „szexiségét”. Továbbmegyek. Azt mondják, hamarosan olyan üzletek lesznek, ahová ha belépek, azonnal leszkennelnek, és csak azokat az árukat fogják megvilágítani a polcok, amelyek nekem jók.
A cikk eredetileg az Opera Magazinban jelent meg.
